Koszorus Rita/sonline.hu | 2023.09.08. 16:00
Szívügye a magyar bor – lovagkereszttel ismerték el Légli Ottót
Nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el Légli Ottó balatonboglári borász, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának volt elnökének munkáját.

Mint ismert, a 2000-től a Dél-Balatoni Borút Egyesület alapítójának 2010-ben az Év Bortermelője és a Borászok Borásza címet is odaítélték. Számos elismerése mellett 2014-ben Balatonboglár díszpolgárává választották, a Pannon Bormíves Céh tagja.

Légli Ottó
Fotó: Kovács Tibor

– Meglepett a döntés, de nagyon jólesett, megtisztelő egy ilyen elismerés, mondta kérdésünkre Légli Ottó. A magyar szőlészet és borászat fejlesztése, valamint a balatoni borok népszerűsítése érdekében végzett eredményes munkája elismeréseként kapta az állami kitüntetést a balatonboglári borász. A kitüntetett borász elmondta: címei már korábban voltak, de azt még nem gondolta volna, hogy Svájcban, az Egyesült Államokban, Németországban, Nagy Britanniában is Légli-borokat kóstolnak majd egyszer. Ahogy azt sem, hogy a borászat ekkora fejlődésen megy át. Igaz, úgy érzi, a valódi áttörés még várat magára.

– Van még mit tenni, ráadásul nagyon nehéz éven vagyunk túl a tavalyi aszály miatt. Az idén meg a sok eső, ami rányomja a bélyegét a szüretre – értékelte az évet Légli Ottó. Az elismert borász ebben az évben leköszönt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának éléről, ahol hat évig dolgozott a magyar és a balatoni borok elismertségéért. A jövőben nagyobb hangsúlyt fektet a birtokra, amely fokozatosan áll át ökogazdálkodásra, ez pedig egész embert kíván, tette hozzá. A Légli Borbirtok igazi családi gazdaság, a munkához leánya is csatlakozik.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: Kovács Tibor

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva