Református templom
Helyszín Balatonudvari, Kerkápoly utca
Balatonudvariban a 71-es út egyik oldalán áll a reformátusok temploma, míg átellenben a katolikus hívőké. A Balatonudvari Református Egyházközség Dévai Bíró Mátyás hatására alakult, templomuk az 1780-as években épült.

A templom, II. József türelmi rendeletét követően, az 1780-as évek közepén épült késő barokk stílusban. A sorozatos villámcsapások következtében többször felújították és kijavították a templom tornyát.

A templom két haranggal rendelkezik. A II. világháború folyamán, a templom mellett található parókia épületet bombatalálat érte. Sajnos oly mértékű volt a kár, hogy az egyházi irattár is elégett az épülettel együtt. Legutóbbi felújítása néhány évvel ezelőtt volt.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva