Szaniszló Hajnalka | 2019.03.20. 11:33
Kik azok a balatoni bárányok?
A cím félrevezető lehet, de igaz: a Margaret Island után újabb balatoni zenekar válhat országosan ismertté: a Néhai Bárány Keszthelyről és Öröm a zene! tehetségkutató balatonboglári állomásáról is beszélgettünk Bajnai Zsolttal, az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégium vezetőjével.

„A Balaton pedig nagyon jó kirakata a magyar kultúrának, s mivel kiemelt turisztikai régió, a magyar zenei export szempontjából is nagy jelentőséggel bír.”

Bajnai Zsolt (fotó: a Hangfoglaló Program weboldala)

– Cseh Tamás Program volt még, amikor a Margaret Island ismeretlen tihanyi csapatként országosan is népszerűvé vált. Ezt az NKA támogató programja tette lehetővé. Most újabb balatoni zenekar tűnt fel a színen. A keszthelyi Néhai Bárány idén milyen formában élvezi az NKA támogatását és mit lát ebből – akár a balatoni – közönség is?

A Néhai Bárány 317 pályázó körül került be abba a huszonegyes csapatba, amelyeket ebben az évadban a Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjában támogatunk. Valóban, az első évben, még 2014/2015-ben az egyik első támogatottunk a Margaret Island volt, akikkel együtt azóta 140 formációnak próbáltunk segíteni pályájuk magasabb fokozatra kapcsolásában. A pár generációval előttük járó zenészek mindig azt mondják, hogy ha annak idején a Hangfoglaló Programhoz hasonló segítséget kaphattak volna, 4-5 évet ugorhattak volna a karrierjükben. Mert nagy segítség az a 2 millió forint, amit 5 új dal rögzítésére, egy profi videoklip elkészítésére, lemezkiadásra, kommunikációra és lemezbemutatóra lehet fordítani. Ráadásul az induló formációinkat igyekszünk fellépésekhez is segíteni, így idén is lesz saját udvarunk a Művészetek Völgyében, és ott leszünk a Veszprémi Utcazene Fesztiválon is.

Lábas Vikiékkel (Margaret Island – a szerk.) mennyire aktív a kapcsolatuk?

Füstös Bálint például idén már mentorunk. Azaz a The Pontiac zenekar munkáját segíti az Induló Előadói Alprogramban. De ott vannak a támogatott klubok programjaiban is.

– Az NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma számtalan projektet bonyolít a klub, média –és zenei menedzsment alprogramokon át a tehetséggondozásig. Hogyan érintett ezen a téren a balatoni régió?

Amikor elindult a Hangfoglaló Program 2014-ben, akkor megpróbáltunk felvázolni a könnyűzenei életpálya modellt. Ha valaki néhány év zenélés után komolyan gondolja a pályát, akkor jelentkezhet az általunk támogatott tehetségkutatókra, mint amilyen a balatonboglári Öröm a zene!
Számunkra fontos, hogy minden megyében legyen legalább egy olyan tehetségkutató, amelyik azonos elvek alapján vezeti el a zenekarokat a különböző alprogramjainkig. Ahogy fontos az is, hogy minden megyében legyenek olyan könnyűzenei helyszínek, ahol élőben, belépőjegy ellenében léphetnek fel a magyar zenekarok.

Nagy öröm, hogy ilyen Balatonbogláron is van, hiszen az ottani Varga Béla Városi Kulturális Központ is részese a Klubtámogatói Alprogramunknak. De említhetném a Balatonalmádiban található Pannónia Kulturális Központot is.

– Azoknak az előadókat, amelyeket támogatnak, a későbbiekben sem hagyják magukra. Gondolok itt például a fesztiválfellépésekre, amelyekre egy kezdő csapatnak önerőből nem lenne esélye. 2019-ben milyen megmozdulások várhatóak ezen a téren és van-e közöttük balatoni vonatkozás?

A Hangfoglaló Program minden évben 10-12 fesztiválon van jelen. Idén április végén a Pécsi Egyetemi Napokkal kezdődik a sorozat és szeptemberig, Kecskemétig tart. Közben ott leszünk Veszprémben és a Kapolcson is, de szerintem a Strand Fesztiválon is lesz majd programunk. Arról nem is beszélve, hogy szerintem nincs olyan nyári fesztivál vagy városi nap, ahol nem lépnének fel az Induló Előadói Alprogramunk támogatottjai.

– A Balaton fontos turisztikai célpont, s mint ilyen, a magyar zenei export szempontjából sem elhanyagolható. Kiemelten kezelik-e a régiót annak érdekében, hogy az előadóik hangsúlyosan megmutathassák magukat ezen a területen és nagyobb eséllyel jussanak külföldi lehetőségekhez?

A balatoni fesztiválok és városi rendezvények nagyon jó kirakatai a magyar kultúrának, ahol rengeteg külföldi találkozhat hazai körülmények között az előadóinkkal. Fontos tehát, hogy minél több ilyen lehetőséget megragadjunk, és a turisták úgy térhessenek haza, hogy valami egészen különleges zenekart láttak a Balatonnál, és kezdjék el keresni őket a netes felületeken, vagy majd menjenek el a koncertjükre, ha éppen náluk lépnek fel. Tapasztalat, hogy komoly külföldi karriert az tud építeni, akinek idehaza van közönsége. S hol lehet ezt a legjobban megmutatni a külföldieknek, ha nem egy kiemelt turisztikai régióban.

A Hangfoglaló Program a Művészetek Völgyében (fotó: a program weboldala)

– Veszprém 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa. Milyen együttműködés várható ezen a téren a programjaikkal? Ez minden Hangfoglaló-érintett számára nagy lehetőséget jelenthet.

A Hangfoglaló Program indulása óta vannak veszprémi támogatott klubjaink, járt már ott a Hangszert a kézbe utazó kiállításunk is, és ugye rendszeres vendégek vagyunk az Utcazene fesztiválon. Mi mindenre nyitottak vagyunk, hiszen ez is egy óriási lehetőség a magyar kultúra és benne a könnyűzene megmutatására. Biztos vagyok benne, hogy lesznek közös pontjaink a 2023-as programmal.

– Március 23-án Balatonboglárra érkezik az Öröm a zene! tehetségkutató sorozat, amelyet az NKA is támogat. Mit lehet tudni a boglári állomásról?

Ebben az évadban egy fővárosi, tizenkilenc megyei és öt határon túli tehetségkutatót támogatunk, ami a következő évadban kiegészül még egyel, hiszen Beregszászon is lesz ilyen program. Ezek a tehetségkutatók egységes elvek alapján szerveződnek, közel azonosak a zsűrizés szempontjai, két tagok eleve a Hangfoglaló Program delegál. Fontos továbbá, hogy azok a zenekarok, amelyek megnyernek egy-egy ilyen tehetségkutatót, nemcsak az országos döntőbe jutnak be, de egy lépéssel közelebb kerülnek ahhoz is, hogy a következő évadban ott legyenek az Induló Előadói Alprogramunkban és 2 millió forintot kapjanak az álmaik megvalósítására.

A végére pedig jöjjön egy ízig-vérig balatoni videó!

Mi az a Hangfoglaló Program?

A Hangfoglaló Program a magyar könnyűzene támogatásán dolgozik a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) szárnyai alatt. A Program elsőrendű célja színvonalas produkciók fellépési lehetőségeinek kiszélesítése, a zenekarok belföldi és külföldi népszerűsítésének elősegítése, egyfajta könnyűzenei életpályamodell felvázolása, ugyanakkor a hazai rockzene múltjának ápolása. A Program kilenc alprogramból áll. További részletek ide kattintva érhetőek el.

Mi az az „Öröm a zene!”?
Társadalmi program, melynek célja és üzenete, hogy zenélésre ösztönözzön, miközben bemutatja annak életérzését, tulajdonságait, személy- és közösségformáló képességét, a társadalomra gyakorolt pozitív hatásait.

Készítette: Szaniszló Hajnalka

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva