Krausz Andrea | 2020.10.05. 11:27
Szenzáció! Brutális méretű óriáspontyot fogtak a Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyen
96 cm hosszú, 29,175 kg súlyú pontyot fogott ki Balatonmáriafürdőn a VIII. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny Balaton Baits By Pipsi nevű csapata. Ez a mindenkori versenyek legnagyobb hala.

Szabó István (Pipsi) alig bírta megtartani a hatalmas, mohás hátú állatot a fotózáshoz. „Nem bírom!” – nyögte, amikor a fotósok hada folyamatosan fényképezte, karjában a csodálatos balatoni hallal. A büszke horgászok elmondása szerint előző este pont arról beszéltek, hogy most már „mernek nagyot álmodni”, vagyis a hatodik versenyükön éppen ideje lenne valami nagy fogással előállni.

A nagy szél után éjszaka már tükörvíz volt, egész éjjel figyelték a kapást.

– Ketten voltunk a csónakban, ez volt az ötödik kapásunk az éjjel. Húztam felfelé, a fejlámpa fényében olyan volt mint a meszeszsák. Mondtam Attinak, hogy felhúzom még egyszer és gyorsan bökd alá, ne játsszunk a tűzzel – mesélte Szabó István, majd elárulta, hogy standard, 20-as monofil előkét és dupla 24-es csalit használtak, P2 Pop-Up epres-rákos ízesítéssel.

A Balaton Baits By Pipsi csapata ezzel összetettben a harmadik helyen áll, eddig 7 haluk van a nyolcas kvalifikációhoz, de egy 8 kg feletti hallal akár a verseny élére ugorhatnak – derült ki a VIII. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny közösségi oldalán közvetített élő adásban.

A mindenkori versenyek legnagyobb hala, 29,175 kg, és 96 cm hosszú
Fotó: Facebook/Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny

 

A szervezők a VIII. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny eddigi négy napjáról elmondták, hogy:

  • 71 csapat már fogott halat és a versenybe történő kvalifikációhoz előírt 8 hal eddig négy csapatnak van meg.
  • Összesen 245 db halat sikerült már megfogni, amelyek 12,5 kg-os átlagsúllyal rendelkeznek, tehát nagyon jól áll a verseny.
  • 15+-os súlyú halból 30 db-ot fogtak a versenyzők, és ami nagy meglepetés, hogy 6 darab 20 kg feletti akadt eddig horogra.
  • Vasárnap éjszaka és hétfőn hajnalban 4 darab 20+-os halat sikerült szákba terelni Balatonőszödön, Fonyódon, Balatonbogláron és Balatonmáriafürdőn, tehát a déli part a menő, ami ontja az óriásokat.

Közzétette: Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny – 2020. október 4., vasárnap

 

2020. október 1-10. között a Balaton 60 ezer hektárnyi területén zajlik a verseny, melyen 187 órán át nonstop lehet horgászni. Közel 450 versenyző ül a pecabotok mellett, 22 településen, 120 km-es területen, körben a Balaton-partján tábort vernek, éjjel-nappal bojliznak, és természetesen a kifogott példányokat a mérlegelés után szakszerűen visszaengedik a tóba.

Ez egyébként nem az abszolút pontyrekord a Balatonon. A máig, hivatalosan regisztrált csúcs ugyanis 30,125 kg. Erről itt olvashatsz!

Nyitókép: Facebook/ Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva