Mihály Szilvia | 2019.04.19. 08:00
Világsztár fellépő Örvényeshegyen
Az Örvényeshegyi Piknik helyszínén most még a madárcsicsergés és a az erdők szépsége nyűgöz le bennünket, de egy hónap múlva három napos összművészeti fesztivál vendégeit várják ide.

Zalacsány a Balatontól negyed órányi autózásra található, a falu központjától két kilométerre fekszik Örvényeshegy. A Zalai-dombok között, a világ egyik eldugott szeglete néhány napra benépesül, 2500 embert várnak a Pálos szerzetesek korábbi birtokára.

Mi lehet varázslatosabb, mint egy erdei háttérben előadott színházi produkció, irodalmi estek dámszarvasokkal, na és ne feledkezzünk meg a zenei kínálatról sem. Mario Biondi, Lovasi András, Ferenczi György és az 1ső pesti rackák, Boggie, Bagossy Brothers Comapny-néhány név ízelítőül. A friss levegőn szaladgáló gyerekek játékközben hallgathatják a nekik szóló előadásokat, játszóház és kézműves foglalkozások is várják a kicsiket.

Fotó: Örvényeshegyi Piknik

Mutatjuk a részletes programot!

A helyszín bemutatását Boggie és Szakonyi Milán zenéje színesítette, felvillantva a fesztiválon várható hangulatot.

II. Örvényeshegy Piknik beharangozó

Az erdő ölelésében, három színpadon hazai és nemzetközi zenei fellépőkkel, színházzal, irodalommal és gyermekprogramokkal vár a Zalai-dombság legszebb fesztiválja. ??Bérletek korlátozott számban itt ?https://tixa.hu/orvenyeshegypiknik2019#ÖrvényeshegyPiknik #induljonanyár #Boggieisottlesz #dámszarvasok #gyermeknap #hiddeljólesz

Közzétette: Örvényeshegy Piknik – 2019. április 14., vasárnap

 

Oszkó-Jakab Natália a Művészet a Vidékfejlesztésért Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy ők kistelepüléseken hívnak életre kulturális és összművészeti programokat azzal a céllal, hogy az adott települést megismertessék az emberekkel. Az előző évi rendezvény után Zalacsány is ismertebb lett a turisták számára. Aki egy koncert miatt beleszeretett a helyszínbe, nagyobb eséllyel tér ide vissza.

Fotó: Mihály Szilvia

– A Pálos vendégház nagyszínpada egész évben itt áll ezzel a hatlámás zöld erdei háttérrel, már szinte látjuk és halljuk a fellépő művészeket.
Fontos, hogy meghatározzuk ennek a környezetnek a zenei célközönségét. Nem egy óriási, féktelen bulira várjuk a vendégeket, hanem kulturált szórakozásra. Ez egy csendesebb lefolyású 3 napos kis fesztivál lesz.

Teltházra számítanak a szervezők!

Nagy Lászlóné polgármester elmondta, hogy megtiszteltetés volt a falu számára a tavalyi első fesztivál, hiszen nagy számú vendégsereget vonzott, s úgy tapasztalják, hogy ennek hatására felértékelődött a település a vendégek számára.
– Egyre több az olyan vendég, aki nem nagyvárosokban, zsúfolt környezetben töltené a szabadságát, hanem csendes, falusi környezetben.

Fotó: Mihály Szilvia

Zalacsány a kastélyszálló és a golfpálya mellett természeti értékeivel és ízeivel is különleges célpontja lehet az utazóknak.

A Pálos Resort tulajdonosai, Badacsonyi Tamás és felesége, Nikolett nevetve mesélik, hogy számukra is elképzelhetetlen volt, hogy majd az udvarukon lép fel Al Di Meola, de az előző évi fergeteges koncert után már tudják, jó döntés volt megszervezni a Pikniket.

Fotó: Mihály Szilvia

Egy percig sem gondolkodtak az előző évi kimerítő három nap után, hogy szükségük van-e a idén is hasonló rendezvényre.
Nem hatalmas tömegeket, hanem szofisztikáltabb, minőségibb közönséget vonzottak az előző évi programok is. Nagyon meglepett, hogy bár időnként hosszú sorokat kellett kivárniuk, de türelmesek voltak, és maximálisan értékelték, amit itt kaptak. Mind a vendéglátásban, mind a zenei kínálatban igyekeztük a lehető legtöbbet nyújtani. Idén már a tapasztalatok birtokában több sor lesz a kapuknál, több sor lesz a vendéglátóknál, próbáljuk lerövidíteni a várakozási időket.

Ahogy tavaly véget ért a fesztivál és elment a közönség, megjelentek a szarvasok. Minden este láthatunk itt természetesen élő szarvasokat, de létrehoztunk egy dámszarvasoknak kialakított vadfarmot egy erdei patak parti tanösvénnyel, hogy még közelebb hozzuk a természetet a vendégekhez. A fesztivál idejére kis borjak születése is várható.
Már most beleborzongunk, ahogy elképzeljük, amint Mario Biondi különleges búgó hangja felcsendül majd az erdőszéli színpadunkon.

Mivel a terület megközelítése egy keskeny úton lehetséges, a szervezők távolabbi parkolóhelyeket alakítanak ki, ahonnét gyalog, vagy az általuk indított kisbusszal juthatunk fel a Örvényes-patak völgyéhez. Célszerű belépőjegyünket előzetesen megváltani, és a koncertek előtt jó pár órával megérkezni, hogy elkerüljük a sorban állást.

Mutatjuk a most még csendes Örvényeshegy képeit:

 

Kiemelt kép: pixabay

Készítette: Mihály Szilvia

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva