Horváth Gábor/veol.hu | 2022.06.10. 12:00
Fantasztikus siker: junior Európa-bajnok lett a füredi horgász
Bertalan Péter Áron a magyar csapat tagjaként első helyezést szerzett a Csehországban rendezett junior horgász Európa-bajnokságon.

Bertalan Péter hároméves kora óta horgászik, nagypapájától kapta első botját, édesapja vitte magával a Balatonra, ő fertőzte meg a horgászat szeretetével.

A horgászat lehet hobbi, szabadidős tevékenység és bizony versenysport is.

A balatonfüredi fiatalember – aki a Tihanyi Horgász Egyesület tagja – gyerekkorában sokféle versenyen megmérette magát, többször is szép eredményt elérve. Kiemelkedik a sorból a füredi Süllő-kupa parti versenyének megnyerése 2019-ből, de a mostani esemény és teljesítmény felülmúl minden korábbit.

– Az elmúlt években nem jártam versenyeken, az egyetemi tanulmányaim elsőbbséget élveztek. Most viszont jött ez a lehetőség, és úgy határoztam, hogy kipróbálom magam. Nem bántam meg, több szempontból is óriási élmény volt.
Bertalan Péter, aki már évek óta kapcsolatban áll az Európa-bajnokságon részt vevő magyar csapatot szponzoráló céggel, de ez még nem jelentette azt, hogy automatikusan az együttes tagja, erről ugyanis egy válogató döntött. A megmérettetést Tihanyban tartották, a szervezők arra voltak kíváncsiak, hogy technikailag ki a legrátermettebb, ez alapján hirdettek csapatot, amely kétfős volt.

– Az időjárás nem kedvezett ennek a versenynek, nem voltunk sokan, de aki eljött, az igazán elszánt volt. Az egyik feladat távdobás volt, 130 méterről kellett egy 5 négyzetméteres célterületet eltalálni a horgászbottal. Emellett a dobócsővel való dobást is nézték, ez egy etetési módszer. Montvajszki Márk mögött én lettem a második, azaz mi készülődhettünk az Európa-bajnokságra.

Az Eb-nek hagyományosan Csehország, azon belül a Katlov-tó ad otthont. A hely egy híres cseh sporthorgász, Jakub Vágner tulajdona, kiváló pontyozóhely. A megmérettetés a horgászat technikája szerint bojlis volt. A bojli egy speciális etetőanyag, amelyet különböző módszerekkel juttatnak a vízbe. A junior Eb-n csónak nincs, csak a partról lehet etetni és horgászni. A verseny felső korhatára eredetileg 19 év, de mivel az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt törölni kellett az eseményt, idén még a 21 esztendősök is indulhattak. Ez kapóra jött Péternek, aki épp most töltötte be a 21. életévét.

A legnagyobb fogás, a magyar csapat (balról: Szabadszálási Richárd, Bertalan Péter, Montvajszki Márk) ezzel a gyönyörű ponttyal kezdte az Eb-t
Forrás: a szervezők

– Komáromból indultunk és éjszaka érkeztünk meg a helyszínre. Egyből elkezdtük tesztelni a felszerelést, kipróbáltuk a tavat. Egyetlen kapásunk sem volt, másnap napközben viszont már elkezdtek mozgolódni a halak, láttuk, mik a jó helyek, amelyeket sorsolással döntöttek el, így izgultunk, hogy jót húzzunk. A 13-as pozíció lett a mienk, először nem örültem neki, de aztán olyan információt kaptunk, miszerint vannak előttünk kisebb-nagyobb víz alatti törések, amely haltartóként funkcionálhatnak. Persze azokat a töréseket meg is kell találni, illetve el is kell odáig tudni dobni.

A rendezők megadták a módját a versenynek, a közeli Kutná Hora városában ünnepélyes megnyitót tartottak, a résztvevőket vendégül látták, programokat szerveztek nekik, s végül a 11 csapatot szimbolizáló 11 galambot eresztettek útnak. A madarak célja a Katlov-tó volt, elsőként a „magyar” és a „dán” galamb érkezett meg, minimális különbséggel. Néhány nappal később kiderült, hogy a tollas jószágok tökéletesen lemodellezték horgászverseny végeredményét.

Szerdán reggel dördült el a képzeletbeli startpisztoly, három nap küzdelem kezdődött, a magyar csapatnál pedig hamar felgyorsultak az események.

– Főszponzorunk tulajdonosától nagyon jó tanácsokat kaptunk, egy speciális dobócsővel is megajándékozott minket. Ezek segítségével igyekeztünk a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. Beesteledett, a többiek, Márk és a csapatvezetőnk, Szabadszálási Richárd (a csapatvezető a horgászatban/etetésben nem vesz részt, minden másban segíthet a versenyzőknek) elmentek vacsoráért, amikor az egyik boton megszólalt a kapásjelző. Egyedül voltam, még nem is pakoltunk ki teljesen, Márknak úgy kellett visszafutnia, de meglett a hal: egy 23,28 kilogrammos ponty. Nem hittem el. Az első fogásunk lett a legnagyobb fogásunk, az egész versenyen pedig a második legnagyobb hal. Ráadásul abszolút egyéni rekord is volt nekem. A vacsoráról lemaradtunk, és nem is lett volna időnk enni, mert innentől kezdve egész éjjel kapásunk volt. Aludni nem tudtunk, így reggelre nagyon elfáradtunk. Volt egy pont, amikor azt mondtuk, elég volt, most egy kicsit pihenünk, nem dobtuk vissza a botokat. Amikor a csapatvezetőnk ezt meglátta, alaposan leteremtett minket. Mi meg mutattuk neki a kifogott pontyokat. A versenyben minden csapat három legnagyobb hala számít, az összsúly rangsorol, s mi máris az első helyen álltunk.

A magyar fiúknak a folytatásban is volt fogásuk, de ahhoz egyik hal sem volt elég nagy, hogy növekedjen az összsúly. Eljött az utolsó éjszaka ideje. Izgalmas órák következtek, Bertalan Péterék továbbra is elsők voltak, de csupán 90 dekagramm volt az előnyük a dánok előtt.

– Hajnali 3-4 óra körül jött egy irgalmatlanul nagy kapás. Azonnal láttuk, hogy nagy ponty, döntő hal lesz, sikerült kifogni, 22,63 kilót nyomott. Hatalmas volt az öröm, de még maradt hátra három óra a versenyből, izgultunk, hogy a dánok fognak-e esetleg nagy halat. Figyeltük őket. Nem fogtak. Jöttek hozzánk a szervezők, megjelent a médiastáb, mi pedig ugráltunk egymás nyakába. Aztán kiderült, hogy még nem lehet lefújni a versenyt, mert a szlovákok fárasztanak, a szabály az, hogy az időn belül elkezdett fárasztást még be lehet fejezni. Kivártuk azt is, nem volt melegünk, de megfürödtünk a tóban, 5-6 Celsius fokos volt a levegő, a víz pedig körülbelül 18. Hatalmas élmény volt, alig bírtuk felfogni. Igazi csapatmunka eredménye volt a győzelem. Nagyon jól esett a sok gratuláció, az eredményhirdetés előtt az ellenfelek sorfalat álltak nekünk. A Himnuszt hallgatni pedig elképesztő volt, sosem gondoltam, hogy ilyen érzéseket vált ki az emberből, ha neki játsszák a magyar Himnuszt.

Bertalan Péter (középen) és társai, Montvajszki Márk (jobbra) és Szabadszálási Richárd a tóban ünnepelték a magyar sikert
Forrás: a szervezők

Bertalan Péter fantasztikus élményekkel tért vissza Balatonfüredre, illetve az egyetemi, élelmiszermérnöki tanulmányaihoz. Elárulta, a jövőben ismét az utóbbiakon lesz a hangsúly, persze a horgászat sem szorulhat teljesen háttérbe, az Eb-n történtek pedig biztosan elkísérik egy életen át. Hiába volt rendkívül fárasztó a csehországi három nap, az ott tapasztaltak erőt és kedvet adnak, még a tanuláshoz is.

 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Bertalan Péter

 

Tovább olvasnál? Nézd meg ezeket is!

Sorra kerülnek ki a gigantikus pontyok a Balaton keleti medencéjéből

 

Balinok is kerültek a Balatonba

 

Már lehet pecázni a ragadozóhalakra

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva