Péter Árpád | 2024.08.10. 14:00
Fatömbből születnek alkotások Gyenesdiáson
Idén immár negyedik alkalommal születnek fából láncfűrésszel művészi alkotások a gyenesdiási Kárpáti korzón. A IV. Stihl Fafaragó Alkotótábor nemzetközi gárdának ad otthont: 13 résztvevő nyűgözi le a közönséget, hiszen a résztvevők a publikum előtt, nyilvánosan dolgoznak.

A megnyitón Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere felidézte, negyedszázadon át Gengeliczky László tatabányai faműves szervezésében s vezetésével rendeztek fafaragó tábort, a résztvevők munkái pedig számos közterületen s intézményben láthatók a mai napig. Ennek folytatásaként – kicsit „műfajt” váltva – immár negyedik éve láncfűrész segítségével születnek műremekek, s a háromnapos programhoz csatlakozott a Magyar Faesztergályosok Egyesülete is.

fafaragó

A fafaragó tábor idén is „pólóosztással” kezdődött, balról Gál Lajos
Fotó: Péter B. Árpád

A fafaragó táborban teljessé válik a község betleheme

Gál Lajos elmondta, idén teljessé válik a nagyközség betleheme, amelyből már csupán néhány alak hiányzik, emellett készül egy Szent László-szobor, húsvéti nyuszi, illetve számos, figurákkal s motívumokkal ellátott pad is; ezek Gyenesdiás köztereit gazdagítják a jövőben.

– A művészet, az együttgondolkodás s az alkotó szándék évről évre összehozza a résztvevőket, és jövőre már „kis jubileumot” ünnepelhetünk, szándékaink szerint kibővült tartalommal – szögezte le a nagyközség első embere.

Gál Lajos: A művészet, az együttgondolkodás s az alkotó szándék évről évre összehozza a résztvevőket. A polgármester mellett Mészáros Krisztina a fafaragó táborban Fotó: Péter B. Árpád

Mészáros Krisztina programszervező elárulta, a munka a Bakonyerdő által biztosított rönkök felállításával már kedden megkezdődött, az alkotótáborban pedig szombatig készülnek nagyméretű műremekek a közönség szeme láttára. A zárónapon egyedülálló Stihl Timbersports-bemutató, illetve látványos sprintfaragás is várja majd a publikumot, a záró nap délutánján pedig sok-sok csodás alkotást vehet szemügyre a közönség.

A tábor résztvevői s alkotói a megnyitó után
Fotó: Péter B. Árpád

„A fában benne van a szobor”

Fábry Zoltán aktív közreműködője volt a korábbi programoknak, s az új sorozatnak is fontos szereplője. Lapunknak nyilatkozva úgy fogalmazott, „a fában benne van a szobor, csak a felesleget le kell vágni”.

– Az ember fantáziájára, képzelőerejére van bízva, hogy mi születik. A fa csodálatos, ősidőktől velünk lévő anyag, hiszen az első szerszám is ebből készült: az történetesen egy méretes bot volt, amivel a fáról leverték a gyümölcsöt. Aztán használati eszközök, majd művészeti alkotások, szobrok születtek, s ez így van a mai napig. A fa élő anyag, s a kivágása után sem hal meg, hiszen életet lehelünk bele azzal, hogy megmunkáljuk – mondta Fábry Zoltán.

Fábry Zoltán korábban készült alkotásai között
Fotó: Péter B. Árpád

Szerinte a láncfűrészes faragás idehaza még kevéssé ismert, ugyanakkor nemzetközi szinten megsüvegelt mesterekkel büszkélkedhetünk, s fontos feladat, hogy ezen művészeti formát Magyarországon elfogadottá tegyék. Gyenesdiáson s néhány helyen még az országban az alkotók a közönség szeme láttára dolgoznak, s a megszülető csodák évről évre sokakat lenyűgöznek.

Fábry Zoltán: A fa élő anyag, s a kivágása után sem hal meg, hiszen életet lehelünk bele azzal, hogy megmunkáljuk
Fotó: Péter B. Árpád

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


Forrás: zaol.hu
Nyitókép: Péter Árpád

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva