Szijártó János/veol.hu | 2023.06.27. 18:00
Vadnyugati élmény a Balaton-felvidéken
Igazi vadnyugati élményt, szórakozást ígér az érdeklődőknek, családoknak, gyerekeknek, kirándulóknak egész nyáron a nemesvitai westernpark.

A létesítményt Herbert Köneke álmodta meg, s indította útjára még 2007-ben. Mint megtudtuk, mindig is vonzódott a vadnyugati mítoszok iránt, többször járt „tanulmányúton” Amerikában, s amikor egyszer Magyarországon járva megpillantotta a 84-es út melletti területet, tudta, itt megvalósíthatja régi tervét.

Fotó: Szijártó János/veol.hu

 

Megvásárolta az akkor tulajdonképpen parlagon lévő telket, ahol aztán sorra emelkedtek ki az egykori amerikai kisvárosok jellemző épületei, a szalon, a bank, az állomás, a seriff iroda, az indián sátor, amelyeket mi magyarok főként filmekből, regényekből ismerhetünk. Herbert Köneke megteremtette Karl May vadnyugati világát a 84-es út mentén, s nem mellékesen az elmúlt másfél évtizedben megtanult magyarul.

Herbert Köneke megteremtette Karl May vadnyugati világát a 84-es út mentén
Fotó: Szijártó János

 

Elmondta, különös figyelmet fordítanak a természetes, szép környezet fenntartására, s arra, hogy különféle játékok, programok nyújtsanak szórakoztatást a vendégeknek.

– A gyerekek nagyon élvezik a westernparkot, hiszen itt felügyelet mellett játszhatnak, s eközben fejleszthetik különböző készségeiket. Van trambulin, gokart, vízi csúszda, labirintus, de aki akar szakszerű felügyelet mellett íjászkodhat, lőhet légpuskával, lovagolhat, aranyat moshat, és persze megtekintheti a park mini állatkertjét. Ezen kívül három, egymástól független műsorszámot is előadunk vendégeinknek, akik láthatnak egy hamisítatlan vadnyugati bankrablást, lovas-, illetve solymászbemutatót – mondta Herbert Köneke.

A nemesvitai westernpark augusztus végéig van nyitva, az őszi, téli időszakban a meglévő épületállomány és eszközpark karbantartása, állagmegóvása és folyamatos fejlesztése kerül előtérbe minden esztendőben.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Szijártó János/veol.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva