Szaniszló Hajnalka | 2023.06.27. 08:00
Margaret Island: a fonyódi énekesnő zenekarának új klipje
A Margaret Island új klipjéről a fonyódi énekesnő, Lábas Viki osztotta meg gondolatait.

A Félember című dal középpontjában az érzelmek felszabadítása áll

– Pár hónappal ezelőtt kezdett el kibontakozni a Félember ötlete egy dühös délutánon, amikor úgy éreztem, a világ minden terhe rám nehezedik. Tulajdonképpen azt tűztük ki célul, hogy visszatérjünk az élő hangszerekhez, ami a legutóbbi, Hol marad az én történetem című albumunkra kevésbé volt jellemző – mesélte Törőcsik Kristóf. A Margaret Island a Konyha együttesből jól ismert Szepesi Mátyással írta a dal szövegét, amivel Lábas Viki szerint sokan azonosulni tudnak majd.

– Bár nekünk hármunknak is mást jelent ez a szám, mégis mindannyian megtapasztaltuk már, hogy a másik felünk félembernek érzi magát mellettünk – kezdte a dallal kapcsolatos gondolatait a fonyódi származású énekesnő, Lábas Viki.

A Margaret Island énekesnője elmondta, hogy szerettek volna egy kicsit rockosabb felvétellel jelentkezni az előző daluk, a Szeszélyes mulatós hangulata után, de nem akarták túlgondolni sem a következő kislemezüket.

 

 

– Általában hosszasan csiszolgatjuk a dalötleteinket, próbálgatjuk a hangszereléseket. A Félember kapcsán másképpen szerettük volna ezt csinálni. Meg akartuk őrizni azt a nyers erőt, ahogyan a próbateremben is megszólalt a dal mikor először játszottuk el – folytatta Füstös Bálint.

A Margaret Island az eredeti hangzás érdekében a próbateremben rögzítette a gitár-, basszusgitár-, illetve a szám producere, Toldi Miklós dobszólamait.

– Egyszer mindhárman beálltunk egy mikrofon elé üvölteni a refrént és bevállaltuk, hogy a hamisságával együtt benne hagyjuk az albumverzióban. Ez volt az egyik kedvenc részem az alkotói folyamat során. Továbbra is motiválnak minket a kontrasztok – emelte ki Viki.

Fotó: Margaret Island hivatalos/Takács Márk Ádám

 

A dalhoz készült videoklipet a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban rögzítették, ami fontos szerepet tölt be a zenekar életében.

– Nosztalgikus élmény volt visszatérni Bálinttal oda, ahol a gimnáziumi éveinket töltöttük, néhány snitt erejéig ráadásul az a tornaterem is feltűnik, ahol életünk első koncertjét adtuk még a gimis bandánkkal. Hálás vagyok a tanároknak, amiért bizalommal és nyitott szívvel engedték, hogy birtokba vehessük az épületet – emlékezett vissza Kristóf.

A csapat nosztalgikus klipjét Generál Kristóf rendezte és rendhagyó módon a producer, Toldi Miklós dobol a videóban is.

– Nagyon dinamikusra vettük a formát a forgatáson, reméljük, ez a dal hangulatát is tükrözi majd. Többet headbangeltünk, mint egy koncerten, de megérte” – mesélte Viki, aki a pár hónapja megjelent, Jumodaddyvel közös, Rámszakadt című számuk utófutáraként gondol a Félemberre, amit június 29-én élőben is hallhat a közönségük a Budapest Parkban.

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Margaret Island hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva