Már napok óta türelemmel várja a Pontycentrum csapata, hogy legalább egy 10 kilogrammnál nehezebb ponty akadjon rá valamelyik horogra. Az ennél könnyebb halak nem számítanak bele a fogásba. A horgászoknak a verseny féltávjáig, kedd délig már sikerült megakasztaniuk néhány halat, de egyik sem volt mérlegelhető.
– Siralmas a helyzetünk sajnos, pedig nagyon jó helyen, a balatonboglári Jankovich strandon horgászunk – mondta kicsit elkeseredve Bordás József, a Pontycentrum csapatvezetője. – Több kilenckilós halat is megfogtunk már, de az annál nagyobbak valamiért nem akarnak erre jönni. Nagyon régóta ugyanazzal a módszerrel horgászunk, tavaly vezettük is a versenyt, végül a negyedik helyen zártunk, de idén nem megy. Arra tudunk gondolni, hogy túl meleg a víz, és a nagyobb pontyok messze vannak a parttól. Legfeljebb 800 méterig tudunk horgászni, a halak viszont olyan másfél kilométeres távolságban lehetnek – mondta Bordás József.
A Pontycentrum csapatvezetője hozzátette, bíznak benne, hogy a kedd esti hidegfront, az északi széllel párosulva felkavarja majd a vizet, és a nagy halak közelebb úsznak a déli parthoz.
Vannak azonban olyan csapatok is, akik dacolva az időjárással már több mérhető példányt is megakasztottak. A balatonlellei Virág strand nyugati felén pecázó Carpio Mikbaits csapat – aki első alkalommal vesz részt az NBBH-n – kedd délutánig már öt 10 kilónál nehezebb pontyot fogott ki a Balatonból. Ezzel a 150 csapatos mezőnyben a 13. helyet foglalták el.
Burai Dávid, a Carpio Mikbaits csapatvezetője lapunknak elmondta, négy különböző ízvilágú bojlival készültek a versenyre, melyből három eddig tökéletesen működött. A pontyok a fűszereset, a rákos-szardíniást és a borsos-barackosat kedvelték a legjobban.
Már most megdőlt a versenyrekord, 33 kilósnál is nagyobb halat akasztottak
Gödry Zoltán, az NBBH főszervezője elmondta, az idei versenykiírást úgy határozták meg, hogy kizárólag magyar nemzetiségű csapatok, így határon túliak is jelentkezhettek. Óriási volt az érdeklődés, csaknem kétszázan neveztek, végül 150-en indulhattak el az egyhetes eseményen. – Igyekeztünk a legjobb, legerősebb mezőnyt összeválogatni, olyanokat, akik tapasztaltak, ismerik a Balatont, vagy más vizeken ugyan, de jó pontyhorgászok – hangsúlyozta Gödry Zoltán. – Ez a legnagyobb nemzeti megmérettetés a Balatonon és a világ leghosszabb horgászversenye is egyben. A szokatlanul meleg időjárás miatt kevesebb halat fogtak a csapatok, de az átlagsúly meghaladta a 14 kilót, ami nagyon jónak számít. Már kettő 30 kilogramm feletti pontyot is kifogtak a tóból. Az egyik megdöntötte a mindenkori versenyrekordot 33,65 kilóval. Ez egyébként fél kilóval elmaradt a hivatalos balatoni rekordtól – tette hozzá Gödry Zoltán. Az NBBH idei összdíjazása mintegy 20 millió forint.
A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!
:
Forrás: sonline.hu
Nyitókép: Németh Levente/sonline.hu