Koszorus Rita | 2024.01.31. 14:00
Lezárult a bódé-vita Balatonföldváron
Tíz éve húzódó vita végére került pont a balatonföldvári képviselő-testület ülése után.

A város megegyezett azokkal a vállalkozókkal, akik üzletet működtettek a kikötő mellett, így négyből három felépítményt és a hozzátartozó 99 éves földhasználati, valamint 99 éves bérleti jogot is megvásárolta az önkormányzat 285 millió forintért.

Délután kevesebben, este többen voltak Fotó: Mészáros Annarózsa

Egy üzlettulajdonossal van még függőben a megegyezésünk, de biztos vagyok benne, hogy vele is sikerül egyezségre jutnunk. Az ingatlanokért igazságügyi szakértő értékbecslése alapján csereingatlan és, vagy pénzbeli megváltás volt az ajánlat, amit csütörtökön írtak alá az érintettek miután a képviselő-testület is jóváhagyta a vásárlást. Az aláírt szerződések kormányhivatal jóváhagyását követően válnak érvényessé – mondta Holovits Huba polgármester az ülést követően.

Új, nyári városközpontot alakítanak ki

Hozzátette: a megegyezés lehetővé teszi, hogy közvetlen uniós forrásból fejlessze a város a Kvassay sétányt, a kikötő előtti teret és kialakítsa az új nyári városközpontot. – A városkép rendezése mellett végre megnyílik a lehetőség közút kapcsolat létesítésére is a kikötőben, ennek köszönhetően újabb fejlesztéseknek láthatunk neki a Balaton legnagyobb hajópihenőjében – jegyezte meg a polgármester.
Az úgynevezett bódé-ügy már több évtizede húzódott, ugyanis az 1980-as években épült ideiglenes árusító pavilonok elbontásának kérdése a kikötő bejáratának előterében már a rendszerváltás után felmerült Balatonföldváron. 2004-ben 99 éves földhasználati és bérleti szerződések köttettek az ingatlanon, illetőleg 2008-ban a földvári városháza feltétel nélküli örökös fennmaradási engedélyt adott ki a már akkor korszerűtlen felépítményekre.
Az önkormányzat mindezeket figyelembe véve 2022-ben megegyezést kezdeményezett a tulajdonosokkal, jogi képviselőjükön keresztül. Az egyik vendéglátóegység az úgynevezett Keringő épületébe kerül át, amelyet a város korábban lebontás céljával vásárolt meg 380 millió forintért. Azonban a gazdasági helyzet alakulása miatt inkább az épületegyüttes felújítása mellett döntött a városvezetés, a Területi- és Településfejlesztési Operatív Programból 900 millió forintos támogatást nyert Balatonföldvár a Boldog békeidők látogatóközpont kialakítására.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva