Keszey Ágnes | 2022.02.02. 10:00
Baráttá lett a madár - Júlia és Kishölgy, a hattyú története
A hattyúk nem éppen barátságos természetükről ismertek. Ám van egy hófehér szárnyas Balatonfüreden, amelyik valakit kitüntetett a figyelmével, s bizalmával. A történet éppen egy éve kezdődött - s mára barátsággá vált.

Bár a hattyúk nem őshonosak a Balatonon, de mára már hozzátartoznak a tóhoz.
Sokan etetik is őket – ám egyáltalán nem mindegy, hogy mivel – még többen pedig örömmel nézegetik a vízen kecsesen úszó madarakat.
A Balatonfüreden gyakran és hosszasan tartózkodó – amúgy Budapesten élő – Pogár Júliát is elvarázsolták a hattyúk. Egészen pontosan egy, mellyel kapcsolata ma már barátinak mondható.

Kishölgy. Így hívja Júlia kedvenc madarát – hiszen olyannyira kedves neki, hogy nevet is adott neki.
– A hattyúk szeretete és a fotózás az, ami ideköt. Nekem a kikapcsolódást nem a strandolás jelenti, minden szabadidőmet a parton sétálva töltöm – emelte ki Júlia beszélgetésünk elején a balatoni városhoz való kötődését.

Mindenkit elüldöz, de kézből lehet etetni: egyszerre harcias és barátságos az Öreg

A madarakkal való kapcsolata fokozatosan vált egyre bensőségesebbé. Kezdetben ő is csak úgy nézegette őket, mint bárki más: szépek voltak ugyan számára, de nem kötődött hozzájuk.

Elsőként az Öreggel – Júlia és egyik barátja nevezte el így az egyik idősebb, állandóan a füredi partnál úszkáló hímet – került közelebbi kapcsolatba.
– Ott volt egy hattyúkupac, amelyből az egyik madár kivált és odajött hozzám. Mutatta, hogy csőrbe etessem, tehát ne a vízbe dobjam a kaját. A hattyúkra ez egyáltalán nem jellemző. Ők nem szeretnek kézből enni. Viszont az Öreg szívesen táplálkozik így: nagyon óvatosan, finoman veszi el az emberek kezéből az ételt. Nem csak tőlem, hanem másoktól is. Először ez tűnt fel: hogy van egy hattyú, amelyik nem kedveli, ha dobálják neki a táplálékot, mert ha az vízbe kerül, akkor meg van sértődve, hogy az elúszik.

Öreg és társa a balatonfüredi parton Júliával
Fotó: Keszey Ágnes

Egy kedves barátság kezdete

S aztán egy évvel ezelőtt, tavaly februárban ismét hosszabb ideig Balatonfüreden járt Júlia, megismerkedett egy másik hattyúval. A madár még fiatal volt, s mint minden kis hattyúnak, neki is szürkések voltak még a tollai. Nem volt könnyű élete, hiszen a többi madár, területét védve, sokszor kikergette a partra.

– Ezért tudtam aztán jobban tanulmányozni őt. Azt szerette, ha leguggolok hozzá, így szemmagasságban voltunk. Volt, hogy negyed órán keresztül csak néztük egymást. Ha más sapka vagy kabát volt rajtam, azt mindig megrángatta. Amikor elfáradtam, és leültem egy ott lévő fadobozra, akkor lehajtotta a nyakát, s a csőrével mutogatta, hogy guggoljak le ismét hozzá, hogy egy magasságban legyünk. Aztán máskor, amikor a parton sétáltam, már sokszor mutogatta, hogy gyere le. Ez nagyon érdekes volt számomra, hiszen az emberek azt hiszik, hogy a hattyúk ostoba, agresszív vadállatok. De ha egy kis időt szánunk rájuk, akkor rájövünk, hogy milyen okosak és kedvesek.

KIshölgy a jeges Balatonon
Fotó: Keszey Ágnes

Júlia aztán már kereste ezt a hattyút, s idővel már meg is tudta érinteni, megsimogatni, majd meg is ölelte. Ezt azonban nem tanácsolja másoknak, mert – mint mondja – időbe telik, míg kialakul egy ilyen bizalmas viszony, s amíg ez nincs meg, addig a hattyú valóban támadhat. Bár ez a madár – amelynek később a Kishölgy nevet adta – inkább kihátrál az idegenek közeledéséből.

– Rám nem jellemző, hogy nevet adok az állatoknak, de vele kivételt tettem. Ennek a hattyúnak mindent megengedtem. Felém kapott, összecsipkedett, de nagyon okos volt, azt mindig is tudta, hogy az arcomhoz nem kaphat. Egyszer nagyon rosszalkodott, s rászóltam: kis hölgy, ez nem szabad! Aztán ez lett a neve.

Fotó: Keszey Ágnes

Minden figyelmet magának követel a féltékeny Kishölgy

– Kishölgy nagyon féltékeny, ezt észrevettem. Ha ismerősökkel jövök le, akkor nem zavarja, de még ők sem érinthetik meg. Ám amikor a barátommal sétáltam, hatalmas volt a sértődöttsége. Kijött ugyan a vízből és köszöntötte, de végig látszott rajta, hogy nem tetszik neki a helyzet. Tíz perc múlva már ment is vissza a vízbe és sehogyan sem sikerült visszacsalogatni. Ha másik madárral foglalkozok, az sem tetszik neki.

Folytatva a történetet, Júlia elmesélte, hogy már ismét otthon, Budapesten volt, amikor ismerősei arról írtak neki, hogy eltűnt a hattyú. Ekkor keltek ki a fiókái a másik párnak, így valószínűleg – a kismadarakat védelmezve – elüldözték a területről Júlia madárbarátnőjét. Nagy öröm volt, amikor ismét felbukkant. Ez egy augusztusi estén történt meg: az egyik strandon tollászkodott a homokban.

Júlia és Kishölgy
Fotó: Keszey Ágnes

– Mindig ugyanazzal a hanggal szoktam hívogatni, amire más hattyúk nem reagálnak, ő azonban mindig jelzi, hogy hallja. Hátradönti a nyakát és úgy tesz, mintha bólintana. Így tett akkor, a strandon is – ez hatalmas boldogság volt.

Így teltek-múltak a hetek, Júlia gyakran sétált a parton, s rendszeresen találkoztak. Aztán a hattyú ismét eltűnt, majd előkerült, Júlia pedig hazament Budapestre egy kis időre, majd ismét Balatonfüredre. Amikor találkoztunk a füredi parton, már majdnem két hete nem látta kedvenc madarát. Szomorúan teltek számára ezek a napok.

Mint a mesében…

S beszélgetésünk közben közelebb sétáltunk a vízhez, amikor Júlia megpillantott egy hattyút. Rögtön sietett is felé, de a madár a fagyott vízből nehezen tud kikászálódni.

Amint a madár a part közelébe ért, hatalmas volt az öröm.

 

Júlia mindig azzal a reménnyel indult el szokásos Balaton-parti sétájára, hogy feltűnik Kishölgy, így találkozásuk valóra vált álom lett. De ha nem is így történt volna, a többi hattyúra is gondolt jó előre. Táskájában kukoricát vitt magával a Balaton-partra, hogy gondoskodhasson a hófehér szárnyasokról.

Láttátok (a videóban), hogy a hattyú – bármily kecses és szépséges is – de azért egyáltalán nem békés, jámbor madár?
S aztán kicsit távolabb sétálva két másik madár is ringatózott a vízen. Természetesen nekik is jutott egy kis eleség, s csakúgy, mint pár perccel a Kishölggyel való találkozás közben, most is meg-megállt egy-egy arra sétáló, s beszédbe elegyedett Júliával.

Cicáknak simogatás, hattyúnak ölelés

Júlia még elmesélte azt is, hogy – bár több barátja van – de a legtöbb emberben csalódott, így az állatok közelségét jobban szereti. Így nem csak Kishölgy részesült ölelésben és simogatásban (és persze kedvenc csemegéje, a kukorica evésének örömében), hanem a budapesti macskák is. Júliát a fővárosban például rendszeres sétái során az egyik utcában már mindig várják a cicák, hiszen mindig kapnak egy kis cirógatást.

 

S, ha még több érdekes történetet szeretnél olvasni a különleges balatoni hattyúkról, kattints ide

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva