likeBalaton.hu | 2023.11.17. 12:00
Riadót fújt a szárszói Mikulás: többet kell mozogni!
Az egy főre jutó Mikulás és adventi rendezvények száma valószínűleg a Balatonon a legnagyobb Magyarországon, itt több mint negyven helyszínen tartanak olyan eseményt, ahol nem csak a helyiekre, de a turistákra is számítanak.

– A Balaton körül több helyen bringás és futófesztiválokat is rendeznek a Mikulás tiszteletére. A sportos eseményekre már csak azért is szükség van, mert a decemberi időszakában sokat hízhatunk, ha nem vigyázunk. A legtöbben „csak” 0,5 kiló szednek fel az ünnepek alatt, de vannak olyanok is, akik 4.5 kilogrammot is hízhatnak decemberben. Legalábbis ezt állítják azok a nemzetközi kutatások, amelyek arra az időszakra vonatkoznak, amikor nehezen lehet ellenállni a sok finomságnak a családi asztal mellett – nyilatkozta Éskovács Péter, a Balatoni Turizmus Szövetség munkatársa.

Fotó: Hello Balatonlelle

Mikuláskor a szauna is nyitva lesz

Erre a problémára is megpróbálják felhívni a figyelmet Balatonszárszón, ahová sok gyereket és szülőt várnak a Télapó Futásra. (december 9.) Itt öt távon mérhetik össze tudásokat a karácsonyi jelmezekbe öltözött családok. (A kicsiknek az 500-méteres távot ajánlják, a profik viszont 5 km, 10 km, de akár egy félmaratoni távra is benevezhetnek.

– A megmérettetés után, izgalmas csapatversenyeken vehetnek részt a vendégek. A bátrabbak kipróbálhatják a Balaton parti mobilszaunát és különböző koncerteket hallgathatnak meg a délutáni órákban. A finomságokról Gutman Borpince – Bor és Bringa csapata gondoskodik – mondta Zsakovszky Zsuzsanna, a rendezvény egyik szervezője.

Fotó: sonline.hu

Bringázni, vitorlázni, de barlangászni is lehet a téli időszakban

A szárszói rendezvény jó példa arra, hogyan próbálják a régióba invitálni télen a turistákat, tette hozzá Éskovács Péter. Szerinte az ilyen sportos „motivációs” eseményekre azért is szükség van, mert ilyenkor kevesebbet is mozgunk. A hidegebb időszakban sokan leteszik például kerékpárjukat és munkába is autóval járnak. Ezzel párhuzamosan a korai sötétedés is arra ösztönöz bennünket, hogy több időt töltsünk a négy fal között, így teljesen természetes, hogy kevesebbet mozgunk decembertől-februárig.

Néhány egészségügyi kutatás viszont arra világít rá, hogy érdemes volna a hidegebb hónapokban kirándulnunk, futnunk, esetleg kerékpároznunk. Ennek oka, hogy télen testünknek jóval aktívabban kell dolgoznia azért, hogy ne fázzunk. Mindez több kalóriaégetéssel jár. Vizsgálatok szerint minél nagyobb a hideg, annál gyorsabbá válik az anyagcsere, a test több kalóriát éget el sport közben. Ugyanakkor a minél alacsonyabb a hőmérséklet, annál nehezebb összeszedni a motivációs erőt a mozgáshoz. Ezért több egészségügyi szakember azt javasolja, hogy próbáljunk társaságban, családdal, barátokkal együtt mozogni. Túrázni, futni, esetleg kerékpározni! A közös erőfeszítés segíthet megszabadulni az ünnepi asztalnál felszedett felesleges kilóktól.

Aki egy kis sport után mégis be szeretne nézni egy cukrászdába, annak azt javasolják az akció szervezői, hogy vigyenek magukkal egy mesekönyvet is, adják le azokat olyan helyeken, ahol látják az „Egy csésze szeretet” akció plakátját. Ezeken a helyeken a könyvekért cserébe egy finom teát kapnak a gyerekek és a szülők. A leadott könyveket Füred Kapitány, a balatoni mesehős segítségével szállítják majd el az év egyik legnagyobb jótékonysági akciójának helyszínére, a Mikulásgyárba.

Fotó: BL Yacht Club

Sportos események a Balatonnál, ahol a Mikulás is ott lesz:

December 2. Mikulás Regatta – Balatonlelle

December 2. Mikulás futás – Zánka

December 6. Jön a barlangi Mikulás – Lóczy Barlang (Balatonfüred)

December 9. Mikulás futás – Alsóörs

December 9. Mikulás futás – Balatonszárszó

 

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: sonline.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva