likeBalaton.hu | 2023.06.05. 16:00
Káli Kultúrpajta: bábszínházi programsorozat indul
A Káli Kultúrpajtában egész nyáron bábszínházzal várják a gyerekeket és a felnőttek számára is lesznek előadások.

2023 májusában A szőlővirág ünnepe című bábos körmenetével nyitotta meg kapuit Balatonhenyén a KáLi Kultúrpajta, mely egész évben változatos programokkal várja a gyerekeket és a felnőtteket is.

Fotó: Káli Kultúrpajta hivatalos

Fotó: Káli Kultúrpajta hivatalos

 

Júniustól szeptemberig bábszínház a Káli Kultúrpajtában

A KL Színház 2022-ben érkezett Balatonhenyére és a szervezőkben gyorsan megszületett az elhatározás, hogy a kortárs bábszínházzal élményét adhassák a településre érkezőknek és közösséget építsenek. A báb műfajának hazai professzionális alkotói, köztük bábrendezők, tervezők, bábkészítők, zeneszerzők és bábszínészek is részt vesznek a Balaton-felvidéki településen.

Ismerd meg a Káli-medence világát itt.

2023 júniusa és decembere között havonta kortárs bábszínházi előadásokra várják a gyerekeket délelőtt, esténként pedig a felnőttek számára kínálnak előadásokat.

Szakmai előadások, beszélgetések és bábkészítő műhelymunka is lesz Balatonhenyén.

A szüreti rendezvényén óriásbábos felvonulás lesz

decemberre pedig falubetlehemes előadást tartanak, illetve betlehemes előadás-sorozatot hoznak létre. A pajta központja az egykori Győző Molnár Sára Általános Iskola épülete.

A balatonhenyei pajta programjai képesek közösséggé kovácsolni Balatonhenye illetve a környék lakóit, s biztos résztvevői-nézői bázist kialakítva további interaktív közösségi események létrejöttében segítenek az EKF-év után is, amellett, hogy a helyi közösséget az alkalomszerű kultúrafogyasztáson túl is aktivitásra ösztönzik.

Fotó: Káli Kultúrpajta hivatalos

Fotó: Káli Kultúrpajta hivatalos

 

A KáLi Kultúrpajta tervezett programjai a nyári időszakban

  1. június 10. 11 óra – Világjáró marionettek – Sarkadi Bence (Budapest) előadása családoknak
  2. június 10. 17 óra – Pados mesék – Sarkadi Bence (Budapest) előadása felnőtteknek
  3. június 23. 18 óra – „Gyertek át!” sorozat 2. rész – találkozás Szálinger Balázs íróval
  4. július 7. 18 óra – „Gyertek át!” sorozat 3. rész – találkozás Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel bábművészekkel
  5. július 8. 11 óra – Dobronka cirkusz, világszám! – a Magamura Alkotóműhely (Hottó) előadása családoknak
  6. július 8. 17 óra – A kisgömböc (egy monológ) – a KL Színház (Balatonhenye) előadása felnőtteknek
  7. július 21. 18 óra – „Gyertek át!” sorozat 4. rész – találkozás Bartal Kiss Rita bábszínházi tervezővel, rendezővel és Szegedi Katalin könyvillusztrátorral
  8. augusztus 11. 18 óra – „Gyertek át!” sorozat 5. rész – találkozás Pfeifer Zsófia és Varga Péter bábművészekkel
  9. augusztus 12. 11 óra – Pulcinella szerelmes – a Ziránó Színház (Hottó) előadása családoknak
  10. augusztus 12. 17 óra – Ikercsillagok – Geredás Péter és Papp János (Budapest) előadása felnőtteknek
  11. szeptember 9. 11 óra – Vitéz László és az elátkozott malom – Pályi János (Kaposvár) előadása családoknak

A KáLi Kultúrpajta programjai ingyenesek, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.

Fotó: Káli Kultúrpajta hivatalos

Fotó: Káli Kultúrpajta hivatalos

 

A KáLi Kultúrpajta programjainak főszervezője a balatonhenyei KL Színház, a 2023-as év eseményei pedig a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával, az EKF Pajta Programjának részeként valósulnak meg.

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Káli Kultúrpajta hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva