XVIII. NN Ultrabalaton
Helyszín Balatonfüred,
Időpont 2024. máj. 2. 08:00 - máj. 5. 20:00

Huszonötezren állnak rajthoz Magyarország legnépesebb tömegsport rendezvényén, mely már a nevezésnél rekordokat döntött.

A XVIII. NN Ultrabalatont 2024. május 2. és 5. között rendezik meg balatonfüredi versenyközponttal. A táv 211 kilométer, a szervezők tájékoztatása szerint 2023 után, 2024-ben ismét rekord létszám lesz a tókerülő eseményen, mely 25 ezer indulót jelent. A szervezők óriási érdeklődés mellett zárták a nevezést, és tartják a létszámlimitet.

Ultrabalaton 2023
Fotó: Maratonman hivatalos

 

Az első kategóriák kevesebb mint egy perc alatt teltek be

A nevezés megnyitását követően, az első kategóriák kevesebb mint egy perc alatt teltek be. Azok a csapatok, akik nem jártak sikerrel a nevezésnyitásnál, ők a várólistára tudtak jelentkezni, ahol jelenleg többszáz csapat várakozik, hogy ők is ott lehessenek – a már nagykorú – XVIII. NN Ultrabalatonon. Az elmúlt években. a verseny igazi futózarándoklattá nőtte ki magát, ahol a májusi előszezonban, fergeteges hangulatban van lehetőség körbefutni hazánk büszkeségét, a Balatont.

A nevezők között olyan Ultrafutó legendák is szerepelnek, mint Gilles Pallaruelo és Tóth Attila, akiknek összesen 31 egyéni teljesítésük van a tókerülő versenyen, előbbi 16, utóbbi pedig 15 teljesítéssel rendelkezik.

2023-ban, a rekord nevezői létszámot, új egyéni pályacsúcs (Mihalik Norbert – 16:27:54) követte, de az NN Ultrabalaton BioTechUSA Charity program keretein belül a jótékony célra összegyűjtött adomány összege is megdőlt.

A szervezők több meglepetéssel készülnek, hogy emlékezetessé tegyék hazánk legnépszerűbb futóeseményének 18. születésnapját.

Ultrabalaton 2023
Fotó: Maratonman hivatalos

 

Környezetbarát versenyrekord

A részvételi rekordon túl, a szervezőknek továbbra is fontos a környezetbarát lebonyolítás. A váltópontokon nem használnak műanyag poharakat a frissítéshez, valamint szelektíven gyűjtik a szemetet. A szemléletnek köszönhetően évről-évre sikerül jelentősen csökkenteni a szemét mennyiségét. A XXI. századi szemlélethez hozzátartozik egy a lehető legtöbb részletre kiterjedő applikáció, amely a futókat segíti majd.

 

Nyitókép Maratonman

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva