likeBalaton.hu | 2023.03.05. 16:00
A magasparti társasházak után a kikötőépítkezés sem folytatódhat a Club Aliga-projektben
A helyi civilek azonnali jogvédelmet kértek a kikötőépület építésével kapcsolatban is, a bíróság pedig megadta azt, így a kivitelezést fel kell függeszteni a területen. Ugyanez történt nemrég a magaspartra tervezett társasházak esetében.

A bíróság elrendelte a Club Aliga parkjába tervezett új kikötőépület építési munkálatainak felfüggesztését, adta hírül közösségi oldalán az Aligai Fürdőegyesület. Az Aliga Liget gigaberuházás egyik eleméről korábban megírták, hogy építési engedélyt kapott még 2022 novemberében, a civilek ezt azonban bíróságon támadták meg, csakúgy, mint a magaspart tetejére tervezett társasházak esetében. Ezzel kapcsolatban szintén elmarasztaló döntést hozott a bíróság, ugyanis nemrég kimondta, hogy nem folytatódhat a helyszínen megkezdett építkezés.

Forrás: Építészfórum

Az Aligai Fürdőegyesület azonnali jogvédelmet kért a kikötőépületre vonatkozóan is — mint posztjukban írják, többek között azért, mert az „végleg elzárná a Balatont és annak látványát is a park maradék területéről”. A Pécsi Törvényszék megadta ezt, így a kivitelezési munkálatokat fel kell függeszteni.

A bejegyzésben a civilek idézik a végzés szövegéből, hogy „a közérdek vizsgálata is felmerül jelen perben, mely már a felperes (AFE) fellépésével is megfogalmazódik. Mivel a felperes alapszabályában lefektetett célok között számos a közérdeket is befolyásoló, érintő tevékenység szerepel, mindenképpen szükséges a határozat halasztó hatályának elrendelése. Enélkül a Balatonvilágoson nyaraló emberek érdekképviselete, mint a felperes kiemelt célja, nem valósulhatna meg.”

„A Balaton megközelíthetősége közérdek, nem tudjuk elfogadni, hogy évről évre kevesebb hozzáférhető partszakasszal rendelkezik településünk”, teszik hozzá, kérve a helyi képviselőtestület támogatását. Azt is jelzik, hogy az ügy valószínűsíthetően bírósági perrel folytatódik majd.

A hatalmas tiltakozást kiváltó, több elemből álló, összefoglalóan Aliga Ligetnek nevezett projekt teljes területe 47 hektár, értéke meghaladja a százmilliárd forintot. A beruházásról és fejleményeiről már több ízben is beszámoltak — bemutatva a LIMA Design által készített terveket —, így arról is, hogy a fejlesztő Bayer Property Zrt. tavaly ősszel egy módosított, három ütemben tervezett fejlesztési koncepciót vázolt fel; az ekkor bemutatott elképzelések között a kikötő rekonstrukciója, strandfejlesztés, lakóingatlanok építése és egy főtér (Agóra) létrehozása szerepelt, illetve az is kiderült, hogy a magaspart tetejére tervezett luxushotel-fejlesztéstől végül elálltak.

Az Aligai Fürdőegyesület újabb Facebook-posztban közölte, hogy a Pécsi Törvényszék friss döntése nyomán visszavonták a magaspart tetejére tervezett 105 lakás építési engedélyét. „Ezzel a páratlan szépségű, ikonikus, több mint 8 millió éves, helyi védelem alatt álló löszfal rézsűs bontására nem kerülhet sor, Aliga Fehér Sziklái megmenekültek”, kommentálták a civilek a végzést.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Forrás: epiteszforum.hu
Nyitókép: Építészfórum

 



Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva