Szabó Judit /zaol.hu | 2022.11.06. 15:00
Visszaszorítják a bálványfa terjedését a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai két, saját vagyonkezelésű területükön a bálványfa közel 600 példányát kezelték kémiai védekezési eljárással.

A mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) agresszívan terjedő idegenhonos, inváziós fafaj, mely hazánk számos területén elterjedt és jelentős állományokat alakított ki. Globális léptékben is a legjelentősebb természetvédelmi és gazdasági károkat okozó inváziós fafajok közé tartozik, 2019-ben felkerült az Európai Unió inváziós listájára is, ezért az ellene való védekezés jogszabályi kötelezettség is, hívta fel rá a figyelmet a nemzeti park. Zala megye, azon belül a Mura mente kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület szerencsésebb helyzetben van, ahol ugyan már megjelent a faj, de terjedése még csekély.

A bálványfa visszaszorítására az erős sarjképző hajlama miatt a mechanikai védekezés kevéssé hatékony, míg a biológiai védekezési eljárásokra ugyan vannak kísérletek, de a széles körű alkalmazása még nem megoldott. Így az igazgatóság munkatársai vegyszeres beavatkozást végeztek két, Mura melletti, bálványfával fertőzött területen.

Elsősorban a nagyméretű, magtermő fák kezelését végezték el törzsinjektálással, megközelítőleg 300 egyeden. Az idős egyedek mellett lévő sarjak egy részének kezelését is elvégezték a vegyszerrel. A faj visszaszorítása érdekében jövőre a kimaradt sarjak, a nagyobb méretű egyedek esetében további, valamint szükség esetén ismétlő kezelésekre kerül sor.

 

A mirigyes bálványfa akár 25–30 méter magas, fás szárú, lombhullató faj, Kérge szürkés színezetű, hosszanti irányú, rövid repedésekkel tarkított. Vesszői középbarnák, törékenyek. Friss hajtásai zöldesek vagy vöröslőek. Szórt állású levelei akár 1 méter hosszúságúra is megnőhetnek, páratlanul szárnyasan összetettek; fejlettségüktől függően 13–41, hosszúkás tojásdad alakú, hegyes, ép szélű levélkéből állnak. Levélkéinek mindkét oldalát mikroszkopikus méretű mirigyszőrök fedik, amelyek a bálványfára jellemző kellemetlen szagú illóolajat termelik. Termése lependékcsomó. A lependékek hosszában csavarodottak, lehulláskor vízszintesen forognak, így oldalirányban is képesek haladni. Magja hosszú ideig csírázóképes, csírázásához azonban meleget és nedvességet igényel. Magról, valamint vegetatív úton is intenzíven terjed és rövid idő alatt képes nagy területeket elözönleni.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Forrás: zaol.hu
Nyitókép: zaol.hu

 



 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva