veol.hu | 2023.06.09. 12:00
Lopott veterán autóval száguldoztak Almádiban
A Balatonalmádi Rendőrkapitányság járőrei június 6-án 22 óra 30 perckor Balatonkenese külterületén, a 710-es számú főúton intézkedtek egy veterán jármű vezetőjével és annak utasával szemben, mivel korábban bejelentés érkezett arról, hogy az autó a szemközti sávba áttérve közlekedett.

A több mint ötmillió forint értékű veterán járművet a két férfi 2023. június 6-án délután Badacsonytomajról a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül vitte el, majd azzal Budapestre akartak menni. Az autó 25 éves sofőrjével és annak 24 éves utasával szemben a rendőrök alkoholszondás ellenőrzést végeztek, mivel mindkét férfi elismerte, hogy felváltva vezették a régi járművet.

Mindkettőjüknél felmerült az alkoholfogyasztás gyanúja, így őket az egyenruhások elfogták, előállították és büntetőeljárást indítottak ellenük járművezetés ittas állapotban vétség és jármű önkényes elvétele bűntett gyanúja miatt.

Forrás: rendőrség

Ezen túl kiderült, hogy érvényes vezetői engedéllyel sem rendelkeztek a szendrőládi lakosok, így szabálysértési eljárást is kezdeményeztek a balatonalmádi rendőrök velük szemben.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: police.hu

 



 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva