Krausz Andrea | 2024.03.07. 10:00
Egy jó balatoni kikötőnek 12 hónapon át kellene működnie
A balatonlellei BL Yacht Club nyerte a 2023-as esztendő legjobb kikötője címet. Tóth Balázs, a létesítmény januárban leköszönt vezetője szerint egy jó kikötő egész évben, így télen is jó programokkal várja vendégeit.

Első alkalommal adta át a Magyar Vitorlás Szövetség Az év kikötője címet. A díjat Tóth Balázs, a BL Yacht Club januárban leköszönt vezetője vette át Budapesten, a Marriott Hotelben rendezett Vitorlás bálon.

Az elmúlt 13 éve megkoronázása

– Nagy büszkeség volt, hogy együtt ünnepelhettem az Európa-, világ- és olimpia bajnokokkal, a vitorlás sport legendáival. Jó érzés volt végigmenni a sorok között, felállni a színpadra, és átvenni az elismerést. Ott azért kicsordult a könnyem. Mindenféle nagyképűség nélkül mondhatom, hogy ez volt az elmúlt 13 év munkájának a megkoronázása – mesélte a likeBalaton.hu-nak Tóth Balázs, aki budapesti marketing-kommunikációs munkáját feladva véletlenül csöppent a balatoni turizmusba. A négy évszakos balatoni koncepció szószólójaként bebizonyította a téli turizmus és a téli vitorlázás létjogosultságát.

– Idén télen kicsúcsosodott a téli balatoni szezon. Látszott, hogy Balaton-szerte mindenki elkezdett aszerint dolgozni, ahogy mi elkezdtük.

Gondolok itt a műjégpályákra, a fesztiválokra, a téli vitorlásversenyekre, és minden olyasmire, amit mi fontosnak tartottunk és csináltunk. Azt gondolom, hogy ezzel a díjjal tulajdonképpen ezt a munkát értékelték. Azt a négy évszakos szemléletet, ahogy a kikötőt működtettük – mondta Tóth Balázs.

Tóth Balázs a kikötőben
Fotó: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

Itt a jó balatoni kikötő titka

A vállalkozó, marketinges szakember szerint a Balaton „nem egy néhány hónapos történet.”

– Augusztus 20-án nem húzzuk ki a dugót a tóból, és nem eresztjük le a vizet, hanem egy balatoni kikötőnek igenis januártól decemberig élnie kell – mutat rá Tóth Balázs. – Programokat kell folyamatosan biztosítani, hogy legyen miért lemenni.

Nem mindegy, hogy egy drága hajót a tulajdonosa csak egy-két hónapig, vagy 12 hónapon át használhat.

És ha felkeresi a kikötőt, akkor talál ott egy nyitvatartó éttermet, egy wellnessközpontot, van egy vízre épített látványszauna, és egy szállást is ki tud venni, ha úgy tartja kedve. Ahol kulturális, zenei és gasztronómiai programok vannak. Legyen ősz, vagy tél. Tehát én szerintem attól jó, és attól működik egy kikötő, ha folyamatosan élet van benne.

Az első Balaton-parti műjégpályát Tóth Balázsék valósították meg a BL-ben
Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

Karácsonykor SUP-ot akartak kölcsönözni

– Sokféle jelzővel illettek minket az elmúlt 13 évben. A kedvenceim közé tartozik, amikor valaki azt mondta, hogy a BL Yacht Club egy oázis a Balaton tengerén, tehát hogy ide mindig jó szívvel jön, mert mindig történik valami. De olyan is előfordult, hogy valaki karácsony táján megkérdezte, tudna-e SUP-ot bérelni.

Bár csak viccelt, a kollégáim kerítettek neki egyet, és tényleg kiment vele a vízre.

Vagy például a műjégpálya, ami egy ugyanilyen viccből indult. A balatonlellei önkormányzat turisztikai referense annak idején elejtette: jó az a karácsonyi vásár, de ott a sarokban még el tudna képzelni egy jégpályát. A következő évben pedig ott volt a műjégpálya. És imádtam nézni a helyi gyerekeket, amikor iskolások, óvodások rohantak a pályára, és korcsolyát kértek karácsonyra, mert miattunk kezdtek el korizni. És említhetném akár Luszit, a Balaton első, egész évben működő hajójáratát.

Hány embernek mutattuk meg a hajózás élményét, aki soha életében nem ült még hajón!

És mi adtuk meg az első löketet, hogy kipróbálja, milyen a vízről megnézni a tó természeti csodáit. Reggelig tudnám mondani, hogy mik azok a dolgok amik beleégtek az agyamba. Mi egy olyan helyet álmodtunk, és egy olyan helyet csináltunk, ahol mi magunk jól éreztük magunkat. Abban bíztunk, hogy ez másoknak is tetszik. És jelek szerint másoknak is tetszett – emlékezett vissza Tóth Balázs.

Téli vitorlástúra 2020-ban
Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

Szétváltak útjaik

Arra kérdésre, hogy miért nem folytatja a BL Yacht Clubban végzett munkát, Tóth Balázs diplomatikus választ adott. – Nagyon könnyű olyan helyzetet teremteni, amikor én már nem akarom tovább csinálni.

Nyilván vannak dolgok, amik hiányoznak, de összességében olyan súly esett le a vállamról, hogy a megbízatás befejeztével sokkal jobb lett az egészségi állapotom

– vallotta be a szakember, aki hozzátette, az elmúlt években olyannyira összeforrt a neve a hellyel, hogy néha még ő is hajlamos volt elfelejteni vállalkozásainak azon részét, melyek segítségével több lábon állt. A másik lellei kikötőben – jóval a BL-es pályafutása előtti idők óta – működik az éttermük, a Sekli, ahol most terveznek beindítani egy mobil szauna szolgáltatást. Ezen kívül a balatonboglári mosodájuk a déli part egyik legnagyobb, hoteleket is kiszolgáló létesítménye.

Nyitókép: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva