Balatonalmádi egyik meghatározó alakja Horváth János néven született Balatonkenesén 1887-ben.
1919-ben, fiatalemberként kerül Balatonalmádiba, ahol, bár még nincs 33 éves, mégis egy évtizedes pedagógiai tapasztalattal rendelkezik, és ő lesz az új iskolaigazgató. Ez meghozta számára a végleges otthonteremtés lehetőségét is, így 1925-ben telket vásárolt, és családi házat épített rá. Annak idején azonban tanítványai és az almádi lakosok többsége nem tudta, hogy a tanítójuk több kötetet publikált, híres író és szerkesztő.
Pedig a Balaton szerelmese, a balatoni kisemberek írója, és így a Balaton-kultusz lelkes apostola volt. Válogatott műveit a Balatoni Szövetség tíz kötetben adta ki. Balatonalmádi lakása annak idején a vidéki írók szellemi műhelye lett.
Mécs László 1957-ben így dedikálta számára A Balaton megözvegyült című költeményt: „A magyar Provánsz Misztráljának, a Balaton nagy szerelmesének, baráti emlékül, szeretettel”. Később ez a megnevezés vésetett Váth János sírkövére is.
A Balatonra annak idején úgy tekintettek, mint a francia Provance-ra, és az író gondos ápolója volt a magyar tengernek. Frédéric Mistral pedig az a francia költő volt, aki a provanszál nyelvet, irodalmat és népi hagyományokat ápolta, munkásságáért Nobel-díjat kapott 1904-ben, Váth János pedig 1911-től 1944-ig a dunántúli irodalmi műhelyek egyikének a fő szervezője volt. Innen a párhuzam és tiszteletteljes rajongás.
„S végül ugyanúgy, ahogy a Provence modern álmodója, Mistral, maga köré gyűjtötte a Félibrige-i, provence-i írótársainak kolligátumát, úgy gyűjtötte maga köré egy csöndes, halkszavú balatoni író, Váth Jánosi, a balatoni írók javát s megalapozta a „Nemzedékek“ kiadó-vállalkozását, amely egész sor dunántúli írót juttatott szóhoz és nyilvánossághoz.
Ki ez a Váth .János, balatoni legendák gyűjtögetője, halásznépek szerelmese, a katolikum szépségeinek rajongója,, aki most üli írói munkásságának huszonötödik évfordulóját, miután a Balatoni Szövetség már hét évvel ezelőtt tíz kötetben kiadta az összegyűjtött munkáit?” (Forrás: Arcanum/Literatura, 1936.) |
„Balatoni kószálásaim közben figyeltem fel a nevére. „Ó, azt megírta már Váth János!“, „Csak tessék Váth Jánoshoz fordulni, az tudja ezeket a dolgokat!“ „Váth János fedezte fel bennem az írót!“ — Szóval olyan kisebb fajtájú Kazinczyja a mai Balaton vidéknek, így alakult ki bennem a képe eredetileg. Aztán akkor elolvastam egy-két halászhistóriáját. Vérbeli író, akinek élesen fényképező szeme realisztikusan fogja meg a látottakat. Ereje, de gyöngéje is ez: a tárgyi meglátás leköti a képzelőerejét, amely csak addig engedi szavait lelrajzani, amíg a látott téma szemhatára terjed. A tájban meglátja az embert, de odáig már nem jut, hogy az emberben is felismerje a tájat. A részleteket pompásan festi, de a részletek mögött megbúvó Magna Mater nem igen jut nála szóhoz. Ha a koncepció lendülete is meg lenne nála, Gárdonyivá nőhetné ki magát.“
(Forrás: Arcanum/Literatura, 1936.) |
Almádiban a Pannónia Kultúrális Központban lévő könyvtárban kiállítás őrzi emlékét, ahol fotókon és emléktáblákon kívül megtekinthető egykori íróasztala, dolgozószobája és írógépe is. A ma már igazi kuriózumnak számító betűhengeres írógép 1905 és 1934 között használták, és szemfüles műgyűjtők a mai napig fellelhetnek egy-egy kitűnő állapotban lévő darabot.
Kevesen tudják, hogy a legegyszerűbb betűhengeres írógépen csak két billentyű volt, és egy betűmező. Az úgynevezett vezérlő rudat a leütni kívánt betű fölé heyezve választották ki. Majd a jobboldali billentyűt lenyomva az íróhenger a papírra ütött, így vált láthatóvá az írás. A baloldali billentyű pedig a szóköz volt. Bár a betűkaros írógépek használata jóval egyszerűbbnek tűnik – és minden bizonnyal az is volt –, ám ezek a betűhengeres írógépek azonban jóval olcsóbbak voltak, mintegy harmadannyiba kerültek, mint betűkaros társaik. A képen is látható Mignon nevű írógépet az AEG gyár dobta piacra, és az 1920-as években nagyon elterjedt volt.
Egykori háza ma is áll Almádi egyik főutcáján, magántulajdonban és gyönyörű állapotban van. Magáról az épületről keveset tudunk, de egy 1936-os Képes Krónikát olvasva apró kincsmorzsákra bukkanunk arról, milyen volt a hangulat az író balatoni házánál:
„Hajléka előtt csupa piros tulipán virult. Bent a szobában szelíden álmodó könyvek. A virágos temető ezernyi ezer szarkalábja. A falakon templomi Mária- képek. Szinnyei Merse reprodukciók s a Balaton soksok változatban. A vadszőllős filagórián kedves melegséggel buzog tiszta, balatonvidéki beszéde. Mert nemcsak a balatoni bor zamatos, Váth olyan különösen kattogtatja a szavakat, mintha gyöngyszemek gurulnának elém. Csupa álom a beszéde. Írásainak is a váza agyag csak, a részei már lélekdíszítesek, képzelet és láz. Ennyi köze van Váth művészetének a realizmushoz.“ (Forrás: Arcanum/Képes Krónika, 1936.) |
A Balaton melletti Öregparkban találjuk az író mellszobrát, amely Mihály Gábor szobrászművész munkája. a Vörös homokkő talapzaton álló bronz mellszobor alatt a felirat a Balaton írójának titulálja Váth Jánost. Almádiban nevével díjat alapítottak, amit minden évben október 23-án osztanak ki azoknak, akik kimagasló kulturális, oktatási tevékenységet folytattak életük során a településen.
Az író a káptalanfüredi római katolikus kápolna kriptájában nyugszik.
Írásaiban úgy tükröződik vissza egy-egy balatoni halász vagy szegénysorsú ember alakja, mint egy halvány festményen, óvatos ecsetvonásokkal megfestett portré. A magyar tenger iránti szeretete tele van egyfajta lágy tisztelettel, rövid és egyszerű leírásai mégis vitathatatlan hangulatot idéznek. Sorait olvasva mi is ízelítőt kaphatunk a száz évvel ezelőtti Balaton színeiből.
„A Kálvárián lágy dallam csendül meg. Áhitat, hit rezdül ki belőle s elfogja az ember szivét. A Balaton felől szél leng. Szárnyán morajlást hoz. Belezug az énekbe. Kiséri, mint az orgonapedál. Szinezetet ád neki. Fenségessé teszi. Királyivá, mint vihart az égzengés.“
„Jósolják, hogy bő haltermés lesz.
A falu alján, rétek, kertek mentén a hinár benőtte a Balatont. A kikötőnél leomlott töltéskövek között markolni lehet az ujjomnyinagyságnyi halat. Istenadta apró teremtések. Nem asztalra valók. Azért visszahullatja az emberfia. A kövek nagyok, vörösek, melyeket egy év alatt buján belepett a moszat. Széltelen, holdas éjjeleken pacskol, lubickol közte a sok apróság. Mondom, hogy markolni lehet. Máskor is. De a járókelőktől szétriadnak, mintha megannyi nyilból lőtték volna ki mindmegannyit. Egy marokra való közt akad három, négy fajta is. Süllő, keszeg, garda. Nagy néha ponty is.
A régi jó világban lámpással mentek rákászni és boritókassal halászni. Akkor volt a jó világ, a halászat aranykora.”
(Részletek Váth János írásaiból)
Nyitóképen Váth János és felesége áll az általános iskola eredeti épülete előtt, amit 1945. március 21.-én bombatalálat ért több más épülettel együtt.