Kovács Erika | 2023.09.01. 16:00
Balatonfüred egész évben ragyog
Ragyog Balatonfüred a virágoktól, az ápolt parkoktól, növényektől, tisztaságtól, nem véletlen, hogy mindezt máshonnan érkezett parkfenntartási szakemberek is megcsodálják. Somogyi László, a Probio Településüzemeltetési Zrt. vezérigazgatója szerint ez annak köszönhető, hogy a városvezetés, a polgármester igényes, elkötelezett a fejlődés mellett, ők pedig feszes tempóban, terv szerint dolgoznak. 

– Nagyon szép fekvésű, jó adottságú város Balatonfüred, mely önmagában kedvező, ugyanakkor sokat kell tenni az igényes, szép környezetért, szögezte le Somogyi László. A Probio Zrt. vezérigazgatója szerint az említett körülmények köszönhetőek egyfelől annak, hogy a város elkötelezett a fejlődés mellett, másfelől kollégái munkájának. A társaságtól több mint félszázan dolgoznak folyamatosan, a legnagyobb hőségben, esőben is a tisztaságért, a parkok rendezettségéért. Mindezek mellett üzemeltetik a strandokat, gondozzák a parkolókat, illetve az azokhoz kapcsolódó zöldterületeket. Hozzájuk tartozik a Bodorka Balatoni Vízivilág Látogatóközpont és környezete, a temetők, a vásárcsarnok is.

Fotó: Krausz Andrea

 

A vezérigazgató kiemelte a napjainkban érzékelhető klímaváltozást, melyhez alkalmazkodni kell, különös tekintettel a technológiákra. Ily módon egyre több mélymulcsos növényt ültetnek ki (a talajfelszínre geotextíliát tesznek, így mellőzhető a vegyszeres növényvédelem és kevesebbet kell locsolni – a szerk.). Ügyelnek az automatizált locsolóhálózat kiépítésére, elektromos meghajtású gépeket alkalmaznak. A villamos energiát a cégen belül, napelemekkel állítják elő.

Fotó: Kovács Erika

 

A Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával nemrég vásároltak elektromos eszközöket, melyeket főként a parkfenntartásnál használnak. Ilyenek például a robotfűnyírók, melyeket a Tagore sétánynál és a strandokon lehet látni. Használatuknál nem kell elszállítani a levágott füvet, mert a gépek mulcsozzák, felaprítják azt, így visszakerül a talajba a tápanyag. Működetnek elektromos meghajtású golfkocsikat is, melyekkel embereket, eszközeiket szállítják. Nagyon hasznosak a kézi szerszámok is, amiket például a lomb eltakarításánál, cserjék metszésénél alkalmaznak. Jó szolgálatot tesznek az elektromos meghajtású permetezőgépek. A vezérigazgató szerint az említett korszerű gépek, a halk és környezetkímélő eszközök használata elemi elvárás, alapvető egy olyan balatoni városban, mely egész évben rengeteg vendéget vonz, tele van hotelekkel, itt található a szívkórház. Reményei szerint munkájukkal ők is hozzájárulnak az idegenforgalmi pezsgéshez.

Balatonfüreden egész évben pezseg az élet
Fotó: Kovács Erika

 

A társaságnál kiemelten kezelik a gyönyörű virágokat is, a Tagore sétánynál lévő rózsakert ikonikus része a városnak. Mindig mást ültetnek, így a villanyoszlopokon muskátlik pompáznak, máshol petúniák, gyertyavirágok, fuksziák nyílnak. A kétnyáriak közül kedveltek az árvácskák, a tulipánok, a nárcisz, a jácint. Somogyi László aláhúzta, a klímaváltozás miatt városszerte és a legújabb közparkban, a Brázayban egyre több évelő és virágzó cserjét, félcserjét, levendulát ültetnek el. A buxusokat lecserélik, mert egy kártevő miatt jelentős a pusztulás, a növényvédelem. Ügyelnek a fák kiválasztására, így jól tűrik a változó időjárást, nem fogékonyak a betegségre a hársok, a nyírfák, a gyertyánok. – A jövőben a klímaváltozásnak még inkább meg kell felelni, így az egy- és kétnyáriak helyett cserjéket ültetünk, meg szárazságtűrő fákat, gyepet, tekintett előre a vezérigazgató.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva