vitorlazasmagazin.hu | 2022.10.21. 20:00
49er és 49er FX Eb a Balatonon lengyel sikerrel
Magyar vizeken először rendeztek nemzetközi versenyt az olimpiai high-performance vitorlázó hajóosztályoknak és mindjárt egy Európa-bajnokságot. A 49er és a 49er FX osztályok október 16-án zárult négynapos balatonfüredi U23 korosztályú Európa-bajnokságán mindkét kategóriában lengyel aranyérem született – mellettük a 49er osztályban harmadik helyet szerzett a magyar-belga kettős állampolgár Arthur de Jonghe ezúttal belga színekben. 13 országból 33 egység 66 versenyzővel vett részt a junior kontinens viadalon.

Tipikus balatoni időjárásban rendezték az olimpiai 49er és 49er FX vitorlás hajóosztályok U23 korosztályú Európa-bajnokságát Balatonfüreden. A vasárnap zárult versenyen a tervezett 12 futam közül 7-et, illetve 8-at sikerült érvényesen lefutni, így mindkét osztály Európa-bajnoksága érvényes lett.

Fotó: Szántó Áron

A végig könnyű, keleties szelek próbára tették a versenyzőket, de a verseny rendezőit is, sokat kellett „dolgozni” a pályán, hogy korrekt futamokon dőljön el a bajnoki címek sorsa. Olyannyira tipikus őszi balatoni volt az időjárás, hogy az első nap szélcsend – ilyen ebben az időszakban nem ritka a Balatonon – nem is sikerült egyetlen futamot sem teljesíteni. A következő három napban aztán a két pályán 1, 3 illetve 4 és újra 3 illetve 4 futammal nagyszerű versenyt zártak a mezőnyök.

A 49er osztályban lengyel győzelem született, spanyoloké lett az ezüst, majd a már említett belga páros következett a harmadik helyen.

Fotó: Szántó Áron

— A könnyű szelekben nagyon jó sebességünk volt, tekintve, hogy az Európa-bajnokság előtt 420-ban versenyeztünk és ahhoz megfelelő a súlyunk is, így ebben a mezőnyben kifejezetten könnyűnek számítunk. Így nekünk nagyon jól jött, hogy nem voltak erős szeles futamok. Napról napra jobbak és gyorsabbak lettünk, nagyon örülünk, hogy úgy is nyerni tudtunk, hogy mindössze nyolc napot töltöttünk csak el még ebben a hajóosztályban – nyilatkozta a győztes Patryk Kosmalski és Tomasz Lewandowski páros.

A harmadik helyen kezdte az utolsó versenynapot az Arthur de Jonghe-Nathan van Steenberge (BEL-241) egység és a nap végén ugyanitt álltak – igaz, közben a hatodikra is visszacsúsztak. Arthur jól ismert a magyar vitorlázásban, hiszen Magyarországon tanult meg vitorlázni és szinte egészen mostanáig itteni klubokban és itteni vizeken versenyzett az Optimisttől kezdve a 29er-ig, most azonban – lévén kettős állampolgár – belga színekben ért el harmadik helyet az EB-én, így ő lett a legeredményesebb magyar versenyző.

— A verseny előtt azt tűztük ki, hogy jó átlagot vitorlázzunk, folyamatosan az első tízben legyünk, ezt sikerült is elérnünk, a legrosszabb helyezésünk a kilencedik volt. Nyilván sokat számított, hogy a Balatonon nevelkedtem, de ez az északkeleti-keleti szél azért nekünk is nagyon nehéz volt. Nagyon büszke vagyok és különleges élmény, hogy itthoni vizeken sikerült európa-bajnoki érmet nyerni — mondta Arthur de Jonghe.

 

 

49er hajóosztályban a legeredményesebb magyar egység a friss magyar bajnok kormányozta Szabó Roni Oszkár — Filippo Binetti Pozzi (ESP) páros lett, akik a mezőny 12. helyén végeztek. Szabó Roni Oszkár fél éve kezdett ebben a hajóosztályban versenyezni, a párosnak pedig ez volt az első közös versenye, eredményük így mindenképp biztatónak számít.

— Nem volt könnyű verseny, annak ellenére sem, hogy az utolsó napon – legalábbis az előzőekhez képest – meglepően kiegyensúlyozott volt a szélirány és három nagyszerű futamot sikerült megrendezni, így azt gondolom, elégedettek lehetünk a sikeresen megrendezett hét futammal. Az előző napok azonban komoly próbatétel elé állítottak minket, kezdve mindjárt a nyitónappal, amikor annyira nem volt versenyzésre alkalmas szél, hogy nem is lehetett futamot rendezni. Nem volt könnyebb a második versenynap sem, ami jól indult ugyan, de aztán labilissá váltak a körülmények és csak egyetlen futamot tudtunk tartani. Igazán azonban a következő versenynap lett embert próbáló, amikor volt ugyan három érvényes futam, de rendkívül nehéz, forgolódó, ki-kihagyó szelekben. Jól jellemzi ezt a napot, hogy minden futamban módosítani kellett valamerre” — mondta a verseny PRO-ja, a dán Peter Lübeck.

Fotó: Szántó Áron

— A rendező csapat a nehézségek ellenére rendkívül összehangoltan, bármiféle fennakadás nélkül, pompás kommunikáció mellett működött, mindent kihoztak ebből a négy napból, ami benne volt, látszik, hogy összeszokott csapat.— A dán szakember elismerően nyilatkozott rendező klubról, a Balatonfüredi Yacht Clubról is: — magas szintű szervezettség, kiváló kommunikáció jellemezte a versenyt, nagyon jó volt együtt dolgozni.

A verseny magas szintű szervezettségét azért is ki kell emelni, hiszen a BYC-nek beugróként jóval kevesebb idő, mindössze két hónap állt rendelkezésre az Európa-bajnokság megszervezésére, mint egy »normál« időben elnyert rendezés esetén, de a jelek szerint ez kitűnően sikerült.

 

 

Az eredetileg női, mostanra vegyes páros és ifjúsági hajóosztálynak is számító 49erFX osztályban, német egység nyerte a versenyt, őket lengyel, majd újabb német csapat követte. Ez lett az osztály bajnokság végeredménye. 49er FX osztályban Európa-bajnoki címet, azonban csak tisztán női egység kaphat, így a lengyel Marcelina Korszon és Zuzanna Mróz (POL-280) szerezte meg a kontinensbajnoki aranyérmet.

Fotó: Szántó Áron

— Örülök, hogy a kedvezőtlen előrejelzések ellenére is sikerült kilenc futamot megrendeznünk a tervezett 12-ből. A rendező csapat számára is az utolsó előtti nap rendkívül bizonytalan időjárása jelentette a legnagyobb kihívást és örülök, hogy ennek ellenére az 49erFX osztálynak már aznap érvényes lett az Európa-bajnoksága. Számomra pedig az volt nehéz, hogy amellett, hogy az 49erFX mezőny pályáját tűztem, az egész rendezvény fő szervezője is voltam. Azt gondolom, hogy a szervezést és az előkészítést végző, illetve a rendezvényt ’levezénylő’ 40-50 fős csapat kitűnően vizsgázott, ez kiderült az edzők és a versenyzők visszajelzéseiből is.” — foglalta össze versenyt, a kettős szerepben dolgozó Böröcz Berta.

A verseny kétszeresen is kiemelt jelentőségű a magyar vitorlázásban, egyrészt még soha nem rendeztek a Balatonon nemzetközi versenyt high-performance olimpiai osztálynak, másrészt pedig ez a verseny a Magyar Vitorlás Szövetség új, balatonfüredi kikötőjében rendezett első nemzetközi vitorlásverseny.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Forrás: vitorlazasmagazin.hu
Fotók, nyitókép: Szántó Áron

 



Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva