2019.03.29. 14:00
Virágos Magyarország verseny 2019-ben is
Május 1-jéig lehet jelentkezni a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyre. Tavaly több, mint 300 település nevezett és ebből majdnem két tucat volt Balaton-parti, 2017-ben Veszprémet is díjazták, Balatonfüred pedig Aranyfa minőségi díjat kapott.

A Virágos Magyarország-program turisztikai szempontból, így a balatoni régióban is kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a rendezett, szemet gyönyörködtető közterületek a turisták számára is vonzóbbak.

Tavaly Hévízre látogatott a verseny zsűrije, s mi is ott voltunk, itt pedig írtunk is róla.

Így zajlott a nemzetközi zsűrizés tavaly Veszprémben és itt írtunk is róla.

Nemzetközi zsűrizés 2018 – Veszprém

Június 29-én Veszprémben járt az Entente Florale Europe verseny zsűrije, ahol pár szóra meg is állítottuk az érintettekket.

Közzétette: Virágos Magyarország – 2018. július 10., kedd

 

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója korábban elmondta, hogy „a következő negyed évszázadban azért a célért kell tovább dolgoznunk közösen, hogy még zöldebb, még virágosabb, fejlődő, élhető, biztonságos, valamint fenntartható falvak és városok legyenek Magyarországon”, s ezzel meg is fogalmazta a verseny egyik lényeges gondolatát.

Az adatok szerint évről-évre kiemelkedően aktívak az ezer fő alatti falvak, de a megmérettetés minden településre jó hatással van. Virágosabbak, színesebbek, élhetőbbek lesznek, a zöldterületek rendezetté válnak, s ezek a kezdeményezések hozzájárulnak a közösségépítéshez és környezettudatos gondolkodáshoz is.

A szervezők korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra, a környezettudatos nevelésre, és regionális szinten is díjazzák majd a településeket. A részvétel díjtalan. A fődíj Magyarország képviselete a 2020-as Európai virágos városok és falvak versenyén.

2017-ben Balatonfüred is fődíjas lett:

2017 fődíjasai – Balatonfüred

***Az első helyezettek hete***Az 50 000 fős és kisebb városok kategóriájának fődíjasa Balatonfüred lett, ma onnan hoztunk néhány szép, őszi snittet, fogadjátok szeretettel! ☺️?

Közzétette: Virágos Magyarország – 2017. december 6., szerda

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva