Különleges élménynek ígérkezik korcsolyázva végignézni a Balaton-partot. A látványos és egyedülálló mobil jégpályarendszer méreteit tekintve is impozáns lesz, egy kilométeren keresztül lehet majd nagyobb irányváltások nélküli korcsolyázni, a jégfolyosó ráadásul külön pályán biztosítja az oda-vissza csúszkálást – közölte honlapján a város.
Három jégpályát köt össze a jégfolyosó, a Zákonyi utcai (900 négyzetméteres), a Vitorlás téri (375 négyzetméteres) és a Tagore sétány (330 négyzetméteres) pályái többféle jégsportra is alkalmasak lesznek.
Egyebek mellett jéghokihálók, jégtekeszett, korcsolyázást elősegítő állatfigurák használhatók majd, de lesz büfé, melegedő, kölcsönzősátor és értékmegőrző szekrények is.
Két helyen, a Zákonyi utcai, illetve a Vitorlás téri jégpályán lehet belépőt váltani, a fapalánkokkal védett jégfolyosóról szintén két helyen lehet majd lecsatlakozni.
Híd lesz a jégfolyósó fölött
A város évek óta sikerrel működteti a Zákonyi utcai jégpályát, amely egy közkedvelt közösségi térré vált. Szeretnék tovább erősíteni ezt a funkciót, szeretnénk kedvében járni a füredieknek és persze a városba látogatóknak, a térségben egyedülálló téli Balaton-élményt nyújtva.
A vízparti sétányhoz való közlekedést a jégfolyosó felett kialakított gyalogos híd biztosítja majd a Vitorlás térnél,
de kisebb kerülővel a park, a vízpart és az épületek is mind megközelíthetők maradnak. A Vitorlás téri buszmegálló ideiglenesen megszűnik, a Halászkert étterem keleti oldalán lehet felszállni az autóbuszokra. A gépkocsi-közlekedés annyiban változik, hogy a Jókai utcáról az Écsy László utcán jobbra kanyarodva lehet majd továbbhaladni, a Zákonyi utca felől átmenetileg zsákutca lesz.
December 1-jén nyitnak
A 900 négyzetméteres, tíz centiméter vastag jégrétegű, kivilágított Zákonyi utcai jégpálya a tervek szerint december 1-jén nyílik meg, az üzemeltetők ígérik, ebben az évben is kitűnő minőségű jég fogadja a korcsolyázókat. A különleges kialakítású,
a térségben egyedülálló élményt nyújtó új jégpályarendszer várhatóan december közepétől 2024. január végéig élvezhető majd.
A teljes műjégpályára 1600 forintba kerül egy felnőttbelépő, a diákok 1100 forintért, a 3-14 év közötti gyermekek 800 forintért válthatnak majd jegyet.
A füredi felnőtt lakosok kedvezményesen 900 forintos áron használhatják a pályát, a füredi diákoknak 600 forintba kerül a korcsolyázás, a 14 éven aluli helyi lakosok pedig ezúttal is ingyenesen csúszkálhatnak.
Forrás: veol.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu