– Ön tősgyökeres budapestiként miért fordított hátat a fővárosnak?
– Szó szerint túl sűrű volt, értem ezt a rossz levegőre, a tömegre, a szembejövő politikára, az indulatokra. Ami korábban lételemem volt, egyszer csak teherré vált, picit belefáradtam a nyüzsgésbe. A kétlakiságról viszont nem mondtam le, nyáron Szepezd, télen Füred az otthonunk.
– Nem mondhatnánk gyakorinak, hogy egy író tartósan egy földrajzi tájjal köt szövetséget, és regénysorozatot szentel neki. Miért éppen a Balatont választotta?
– Kétezer óta, amikor is megszületett a lányom, a nyarakat Balatonszepezden töltjük. A hallomáson alapuló történetek, a befogadásunk furcsaságai, a gyüttmenti státusszal való szembesülés a mindennapjaink részévé vált.
Ne feledjük el, akkor még nem volt ekkora „húzása” a Balatonnak, sok ház állt üresen, viszont a külföldiek töretlenül lelkesedtek értünk. Ez a pusztulásra épülő, kicsit nosztalgikus „dolce vita” nagyon hasonlított az általam is kedvelt toszkán és provence-i élményregények alapanyagához, márpedig ha „nekünk a Balaton a Riviéra”, akkor azt magyar íróként kötelező megörökíteni.
Szepezd a vízről
Fotó: Udvarházi Irén
– Az Édesvízi mediterrán elnevezésű olvasmányos, élvezetes sorozata (ez az első mű címe) egy hazatelepült kanadai magyar házaspár története. Egy balatoni kúriát örökölnek, miközben beleszeretnek a varázslatos tájba. A családregényfolyam – Szerelmem, Balaton, A világ közepén, Végtelen nyár, Mindörökké Balaton – az ő életüket kíséri nyomon. Földi paradicsomban érzik magukat. Az ábrázolt idilli világból mi maradt meg a 2020-as évekre?
– Ahogy azt minden kötet elején írom, a valóság és a fikció aránya nem igazán konstans, ennélfogva az említett „képeslap”-idillt abban a pillanatban megcsipkedem, amint észlelem. Talán ezért is sikeres a sorozat, mert nem hazudik naplementét oda, ahonnan, teszem azt, egy új szállodaépület miatt nem látni azt. A kérdést nem megkerülve azt kell látnunk, hogy ha uralkodóvá válik a turistaipar, akkor pont a lényeg fog elveszni. Akkor meg minek ideutazni.
– Idén jelent meg Balatoni Futár című regénye. Központi szereplője egy fiatal, lezser pesti újságíró, aki először jár Füreden. Valósággal rászakadnak az élmények. A mesélő Csengődi István kitalált figura, vagy a valóságban is létezett?
– Ő egy Esti Kornél-szerű kitalált fickó, aki véletlenül sok mindenben hasonlít rám. Ő sem kedveli az idillt, szarkasztikus humorral szemléli a millenniumi Magyarország balatoni vetületét. Az a feladata, hogy meglesse az akkori „celebeket”, s erről tudósítson pesti kiadójának. Amolyan intimpista szerepet szánnak neki, de ő ennél jóval többet lát a környezetéből, azaz a helyiekből – és szép lassan össze is csiszolódik velük. Olyannyira, hogy Balatoni Futár néven reklámújságot indít.
– A pannon település bensőséges világa embereivel, kultúrtörténeti emlékeivel, a szőlőskertek, présházak legendáival, gasztronómiájával mintegy tablószerűen jelenik meg. Petrőczi Éva költő írta recenziójában, hogy a regény „komoly kutatásokon alapuló, történelmi, sajtó- és helytörténeti olvasmány”. Mennyire hitelesen jelennek meg az 1895–96-os esztendők és a korábbi időszakok?
– A történelmi keret, egyes szereplők és a füredi nyaralós világ korhű ábrázolása szerintem jól sikerült, de a személyes sorsok alakításában érvényesült az írói önkény. Magyarán: nem érdemes mindent tűpontosan értelmezni, inkább játsszunk el a „mi lenne, ha” gondolattal. Egyébként sem szeretem, ha mi, írók túl komolyan vesszük magunkat. A mese, a könnyedség, a humor, amelyre szerintem akkor és most is elsődlegesen szükségünk van.
– Ha Füred, akkor Jókai Mór megkerülhetetlen. Árnyalt, megnyerő képet fest az idős íróról, például gyámleánya iránti vonzalmáról. Márai Sándor írta naplójában: „Mi maradt meg Jókai művéből? Semmi; csak az egész.” Ön hogyan értékeli a munkásságát?
– Itthon, úgymond, ő találta fel a szórakoztató ismeretterjesztést, amin lehet olvasói-kritikusi lustaságból eredően fanyalogni, de megkerülni nem. Korszerűtlennek semmiképp nem nevezném, utólag számonkérni rajta olyan attitűdöket, amelyek napjainkban lettek fontosak, egyszerűen badarság.
Tóth Gábor Ákos író Füreden érzi otthon magát
Fotó: Kellei György
– Írni tulajdonképpen mindenütt lehet: kávéházban, dolgozószoba mélyén, Balatonra néző teraszon, eldugott erdei lakban. A vidékiség azonban a hazai irodalmi életben hátrányt jelent. Figyelnek az ön munkásságára? Füreden elismerik alkotói tevékenységét?
– A gyüttmentséggel azonosulni nem lehet, viszont érdemes vele megbarátkozni, ha jót akarunk magunknak. Füred számomra élhető, kulturált menedék, nem meghódítandó vadászterület. Számos barátot szereztünk már, sokan vevők a pesti „kozmopolita” csodabogár habitusunkra. Szóval kis lépésekben, de haladunk.
Forrás: Veol.hu
