Európából Ázsiába
A pillangók, madárkák és a méhecskék gyakran visszatérő elemei voltak a zenedobozoknak. Ezek a kis figurák ütötték meg a harangokat a hangszeren belül. Így nem csak a hangélmény nagyszerű, hanem látványnak sem utolsó, ahogyan maga a hang születik. Ezekből a dobozokból már jócskán kerültek a királyi családokhoz is, hiszen ezek voltak azok a változatok, amelyek olyan módosak, mívesek voltak, s olyan precízek, hogy ezt akárki már nem engedhette meg magának. A királyi, hercegi családoknak voltak a hangszerei. Ezek a típusú zenelejátszó dobozok Genfben készültek.
Ezekből volt import Ázsiába vagy Kínába is. De azoknak másabb, jóval hatalmasabb, impozánsabb volt a doboza. Királyokhoz, uralkodókhoz, illetve az elit tagjaihoz kerültek a hangszerek.
Egyesületek, csoportok, csapatok, klubok, éttermek, szórakozóhelyek vették elsősorban ezeket az eszközöket. Ezekből ma Angliában találni a legtöbbet, többet, mint az összes egyéb európai országban összesen. Használták színházi darabokhoz, előadásokhoz, de volt, hogy csak összeült a csapat vagy épp a család és együtt hallgatták a muzsikát.
A muzsikaszó bizony drága
Ezekkel a zenelejátszó eszközökkel később több probléma is volt: az egyik, hogy nagyon drágák, szinte megfizethetetlenek voltak, a másik, hogy túl kevés dalt tudtak lejátszani. Ugyanis ezeken a hengereken általánosságban 6 vagy 8 különböző dallamot lehet hallani. De a legtöbb, amit rá tudtak tenni ezekre a tekercsekre az maximum 12 dallam volt. Ráadásul igen rövidek. A tizenkettes változatnál rövidebbek, a hatnál kicsivel hosszabbak a dallamsorok.
Többnyire fix hengerek voltak a dobozokba építve, ezek nem cserélhetőek, nem volt variabilitás bennük.
Itt van egy példány, amiben cserélhető a henger, tartalmaz is a tárolója 8-9 hengert, mindegyiken 6 dallam van.
1885-ben aztán volt egy lipcsei férfi, Herr Lochmann (igen stílusosan, magyarul Lyukember), aki megalkotta az első lyuklemezes zenelejátszót, így a cserélhető hengeres, méregdrága eszközre már senki nem volt kíváncsi. Ebből a lyuklemezből több tízezer készült, ráadásul sorozatgyártásában. Az elsőt kellett nagyon pontosan elkészíteni, azt stancolták, majd gyártottak belőle több ezer, akár több tízezer darabot, sablon alapján. Nagyjából mind Lipcsében készült.
Itt egy berlini, ez pedig Svájcból jön, a Stella. Miután elkezdtek elszaporodni világviszonylatban az új eszközök, egy évvel később a gyár bezárt és a tekercses zenedobozok gyártását megszüntették, mert annyira drága volt, hogy nem tudták az emberek megfizetni és mindenki inkább ezeket az olcsóbb, populárisabb változatokat kereste.
Kicsi, olcsó, hangos. Mi az?
Az organette. Kicsi, olcsó orgonák. Ezt sokan tudták megvásárolni. Aristonnak hívják mindegyiket, ez volt az egyik legismertebb modelljük. Több, mint 5 millió ehhez passzoló lemez került előállításra. Gyakorta a templomi zenére, vallási helyeken használták. Jellemző volt, főként Amerikában, ahol nem volt pénz a kis templomoknak orgonára vagy akár harmóniumra, hogy az orgonettát vitte a pap magával a misére, hiszen könnyen a hóna alá csapta, majd játszott és énekelt, a hívek pedig imádták.
Amikor valaki beleszeret ezekbe az eszközökbe és szeretne egyet vásárolni, akkor két dologra kell nagyon figyelni: kellő mennyiségű szoftver, vagyis lemez, minimum 10 darab szükséges. S nem hiányos, nem hibás hardver. Vagyis a hangszerben elhelyezett lapocskák ne legyenek eltörve, vagy ne hiányozzanak belőlük fogak, ugyan meg lehet őket csinálni, csak sokkal drágábban, mint maga az eszköz. Mert ma már nem javítja mindenki. Vannak specialisták, de akkor meg azt kell tudni, hogy ők hol vannak, mert meg is kell őket találni ahhoz, hogy segíthessenek, orvosolni tudjanak egy-egy ilyen problémát.
— Vannak kereskedők, ők mindig jobban tudnak mindent a szakembereknél. Van rá példa, hogy amikor az egyszerű ember meg akarja vásárolni az eszközt, amiben például kettő ilyen kis fogacska hiányzik, és ezt jelzi a kereskedőnek, akkor előfordul, hogy azt a választ kapja, hogy az nem probléma, azt nem lehet hallani…. természetesen, mert ha nincs tele foggal a lejátszó, nem hibátlan, akkor egyáltalán semmit nem lehet hallani, ugyanis nem fog megszólalni az eszköz.
Az adott dallamsort lekottázták és a kottának megfelelően állították be ezekre a zenelejátszó eszközökre a dallamot. Azt lejegyezték és annak megfelelően készítették erre a metódra a többi eszközt. Például itt egy ilyen kotta látható. Ezeket az eredeti példányokat nem adták ki a gyárak.
Hangolófésű a zenedobozokhoz.
Egy fadarabbal állították be a vibrációs technikával, azt a kis hangocskát és hogy mihez kell igazodni.
Egyediből uniform, drágából megfizethető
A gyártások legelején nem igazán törődtek a gyárak a kompatibilitással, így az embereknek figyelniük kellett, hogy adott zenedobozhoz adott lemezt kellett megvenni, mert nem mindegyik volt megfelelő. Később ez uniformizálódott. Az üzlet mindig a lemezeken, a lemezekben volt. A zenelejátszókat mindenki számára elérhető áron kínálták. Azok lényegesen olcsóbbak voltak, mint a lemezek, amiket mindenki meg akart venni. Ha valaki nagy gyűjteményt szeretett volna, akkor bizony ki kellett nyitni a pénztárcát és rááldozni.
Egyszer volt, hol nem volt
Ezeknek a zenei eszközöknek az időszaka nagyon rövid ideig tartott, de nagyon hasznos és populáris kultúrtörténeti időszak is volt egyben. Mindenki ismerte, mindenki használta körülbelül 100-120 évvel ezelőtt ezeknek az eszközöknek valamelyikét. S ez a történet, mintha egy varázsütésre elhalt volna. Mintha egyszer csak elvágták volna ezt a szálat. Ez a századforduló időszaka. Magyarországon csúsztatással jelentek meg ezek a zenelejátszó dobozok, majd a verklisek. Az első világháborút megelőző és két világháború közötti évek a fő időszaka hazánkban. De az már egy másik történet.
Nézd meg a Múzeumban készült képeinket!
Gyenesdiásra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!
:
