Keszey Ágnes | 2019.06.16. 19:00
Ízek és látvány - bortúra a szőlőhegyen
Finom borok, lenyűgöző kilátás, jó hangulat - röviden ez jellemezte a Nyitott Pincék Napját Balatongyörökön.

A Szépkilátóval szembeni büfésornál kisvonat várta azokat a vendégeket, akik részesei voltak a Balatongyöröki Turisztikai Egyesület már hagyományos nyári programjának, a szombaton megrendezett Nyitott Pincék Napjának. Becehegyre, a balatongyöröki szőlőhegyre szűk utcán kanyargott a Dottó, s már az út is élményt nyújtott. Ahogy egyre feljebb haladtunk, egyre jobban elénk tárult a csodás panoráma.

Nyitott pincék napja Balatongyörökön – a táj szépségében is gyönyörködhettek a vendégek /Fotó: Keszey Ágnes (

A gyönyörű környezetben álló, 1880-as években épült becehegyi kis kápolnához érve sokan megcsodálták a szakrális épületet, majd néhány lépésnyire több borosgazda is kínálta nedűit. A János pincészetnél például száraz rizling és félszáraz zöldveltelini került a kóstolópoharakba.
– Én örököltem az ősi birtokot, ami 1870-től megvan, én 1975-től művelem – idézte fel Varga János.

Nem sokkal messzebb a nemesvitai szőlőhegyen is gazdálkodó Eke pincészet borait ízlelhették a vendégek, főként száraz nedüket.
– Az alap borunk a rizling, Csobáncon muskotályos ültetvényünk van, a Szent György -hegyen szintén rizling, cabernet sauvignon van, illetve kistestvérét, a rozét is kínáljunk. Ki spincészet vagyunk. A párom a szüreti időszak eltolásával játszadozik, így előállítunk kései szüretelésű, testes bort, illetve az aszúszemeket leválogatva készül a töppedt aszúborunk. Ha kivárjuk a legvégét és a Jóisten küld ránk telet, akkor jégbort is tudunk – mesélte Ekéné Pankotai Erzsébet.

Nyitott pincék napja Balatongyörökön/Fotó:Keszey Ágnes

Több más pincészet is kínálta nedűit a Nyitott Pincék Napján Balatongyörökön, s a jó borokhoz zsíros kenyér, pogácsa is dukált mindenhol. Az eseményről a szervező Balatongyöröki Turisztikai Egyesület elnöke, Horváth Lászlóné mesélt a hajdani operaénekes, Simándy József pincéjénél – mely szintén a bortúra egyik állomása volt.

 

Itt, a Simándy-pincénél hangulatos zene is szórakoztatta a vendégeket.

Estig ízlelhették Becehegy nedűit a vendégek, majd ahogy érkeztek, visszafelé is Dottóval utazhattak. S aki elsétált a büfésortól nem messze lévő Mőcsényi-kertbe- mely szintén nyitott kapukkal várta a vendégeket- annak különleges élményben lehetett része.

Nyitott pincék napja Balatongyörökön – a Mőcsényi-kerttel is ismerkedhettek a bortúra vendégei /Fotó:Keszey Ágnes

Itt a két éve elhunyt neves tájépítész, Mőcsényi Mihály özvegye mutatta be az egykori kőbányából kialakított kertet, melynek látványa, csodás növényei és az innen nyíló kilátás is felejthetetlen pillanatokat nyújtottak.

 

 

Keszey Ágnes

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva