likeBalaton.hu | 2023.09.18. 08:00
Rekordlétszám a balatoni Félszigetkerülő vitorlásversenyen
322 hajó csapata nevezett a Félszigetkerülő versenyen, és 93 százalékuk célba is ért.

Szombaton rekordot jelentő, 322 hajó csapatának nevezésével rendezték meg Balatonfüredről induló, a Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny Kékszalag Port Nagydíjat.

A viadalt a Oroszlán Péter kormányozta Principessa nyerte meg két órán belüli idővel.

Rekordlétszám a 2023-as Félszigetkerülő vitorlásversenyen
Fotó: Magyar Vitorlás Szövetség/Cserta Gábor

322 hajó csapata nevezett

– Az eseményre rekordmezőny gyűlt össze, összesen 322 hajó csapata nevezett, ez bőven meghaladja az eddigi rekordot tartó 2021-es verseny létszámát, amikor több mint 250 hajó állt rajthoz. A szombati végeredmény szerint a benevezett 322 csapatból végül 298 teljesítette a távot, ami magas, 93 százalékos befutási arányt jelent – közölte a versenyt rendező Magyar Vitorlás Szövetség.

322 hajó csapatának nevezésével rendezték meg a Félszigetkerülő balatoni vitorlásversenyt
Fotó: Magyar Vitorlás Szövetség/Cserta Gábor

 

A Félszigetkerülő keretében a Balatonfüred-Tihanyi-szoros-Bázsai-öböl-Hajógyári-öböl-Balatonfüred távot kellett teljesítenie a csapatoknak. A Félszigetkerülő szabályai szerint

a versenyen nem indulhattak a hosszú távú balatoni versenyeket – köztük a Kékszalagot – leggyorsabban teljesítő úgynevezett nyílt többtestű hajók, jellemzően a katamaránok.

Tudj meg még többet a balatoni vitorlázásról itt.

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Az indulók 93 százaléka célba ért a 2023-as Félszigetkerülő vitorlásversenyen
Fotó: Magyar Vitorlás Szövetség/Cserta Gábor

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva