MW | 2023.11.03. 16:00
6 hónap alatt készült el teljesen ez a gyönyörű balatoni nyaraló
Hat hónap alatt építették fel ezt a házat kívül és belül, minden részlet a helyére került ilyen rövid idő alatt. Elképesztő csodát művelt a lakberendező!

Lakner Katalin, a Pure-Dressed Home alapítója egy igazán izgalmas feladatot kapott: egy házaspár azzal bízta meg, hogy egészen az alapoktól az utolsó dekorelemig tervezze meg nekik és fiuknak az álomházukat. Katinak ismerős volt a terep, hiszen nemcsak lakberendező, home stager, hanem projektvezető is. Már több lakást készített úgy el, hogy minden munkát ő felügyelt a legkisebb feladattól a legnagyobbig. Hatalmas teljesítmény a varázslatos végeredmény mellett pedig az, hogy hat hónap alatt lett kulcsra kész a ház! Most bemutatjuk, miként kelt életre Kati kezei alatt a balatoni könnyűszerkezetes ház. Lássuk!

A 30 négyzetméteres terasz kiválóan alkalmas a barátok fogadására
Fotó: Milesz-Nagy Orsolya

Lehet egy balatoni könnyűszerkezetes ház is profi

– Könnyűszerkezetes és könnyűszerkezetes ház között is van különbség, ráadásul nem is kicsi. Sokan egy gagyi szerkezetű nyaralóra gondolnak, amikor erről a típusról esik szó, pedig ez nem feltétlenül van így, sőt! Például ez a balatoni könnyűszerkezetes ház is magas minőségben kialakított, tökéletesen szigetelt, milliméter pontos falakkal legyártott. Ugyanúgy működik, mint egy tégla építésű ingatlan, azonban nagy előnye, hogy sokkal gyorsabban és precízebben lehet megvalósítani – mondja Lakner Katalin. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a ház négy évszakos, télen is pont ugyanolyan benne az élet, mint nyáron. A helyszínen a betonalap már régebbről adott volt, erre tervezte meg Kati a ház alaprajzát, ami segítségével előre elkészülhetett a faszerkezet. Az épület külső váza két nap alatt megépült és tető alá került, ráadásul teljesen hulladékmentesen. Ezután kezdődött meg a ház szigetelése, belső válaszfalak megépítése, külső és belső burkolás, nyílászárók beépítése és folyamatosan érkeztek a szakemberek is, mint például a villanyszerelő, gépész. Miután minden alap a helyére került, a lakberendező nekiállt a belső enteriőrt is megvalósítani.

A nagy család miatt mindenképpen ragaszkodtak az amerikai konyhás, egybenyitott megoldáshoz
Fotó: Milesz-Nagy Orsolya

Minden megtalálható benne, mégsem zsúfolt

A Balaton északi partján fekszik ez a gyönyörű 50 négyzetméteres ingatlan, amelyben két hálószoba, két fürdőszoba, gardrób, valamint egy amerikai konyhás nappali található étkezővel. Sűrűnek hangzik a helyiséglista, de pont ez volt Kati számára a kihívás, amit kiválóan megoldott, hiszen a képeken is látszik, hogy minden négyzetméter ki lett használva, mégsem kelt még egy pillanatig sem zsúfolt hatást az enteriőr. A stílus tervezésekor a lakberendező három szempontot vett figyelembe: kerüljék a “türkiz nyaraló” stílust, kényelmes, praktikus otthont alakítsanak ki, ugyanakkor – gondolva a jövőre – az ingatlan bármikor kiadható legyen.

A lakás rendkívül világos, ami köszönhető a tájolásnak és a színeknek
Fotó: Milesz-Nagy Orsolya

Kerülték az elcsépelt türkizt

A szakember szerette volna elkerülni, hogy a háznak tipikus nyaralóhangulata legyen. A türkiz színről sokan asszociálnak a vízre vagy a tengerre, nagyon népszerű ennek a színnek a használata a balatoni ingatlanokban. Kati viszont inkább az eleganciát és a modern vonalat szerette volna erősíteni. A balatoni ház éppen emiatt kapott letisztult, skandináv stílust.

Minden apró részletben megjelenik a fa
Fotó: Milesz-Nagy Orsolya

Gondoltak a jövőre

Katalin, home stager szakemberként is dolgozik, ezért minden tervezéskor szem előtt tartja azt, hogy egy ingatlan építésekor vagy felújításakor, milyen értéknövelő, értékálló elemek segíthetnek a későbbi kiadás esetleg értékesítés esetén. Például törekedtek arra, hogy a nyaraló környezetbarát legyen, ami “egyre nagyobb divat a piacon”, valamint, hogy a dizájn is időtálló legyen.

egyszerűen szép
Fotó: Milesz-Nagy Orsolya

Bármikor ki lehessen adni

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért van szüksége egy háromtagú családnak arra, hogy egy 50 négyzetméteres házban két fürdőszobát alakítsanak ki. A válasz nagyon egyszerű és lényeges: megkönnyíti a kiadást és praktikusabb használni. Nyáron a Balaton környéke nagyon népszerű üdülőhely, így pedig akár két külön párnak is jól használható.

A fa illetve a modern enteriőr kiváló választás, mert időtálló, ugyanakkor a mai kor jegyeit is magán hordozza
Fotó: Milesz-Nagy Orsolya

Visszaköszön a fa elem

A fa szerkezetű ház kívülről is faborítást kapott, de itt is figyeltek a modern hatásra, amire nagyon szépen rájátszik az antracit alumínium ablakkeret. Ezt a természetközeli hatást Kati szerette volna a lakásba is behozni, ezért sok bútornál és dekorelemnél is visszaköszön. Látványos összhangot képez a fapadló, az asztalos által készített konyhabútor, a beépített szekrény, illetve a bútorok nagy többségének is van legalább egy apró részlete, ami fából van, ha nem az egész. A balatoni könnyűszerkezetes ház 30 négyzetméteres terasza is fából készült, valamint a rajta lévő kerti bútorok is ezen elv mentén lettek kiválasztva.

A gyerekszobának mindig tükröznie kell a lakója személyiségét, hogy szeresse és akár a tanulásban is inspirálja
Fotó: Milesz-Nagy Orsolya

Kortalan dizájn

A fa szépségét emeli ki a fehér és a többféle naturális szín. Kati számára fontos volt, hogy egy olyan dizájnt kölcsönözön a háznak, ami kortalan, azaz egyaránt illik fiatalokhoz, középkorúakhoz és idősekhez is. A házaspárnak van egy fiú gyermeke, az ő szobája például kedvesen bohókás, ami illik a személyiségéhez, ugyanakkor itt is felfedezhető a modern stílus. A szülők hálószobájának egyik falára látványos tapéta került. A lakás minden szegletét Kati tervezte, ahogy az összes bútort és kiegészítőt is ő választotta.

 

Forrás: lakaskultura.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva