likeBalaton.hu | 2023.09.14. 14:29
Hilfe! Hilfe! Eltévedt német nő kiabált a balatoni nádasból
A 77 éves német nő egy rollerrel tévedt el a fonyódi nádasban naplemente után. A sötétben azt se tudta, hol van. Ezért segítségért kiáltott.

Fonyód külterületén, a Csisztai-csatornánál történt az eset, ahol szeptember 12-én este fél kilenc körül

a helyi rendőrkapitányság baleset-helyszínelője halk segélykiáltásokra lett figyelmes. A nádas felől ennyit hallott: Hilfe! Hilfe!

Zseblámpával indult keresni a rendőr

– A baljósan ismétlődő „Hilfe! Hilfe!” szavak forrását a rendőr nem látta,

így rádión segítséget kért kollégáitól, majd a szolgálati kézilámpájával a hang irányába indult,

közben pedig maga is próbálta jelezni a bajbajutott számára, hogy a segítség már úton van – tájékoztatott a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

A 77 éves nő rollerezni indult, de a nádasban kötött ki

Az erősítéssel közösen, rövid időn belül meg is találták a nőt, aki az úttól már nagyjából egy kilométer távolságra, egy rollert maga mellett tolva járt a nádas területén.

A 77 éves német hölgy elmondása szerint Fonyódról indult Csisztapusztára, de gyorsan besötétedett, emiatt tévedt el.

Bántódása nem esett, csak nagyon megijedt, így a rendőrök biztonságban a szállására kísérték.

Nyitókép: Illusztráció/Krausz Andrea/likeBalaton.hu

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva