Kiállítás az üres jegypénztárban
– Megkérdeztem a tavasszal férjemet, hogy mit szeretne a 84-ik születésnapjára. „Leülni az állomás egyik padjára és csendesen visszaemlékezni azokra az időkre, amikor még a vasúton szolgáltam”, válaszolta. Így is lett, a születésnapján lementünk az állomásra, leültünk az egyik padra és láttam, hogy mindegyik eléggé kopott állapotban van. Elhatároztam, hogy lefestem a padokat. Másnap, kora reggel már öt órakor az állomáson voltam és elkezdtem mázolni a padokat piros festékkel. Jött velem az uram is, aki madzagra újságpapírokat kötözött, amiket kifeszített a padok fölé, nehogy ráüljön valaki a friss festésre – emlékezik vissza Nagy Jánosné Dani Zsuzsa az idei tavaszra, amikor megfogalmazódott benne az ötlet: a vasútállomás bezárt várótermébe egy vasútöttörténeti kiállítást kellene berendezni. – Ne álljon ez az épület bezárva, amikor annyian megfordulnak állomáson, főleg, hogy sok embernek adott munkát e térségben a vasút, köztük az uramnak is, aki 30 évig szolgált a MÁV-nál.
Fotó: Győrffy István
A kezdeményezést sokan felkarolták. Meg kell említeni Gerencsér Tamás nevét is, aki még aktív vasutas és szenvedélyes vasúttörténeti gyűjtő. Ő szerkesztette meg a kezdeményezés hivatalos formáját, ami után elindulhatott a civil összefogás megvalósítása, sőt ő festette ki a várótermet is. Nagyon sokan álltak Zsuzsa mellé, hogy az emlékszoba létrejöhessen.
Fotó: Győrffy István
Menetjegy helyett emlékek
– Nem volt könnyű megegyezni a MÁV-val, hogy egyáltalán megengedjék a váróterem bérbevételét. Az önkormányzat vállalta a bérleti díjat, s az üzemeltetést, s mindent megtettek az érintettek azért, hogy a tavaszi ötlet nyomán, nyárra megvalósulhasson a kiállítás. Június 4-én nyitottunk, július elsejétől pedig diákmunkások tartják nyitva a kiállítást augusztus végéig. A nyár végétől megint a civilek vállalnak ügyeletet a szobában – tájékoztat Villányi Éva a község művelődési házának vezetője a kiállítás nyitva tartásáról, majd érdekes eseteket említ a készülődésről. – Amikor rendeztük a kiállítást, volt, aki vasúti menetjegyet akart vásárolni tőlünk, más a menetrend iránt érdeklődött, akadt, aki azt kérdezte, hogy mikor lesz csatlakozása Tapolcáról, hogy tovább utazhasson… Minket persze az érdekelt, hogy hitelesen állítsuk össze Györök vasúti történetét. Így került fel például a falra egy idővonal, amely azt mutatja, miként került fel Balatongyörök a vasút térképére.
Fotó: Győrffy István
Száz év története egy szobában
Ez bizony régen volt, hiszen 1861-ben adták át a Déli Vasút Budapest-Nagykanizsa szakaszát, amely a Balaton déli partján haladt, majd 1888-ban készült el a Balatonszentgyörgy-Keszthely közötti vasútvonal. 1903-ban épült meg a Keszthely-Tapolca közötti szakasz és ebben az évben adták át a györöki vasútállomást is. 1930-ban a vasúti pályát fővonalúvá alakították át, a megállót az árufuvarozás számára is kibővítették.
A Festeticsek erdőiből fát szállítottak, a balatoni útépítéshez pedig bazaltot, murvát hoztak ide vasúton. Nyáron egyre több turista érkezett vonattal, az Árpád sinautóbusz is gyakran megfordult erre. 1987-ben építették át vasútállomást, amely ekkor nyerte el a mai formáját. A kétezres évek pedig elhozták az állomás bezárását. 2010-ben szűnt meg a jegykiadás, ekkortól lett Balatongyörök „csak” megállóhely.
Fotó: Győrffy István
Közben a hangosbemondó vonat érkezését jelzi, az állomáson szép számmal gyűltek össze turisták, s más utasok nagy csomagokkal. Éled a nyári forgalom nyugtázzuk, miközben elmélyedünk az emlékszoba látnivalóban. Vannak itt díszes egyenruhák, sapkák, behemót mozdonylámpák, sebességmérők, pecsétnyomók, parolinok, sőt még egy olyan síndarab is, amit vész estén használtak, nagyot durrant akkor, amikor áthaladt rajta a mozdony, s azonnali megállásra figyelmeztette a mozdonyvezetőt.
Fotó: Győrffy István
Féltve őrzött emléktárgyak
– A kiállítás teljes mértékben a nyugdíjas és a még aktív vasutasok gyűjtéseiből, adakozásából állt össze, az emberek féltve őrzött emléktárgyaikat, és a régi vasútüzem használati tárgyait adták oda, hogy láthassa őket a nagyközönség is. Balatongyöröknek 1903-ig kellet várni, hogy elkészüljön a Keszthely-Tapolca vonal, ami jövőre lesz 120 éves. Az akkori szabvány őrházat azóta többször átépítették. Most itt nincs semmilyen személyzet, Tyókay Péter volt az utolsó jegykiadó, amikor 2010-ben ez is megszűnt, de bízunk abban, hogy van itt olyan emlék, amit még máshol nem láttak a látogatók – említi Éva. Ilyen lehet például az az esküszöveg, ami még a királyságban fogant: „…esküszöm a mindenható és mindent tudó Istenre, hogy Ő Császári és Apostoli Királyi Felséghez, Ő Felsége uralkodói házához, a Magyar Szent Korona országainak alkotmányaihoz hű maradok…”
Fotó: Győrffy István
– Máris számos bejegyzés olvasható az emlékkönyvben. „Életem első szolgálati helye 1990-ben, 18 évesen. Köszönöm azoknak, akik ezt kitalálták és létrehozták!” „Szeretettel gratulálok, nagy örömömre szolgál látni a régi, kedves vasutas arcokat, és emlékzeni a régi, igazi MÁV-ra.” – írták a látogatók.
Zsuzsa felvesz egy vasutas kabátot, sapkát, teszi ezt azért, mert a jövőben lehetősége lesz ezeket felpróbálni és fotókat készíteni a látogatóknak is, majd további terveikről beszél:
– Szeretnénk egy terepasztal is felállítani, hogy a gyermekek ezen próbálhassák ki, hogy miként lehet irányítani vonatokat. Egy kis táblán felsoroltuk a kiállítás segítőit, ők sokan, ötvenöten vannak. Mindenki számára nagy öröm, hogy a közönség is azonnal megkedvelte az emlékszobát. Most egy évre adta ki nekünk bérbe a MÁV ezt a várótermet, de reméljük, a közönség kedvtelése tovább élteti ennél a iállítást!
Fotó: Győrffy István
Forrás: zaol.hu
