Krausz Andrea | 2022.01.21. 10:00
Látvány-disznóvágással ünnepelnek Balatonlellén
Télen is szerveznek boros programokat a Balaton déli partján. Januárban is egyre többen kelnek útra egy jó hangulatú programért. A szőlészek védőszentjének napján Balatonlellén felidézik a kulináris élményekkel tarkított Vince-napi vesszővágást.

A balatonlellei Pócz Pincészetben hatodik éve tartják meg a „vincevessző vágás” hagyományát, amiről Pócz Józsefet, a festői Kishegyen található pincészet tulajdonosát kérdeztük.

– Hogy zajlik Vince-napi vesszővágás, és miért fontos hagyomány?
– Vince a szőlőtermesztők jeles ünnepe. Ilyenkor kimennek a gazdák a szőlőültetvénybe, vesszőt vágnak, amit bevisznek a házba. Várják, hogy kihajtson a növény. Ez tulajdonképpen az első termésbecslés. Ha kihajtanak a rügyek, láthatjuk, hogy milyen termésre számíthatunk ebben az évben.

A pincészet körüli bejáráson is koccint a vendégekkel Pócz József
Fotó: Krausz Andrea

 

– Hogyan lehet vonzóvá tenni egy ilyen népi hagyományt?
– A vesszővágás mellett minden évben látvány-disznóvágással ünnepeljük meg ezt a napot, ahová vendégeket várunk. Jó hangulatú rendezvény, ami nagyon jól működik. Tartunk egy szőlőbejárást is, hiszen a pincénk mellett ott vannak az olaszrizling és a cabernet souvignon ültetvények. Beszélünk a szőlőről, a metszésről és a termesztésről is, így az érdeklődők szórakozás közben betekintést nyerhetnek a szakmánkba is. Sokan a vendégek közül még soha sem láttak disznófeldolgozást, vagy ha igen, akkor olyan kellemes emlékeket őriznek róla, hogy szívesen részt vesznek újra egy ilyen programon. A vendégek kisétálnak velem a szőlőtáblákba, és a tavalyi borral a poharunkban a levegőn is koccintunk egyet.

Vince-napi hangulat a Kishegyen
Fotó: Facebook/Pócz Pincészet Borbisztró és Vendégház

– Hogy áll most a szőlő? Mik az idei kilátások a termést illetően?
– Eddig jól teleltek, nem fáztak meg a szőlő rügyei. Ha nem lesz a továbbiakban komoly fagy, akkor egy nagyon jó évnek nézhetünk elébe. De sok nap van még előttünk, még sokat alszik kint a növény. Ha nem érte fagykár a szőlőt, akkor a melegre vitt Vince-napi vessző 3 hét alatt kihajt. Amikor már körülbelül 10 cm hosszú hajtást hoz, akkor lehet látni, hogy hány fürt van a hajtásokban. Ha 2-3 fürtöt számlálunk, akkor jó termésre van kilátás. Ha csak egy van, vagy nem hajt ki, akkor elfagyott a szőlő. De eddig még nem volt komoly hideg. Az éjszakai mínusz 3-4 fokok nem ártanak a növénynek.

– Hogy látja? Érdemes a négy évszakos Balaton jegyében télen is programot szervezni?
– Az éttermünk egész évben nyitva tart, és azt gondolom, hogy az egész éves Balaton csak akkor működik, ha programokat szervezünk. A Vince-napi eseményünket hatodik éve tartjuk, és hál Istennek elég nagy az érdeklődés. Évről évre egyre többen látogatnak el hozzánk Budapestről és az ország minden részéből. Sokan érkeznek a Balaton-parton ingatlannal rendelkező vendégek közül is. Volt olyan is, hogy reggel felhívtak Kecskemétről, hogy megtartjuk-e a disznóvágást, mert akkor azonnal beülnek az autóba és indulnak. A későbbiekben is tervezünk egy hasonló programokat, például a mandulavirágzás idejére, majd jön a nagyrendezvényünk, a Kishegyi Kortyok és Falatok, amire több ezer látogatót várunk.

Nyitókép: Facebook/Pócz Pincészet Borbisztró és Vendégház

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva