Lakaskultura.hu | 2023.05.05. 10:00
Álomnyaraló és vízparti idill Fonyódligeten
A Balaton déli partján található ház maga a nyugalom szigete, de ha a tulajdonosoknak úgy tetszik, akár a társasági élet központjává is alakítható.

Németországban élő négytagú magyar család a Balatonnál keresett olyan vízparti ingatlant, ahol felépíthetik álmaik nyaralóját: egy helyet, ahol nemcsak pihenni tudnak, de vendégeket is fogadhatnak. Miután rátaláltak a telekre, elkezdődött a tervezés, amelyben Szabó Moni és Borsós Erzsébet, a Home Decor Stúdió lakberendezői segítettek.

A szakemberek már ismerték a család ízlését, mivel korábban a budapesti lakásuk kialakításában is részt vettek. A tulajdonosoknak határozott elképzeléseik voltak arról, hogy mit szeretnének: mindenekelőtt ragaszkodtak hozzá, hogy a lehető legtermészetesebb legyen a nyaraló berendezése.

Fotó: lakaskultura.hu

– Igyekeztünk minél több helyen tömör fával dolgozni, és kezeletlenül hagytunk bizonyos felületeket. A nappaliban például az egyik falat deszkával borítottuk, a padlót pedig fehérített tömör tölggyel burkoltuk. A letisztult alapokhoz élénkebb színű bútorokat, kiegészítőket társítottunk, de játszottunk a natúr fa különböző árnyalataival is – emlékszik vissza Moni.

A ház tervezése és a lakrészek kialakítása során a közösségi térként funkcionáló helyiségek álltak a figyelem középpontjában. A nappali- konyha-terasz hármasa az épület teljes hosszában kapcsolódik az elbűvölő kerthez, illetve a Balatonhoz.

Fotó: lakaskultura.hu

– A fahatású kőburkolat azt az érzést erősíti, hogy a szabadban van az ember – magyarázza Moni. – Az udvaron több helyen megjelenik a szürke szín, és itt is szerepet kapnak a bent alkalmazott terméskő falak. A kert esetében szintén egy központi tér kialakítása volt az elsődleges feladat – ez a nyári konyha a kemencével és a grillezővel; a másik oldalon, az árnyékos részen, ahol jakuzzi is található, egy nagyobb relaxálósarok kapott helyet.

A kert végében pedig egy nagy méretű stéget építettünk, így egy kis csónakkal akár pecázni is mehetnek a háziak. Bár a tulajdonosok ragaszkodtak a természetes anyagok használatához, a ház technológiai szempontból a legmagasabb elvárásoknak is megfelel.

– A kellemes hőmérsékletről a mennyezeti hűtő-fűtő rendszer gondoskodik, ami azért is különösen szerencsés megoldás, mert így sehol nem kell radiátorokat kerülgetni a nyaralóban – mondja a szakember. – Mindössze annyiban nehezítette meg a tervezési folyamatot, hogy már jó előre ki kellett találnunk a lámpák helyét, ugyanis egy esetleges későbbi plafonfúrás tönkretehetné a fűtési rendszert. Még a fatüzelésű kandallót is erre a rendszerre kötöttük rá.

Manapság már mindenből létezik „okos” változat, így talán nem olyan meglepő, hogy ez bizony egy valódi „okosnyaraló”. Szükség esetén – távirányítással – Németországból is tudják szabályozni például a szobák hőmérsékletét, ami kétségtelenül nagy pozitívum, ha a hideg hónapokban utazik haza a család. Emellett természetesen elektromos redőnyöket is beépítettek – mindezt annak érdekében, hogy az itt töltött hetek alatt teljes kényelemben élvezhessék a pihenést.

A tágas helyiségekben akár két nagyobb család is kényelmesen elfér, vagyis maradéktalanul megvalósult a tulajdonosok régi álma: a nyaraló igazi találkozóhelyként szolgál a barátok és a rokonság számára, a ház maga pedig modern, gyönyörű, ugyanakkor minden apró részletében természetes.

Forrás: lakaskultura.hu

Nyitókép: lakaskultura.hu

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva