MW | 2023.06.15. 07:00
Somogyország kincse díjat kapott a fenyvesi kisvasút
Egyre többen próbálják ki a Balatonfenyvesről induló kisvasutat, melyen regionális díjszabás van érvényben, de utazhatunk rajta Balaton24 és Balaton72 napijegyekkel, valamint Somogy vármegyebérlettel és országbérlettel is, valamint az alsó tagozatosok a Kajla-útlevelükkel díjmentesen járhatják be a Nagyberek táját.

Itt mutatták be azt a négy felújított nyitottperonos személykocsit, melyek korábban a kecskeméti kisvasúton közlekedtek. A kocsikat a Szolnoki Járműjavítóban újították fel. Elsőként a balatonfenyvesi iskola alsó tagozatának mintegy 45 diákja és kísérőik utazhattak a felújított kocsikon – írja a sonline.hu. A Balatonfenyvesi kisvasúton regionális díjszabás van érvényben, de utazhatunk rajta Balaton24 és Balaton72 napijegyekkel, valamint Somogy vármegyebérlettel és országbérlettel is, valamint az alsó tagozatosok a Kajla-útlevelükkel díjmentesen járhatják be a Nagyberek táját.

A balatonfenyvesi kisvasút 2020-ban ünnepelte a vonal átadásának 70. évfordulóját.

Az 1950-től eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon mára a személyszállítás az egyeduralkodó: nyáron igen jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik. Az egyetlen kisvasút az országban, amellyel az év összes napján menetrend szerint utazhatnak.A MÁV-START által üzemeltetett balatonfenyvesi kisvasúton a nyári főszezonban minden nap 6 – 6 pár vonat indul kétóránként, ütemesen mind Somogyszentpál, mind Csisztafürdő irányába. Ez egyben azt is jelenti, hogy Imremajor elágazó állomásig összesen 12 pár vonattal kínál eljutási lehetőséget. Az oda-vissza bő egyórás vonatozás kellemes kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. A csisztai 13 kilométeres vonalon a menetidő irányonként 35 perc, a somogyszentpáli 14 kilométeres vonalon pedig 40 perc alatt teszik meg a vonatok az utat.

Évről évre látványosan emelkedik a balatonfenyvesi kisvasúton az utazásszám, köszönhető annak is, hogy közel két évtizedes forgalomszünetelés után 2021. július 1-jétől ismét járnak a vonatok a Balatonfenyvesi kisvasút csisztai vonalán. 2018-ban 42 ezer, 2019-ben 46 ezer, 2020-ban a járvány ellenére közel 45 ezer, 2021-ben csaknem 60 ezer (csisztai vonal: 26608, somogyszentpáli: 33342), 2022-ben 106 ezer utas vette igénybe a kisvasút vonatjáratait.

A legtöbben a nyári turisztikai időszakban utaznak a kisvasút járatan. Ám az utazásszám már idén május végéig meghaladta a tavalyi időszakot: a két vonalon összesen 6730-en, míg 2022-ben május végéig 5673-en utaztak. A nyári szezonban napi 300-400 utas is megfordul a kisvasúton.

Fontos fejlesztés volt a csisztafürdői szakasz újjáépítése a kisvasút életében

A kedvelt gyógyfürdőhöz vezető nyomvonalon a pályát teljes hosszában újjáépíttette a MÁV, így a Balatontól kellemes vonatozással közelíthető meg a híres buzsáki pihenőhely. 2022. február 11-én átadták a balatonfenyvesi végállomás felújított épületét, valamint az Imremajornál és Csisztafürdőnél emelt új épületeket. Június 15-től a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút mindkét vonalán hosszabb szerelvényekkel várják az utazni vágyókat, valamint mindkét vonalon biztosítják a kerékpárszállítási lehetőséget. Ettől a naptól kerül forgalomba a csisztafürdői vonalon az a két felújított nyitottperonos és a egy kerékpárszállításra alkalmas személykocsi, amelyek korábban a Kecskeméti kisvasúton közlekedtek. A kocsikat a Szolnoki Járműjavítóban újították fel.

 

Nyitókép: Csertai Gábor

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva