sonline.hu | 2022.11.04. 14:00
Csak egy elemet akart venni, de totálkárosra törte a kocsit
Albérlője autójával okozott balesetet Balatonbogláron a vádlott.

A Fonyódi Járási Ügyészség jármű önkényes elvétele miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki albérlője autójával tudta és beleegyezése nélkül közlekedett, majd balesetet is okozott Balatonbogláron.

A vádlott egy áruházban vásárolt, amikor összetalálkozott a sértettel az üzletben. Mivel a sértett személygépkocsival érkezett, ezért a vádlott kérésére az általa vett termékeket is haza szállította. A sértett a ház előtt parkolt le, majd amikor a férfi is haza ért, szólt neki, hogy a csomagja a kocsiban van és átadta az indítókulcsot, hogy vegye ki onnan.

A vádlott észlelte, hogy az autó távirányítója nem működik, csak kulccsal nyitható, így elhatározta, hogy vesz bele elemet és a sértett tudta és engedélye nélkül a kocsival vásárolni indult. A férfi azonban az üzletig már nem ért el, mivel egy STOP táblánál nem állt meg, hanem kihajtott egy szabályosan közlekedő gépkocsi elé és totálkárosra törte a sértett kocsiját.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában pénzbüntetést indítványozott a vádlottal szemben.

Tömegközlekedéssel is eljuthatsz a Balatonra! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

Nyitókép: shutterstock
Forrás: sonline.hu



Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva