likeBalaton.hu | 2022.06.19. 12:00
Már a második válogatóra készül a Miss Balaton verseny
A Miss Balaton mentorai és a casting zsűri tagjai köszöntötték az idei verseny népes jelentkezőtáborából kiválasztott 72 lányt Balatonfüreden.

A szervezők az első casting napon immár személyesen is találkozhattak az eddig csak fotókon látott versenyzőkkel, míg a mentorcsapat – Epres Panni, Iszak Eszti és Gelencsér Timi mellett – új tagokat is köszönthetett Nagy Réka és Polgár Kriszta személyében.

Forrás: Miss Balaton

 

Több száz lány jelentkezett az idei Miss Balatonra, közülük 72 lánynak volt lehetősége június 14-én, az első casting napon élőben is bemutatkozni. A casting zsűriben Epres Panni mellett Iszak Eszter, Gelencsér Tímea és Seres Attila koreográfus is helyet foglalt. A tét nem kicsi: a győztes egy csodaszép autóval és egy médiamenedzsment szerződéssel lesz gazdagabb. Sőt, ősszel egészen Mexikóig, Tulumba repülhet a verseny 2023-as naptárjának fotózására, ahol a Miss Balaton-család korábbi felfedezettjei körében fejlődhet tovább szakmailag.

Forrás: Miss Balaton

 

A lányokat megérkezésük után a verseny koordinátora, Lipcsei Betta köszöntötte, majd a mentorok vették őket szárnyaik alá, segítettek a fotózások alatt, és velük kezdhették el megtanulni, hogyan kell vonulni a színpadon. Horváth Cintia, Szabó Dóri és Magony Szilvi mellett Nagy Réka, Polgár Kriszta és Sándor Orsi is csatlakozott a mentorcsapathoz.

– Nagyon jó élményekkel zárom a napot, egy nyitott és érdeklődő csapatot kaptam. Én azt hangsúlyoztam végig, hogy legyenek kedvesek, segítsék egymást, merjenek egymástól is kérdezni, hiszen óriási segítség lehet egy-egy bátorító szó. Jó látni, hogy nincs bennük irigység, rosszindulat – mesélte az első találkozás kapcsán Nagy Réka.

Szabó Dórit is meglepte a lányok nyitottsága.

– Egy picit sem éreztem azt, ami erre a generációra mostanában jellemző. Alázatot láttam bennük, és amellett, hogy csinosak, azt láttam, hogy tanulni szeretnének.

Forrás: Miss Balaton

A Miss Balaton második casting napján, júliusban az első körből kiválasztott 24 lánynak lesz lehetősége újra bizonyítani, és egy lépéssel közelebb kerülni az áhított koronához.

 

Nyitókép: Miss Balaton

A Miss Balaton gála legjobb pillanatai – fotókkal

 

Mitől szép egy nő? Elárulják a titkot a Miss Balaton gála hírességei

 

19 éves szépség fejére került a korona a Miss Balatonon – fotókkal

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva