Krausz Andrea | 2022.02.22. 16:00
Új szerepet adnak a fonyódi Présháznak
A fonyódi önkormányzata tavaly vásárolta meg a több mint 200 éves épületet a korábbi tulajdonostól. Új turisztikai attrakció létrehozását tervezik benne.

Fonyód egyetlen, máig is megmaradt népi műemlék épülete, a több száz éves Présház. Korábban éttermeként működött, de az utóbbi időben már nem várta a vendégeket.

Új funkciót kap az épület

Rendkívüli képviselő-testületi ülésen döntöttek arról, hogy Fonyód pályázik az épülettel kapcsolatban. Az anyagot Varga István vezetésével a Fonyódi Kulturális Intézmények (FOKI) kollektívája készítette elő, amely a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa 2023 projekt keretében valósulhat meg – tudósít a fonyod.hu.

Mint írják, a Présház Fonyód egyik műemléke, a város legrégibb épülete. A terveink Fonyód múltjának egy olyan szeletét szeretnék benne bemutatni, ami a régi fonyódiak foglalkozásához kapcsolódik.

Megvásárolta az önkormányzat a Présházat
Fotó: Krausz Andrea

– Gondolunk itt a halászokra, a révészekre, az uradalmi cselédekre, de terveink szerint helyet kap majd a vincellér, a földműves, a pásztor, a kocsmáros, a kosárfonó is. Valamint Fonyód újratelepülésének időszakát, a 18. század második felétől kezdődő 100 évet is a látogatók elé tárjuk majd – ismertette az elképzeléseket Varga István helytörténész, a FOKI igazgatója.

Az 1800-as évekből maradt fenn

A műemlékvédelem alatt álló Présház a XIX. századi borpincék jellegzetes épülete. Bár építési idejét nem tudják pontosan, de a XIX. század közepéről származó térképen már rajta van. Valószínűleg abból az időből származik, amikor a lengyeltóti uradalom birtokosa Lengyel Julianna és férje Pászthory Menyhért szőlőt telepített az 1800-as évek elején. A Lengyel család présházat emelt és hangsúlyt helyezett arra, hogy a fonyódi egyszerű, de mégis igényes körülmények között fogadhassa szüreti vendégeit.

Nyitókép: Krausz Andrea

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva