likeBalaton.hu | 2023.07.05. 13:28
Lehet, hogy a vihar miatt halasztják a Kékszalag rajtját
Vihar várható az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki indulására, a rendezőség szerda délután dönt arról, hogy elhalasztják-e a reggel 9 órás rajtot.

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára a verseny szerdai, balatonfüredi sajtótájékoztatóján jelezte: a rendezőség szerda délután az időjárási körülményeket mérlegelve közleményben tájékoztat majd a rajtról.

A főtitkár közölte: a tervezett rajt idén is csütörtökön 9 órakor lesz a balatonfüredi móló elől, ahonnan az indulóknak 48 óra alatt kell teljesíteniük a tó körüli 155 kilométeres távot. Az idei Kékszalagra körülbelül 600 nevezést várnak.

Hári Lenke (Fidesz-KDNP), Balatonfüred alpolgármestere hangsúlyozta: a Kékszalag a vitorlázás, a sport, a Balaton és Balatonfüred ünnepe, a verseny neve mára már összeforrt a tóparti várossal.

Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója felidézte: húsz éve kezdték el támogatni a vitorlássportot, és már öt éve névadó szponzorai a Kékszalagnak. Rózsai Rezső, a KPMG vezérigazgatója azt kérte a versenyzőktől, hogy a várhatóan erősebb szélben kiemelten figyeljenek egymásra, és nevezzék a cég által alapított fair play-díjra azokat az eseményeket, amelyeket méltónak tartanak az elismerésre.

A sajtótájékoztatón Józsa Márton, a rekorder Raiffeisen Fifty-Fifty kormányosa elárulta, hogy júniusban kaptak

új árbocokat, de többszöri próba után két héttel a verseny előtt mégis visszatértek a korábbiakhoz.

Azonban régóta együtt van a csapat, ismerik már a hajót, ezért bizakodó – tette hozzá.

Kalocsai Zsolt, a kétszeres győztes RSM csapatfőnöke azt emelte ki, hogy új árbocot fejlesztettek, és több más újítást is elvégeztek a hajón.

„A csapat együtt van, és az eddigi versenyek is jól sikerültek” – nyilatkozta.

A Magyar Vitorlás Szövetség, a Magyar Telekommal és a Samsunggal kötött együttműködésben

folyamatos élő egyenes adást sugároz a balatonfüredi Nagymólón kialakított stúdióból csütörtök reggel nyolc órai kezdettel, egészen a szombat esti díjkiosztó végéig.

Fegyver Csaba, a telekommunikációs cég szenior kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint a Balatonról – amelynek teljes területét lefedi 5G hálózatuk – öt különböző motorcsónakról streamelik majd az idei Kékszalagot.

A versenyt idén is kísérőprogramok színesítik. A múlt szombaton megrendezett Fehér Szalagot – ahol a versenyzőknek a tó keleti medencéjét kellett megkerülni – az RSM katamarán nyerte, vasárnap pedig a Kékpántlikán az utánpótlás korosztály mérte össze tudását.

A Balatonfüredi mólón a teljes vitorlásszezonban látható lesz a Balaton múltját bemutató Privát Balaton fotókiállítás, amely a vitorlás szövetség, a Lipták Gábor Könyvtár és Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program összefogásával jött létre. A tárlaton a vitorlázó közösség által összegyűjtött emlékeket lehet majd megtekinteni.

Zakariás Fruzsina, az Audi márkaigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy

idén is megrendezik az Audi Speed Challenge versenyt a Kékszalag második napján, amelyen a balatonfüredi móló előtt a leggyorsabb katamaránok mérik össze tudásukat.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg.

A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével haladnak, és Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.

Tavaly a versenyre nevezett 516 hajóból 456 teljesítette a nagydíjat, amelyet – saját 2014-es rekordját megdöntve – 7 óra 13 perc 21 másodperces idővel a Józsa Márton vezette Raiffeisen Fifty-Fifty nyert meg. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot.

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva