Krausz Andrea | 2021.04.30. 12:00
Majálisra invitálnak Balatonboglárra, itt mindig történik valami
A balatonboglári hajóállomáson működő Boglárka Bisztró még a legdermesztőbb januári hétvégéken is kinyitott, és lángossal, fánkkal, sült hallal vagy hamburgerrel csempészett egy kis nyarat az arra járók életébe. Most éppen egy retró majális ötletét valósítják meg, ahol békebeli piknikhangulat várja a családokat.

Mi jut eszünkbe először a majálisról? Hát persze, hogy a hagyományos sör-virsli kombó, ami ezúttal sem maradhat ki a Boglárka kínálatából. De nem ez a lényeg! Hanem, hogy ezen a hétvégén kikapcsolódjanak a családok. Május elsején és másodikán a gyerekeket légvár, a felnőtteket pedig kézműves vásár és nyugágyak is várják a bisztró melletti füves területen. Természetesen a terasz is kinyitott, ahol a többi nyitott egységhez hasonlóan már nem kell maszkot viselni, ha elfogyasztunk egy ételt, italt vagy egy kávét.

Most már ehetünk, ihatunk a teraszokon
Fotó: Krausz Andrea

 

– Nálunk január 9-én kezdődött az élet, azóta tartunk tematikus hétvégékéket – mondta Vécsei Mihály, a Tv-ből ismert egykori sportriporter, a Boglárka Bisztró üzemeltetője. – Először lángost, fánkot és forró italokat, később Kossuth-kiflit, majd sült hekket és kézműves hamburgereket kínáltunk, most pedig cigánypecsenyével és rántott szelettel bővült az étlapunk.

Azt vettük észre, hogy még ebben a vírusos helyzetben is volt igény az elviteles kínálatunkra.

Előfordult hogy a nagy ködtől a tőlünk a pár méterre lévő vitorlások árbócát sem láttuk, mégis folyamatosan érkeztek az emberek. Jöttek hozzánk Nagykanizsáról, Kaposvárról, Székesfehérvárról, sőt Tiszakécskéről és Kecskemétről is. Lehetne azt mondani, hogy más egység nem volt nyitva, így csak hozzánk jöhettek a vendégek, de szerintem attól nálunk nem lesznek többen, hogy más nem nyit ki. Úgy érzem, hogy beérett a munkánk gyümölcse és szeretik az emberek azokat a termékeket, amiket kínálunk. A következő májusi hétvégére is lesz egy meglepetésünk: Jani bácsi hétvégje. A Szolnok mellől érkező Jani bácsi bográcsétel-specialista, aki őzpörköltet és csülökpörköltet készít majd nekünk.

Január óta várja vendégeit a Boglárka Bisztró
Fotó: Krausz Andrea

 

– Hogyan viszonyultál a vírushelyzethez?
– Már túl vagyok a két orosz vakcinán, szerencsére semmi bajom sem volt. Én már valamilyen szinten védettnek érezhetem magam. De még keményen oda kell figyelnünk! A vírusveszély nem múlt el.

Bár 4 millió körül jár az oltottak száma, és kicsit lazább a helyzet, én mégis azt mondom, hogy minél többen oltassák be magukat, mert ez a jövő záloga.

Ez a feltétele annak, hogy nyugodtabbak legyenek az elkövetkező heteink, hónapjaink.

– Megoszlanak a vélemények a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban, hiszen lesznek, akik kiváltságot élveznek majd ennek birtokában, például a vendéglátóhelyeken. Mit gondolsz erről? Ti elkéritek majd?
– Nálunk csak terasz van, nem rendelkezünk belső helyiséggel A teraszon lévő vendégektől jelen pillanatban nem kell elkérni az igazolványt. A vendégek a teraszokon maszk nélkül ehetnek, ihatnak, beszélgethetnek.

Viszont, ha odalépnek a pulthoz, akkor a hatályos szabályok szerint fel kell venniük a maszkot! Erre hirdetőtáblán is felhívjuk a figyelmet.

Ugyanakkor a bisztróban és a pultnál kiszolgáló dolgozóink is maszkot viselnek, és udvariasan megkérik a pulthoz lépő vendégeket, hogy ők is vegyék fel a maszkot, hiszen ez a szabály. Aki bemegy egy zárt helyre, üzletbe, vagy akár egy stadionba, ahol beléptető-rendszer működik, ott elkérik majd a védettségi igazolványt. Akárcsak egy belső helyiséggel rendelkező étteremben. Meggyőződésem, hogy ez így fog működni. Igenis szükség van rá, hogy vigyázzunk egymásra, és ezt követően már talán szabadabban élhetünk a nyári hónapokban.

Nyitókép: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva