Péter B. Árpád | 2023.09.14. 12:00
Gyenesdiás 690. születésnapját ünnepelték
Szoboravatás és régészeti érdekességek is a program részét képezték a szüreti mulatságon.

Gyenesdiás 690. születésnapját ünnepelték a nyugat-balatoni nagyközségben, valamint testvértelepülési találkozót is tartottak a hagyományos szüreti program részeként.

A testvértelepülések ünnepe, középen Kedves Róbert, Csíkszenttamás, Gál Lajos, Gyenesdiás és Fledl Friedrich, Gaal polgármestere, mellettük jobbról Szalóky Jenő és Friedrich Tiroch
Forrás: Gyenesdiás

A kétnapos program könyvbemutatóval kezdődött

Dr. Müller Róbert nyugalmazott múzeumigazgató, régészprofesszor mesélt a diási uradalmi szőlő történetéről.

A következő napon a résztvevők arra emlékeztek, hogy

690 évvel ezelőtt, 1333-ban említették először fennmaradt dokumentumok Gyenesdiást, akkor még Falud néven.

– Székely testvértelepülésük, Csíkszenttamás első írásos említése is pont ebből az esztendőből való, ami nem lehet véletlen, mint ahogyan az sem: a másik partnerközség, az osztrák Gaal papját is majdnem ugyanekkor, 1317-ben nevezik meg először írások, és egy évvel később a Szent Péternek szentelt templom is szerepel a dokumentumokban – hívta fel a figyelmet az érdekességekre Gál Lajos polgármester.

Avatások, megemlékezések követték egymást a vigasság előtt. Képünkön középen (b-j) Fledl Friedrich, Gaal, Gál Lajos, Gyenesdiás és Kedves Róbert, Csíkszenttamás polgármestere
Forrás: Gyenesdiás

 

– Itt, Gyenesdiáson, a Szent Erzsébet tiszteletére felszentelt egykori templom helyén

egy elpusztult középkori falura és egy újjászülető településrészre emlékezünk, az Árpád-kori templom romjai felett, amelynek köveiből épült a még ma is álló Szent Ilona-templom.

Összeköt bennünket a barátság mellett a keresztény, katolikus hitünk, a hagyományőrzés, az értékmentés, valamint eleink, közösségeink előtti tisztelgés, továbbá közös európai örökségünk és megannyi értékünk – tette hozzá Gál Lajos.

Hatszázkilencven év emlékezete, b-j Fledl Friedrich, Gaal, Gál Lajos, Gyenesdiás és Kedves Róbert, Csíkszenttamás polgármestere
Forrás: Gyenesdiás

 

Az évfordulón a résztvevők felavatták a felújított emlékművet, majd megemlékezést tartottak a 200 éves Bálványos Regös présnél is, a rendezvény pedig a szüreti programmal, illetve testvértelepülési találkozóval folytatódott, arra emlékezve, hogy Gaallal húsz éve írta alá a szerződést a most is jelen lévő Szalóky Jenő és Friedrich Tiroch polgármester, Csíkszenttamással pedig 2008-ra datálódik – vagyis 15 esztendős – a partneri kapcsolat.

Az ünnepi program a piactéren folytatódott, ahonnan színes szüreti menet indult.

– Előbb Falud és Diás, majd Gyenes született meg a történelmi múltban, s elmondható, hogy mindig fontos volt a szőlő és a bor a település életében

– idézte fel a múltat Gyenesdiás polgármestere.

Az ünnepi szüreti menet a település múltjára is emlékeztette a résztvevőket
Forrás: Gyenesdiás

 

– Ennek történelmi múltja van településünkön, hiszen a Kárpát-medence legöregebb boronapincéje is itt tálalható. Emellett az első hegyközségi artikulusok is itt születtek, 370 éve, s Diáson álltak a Festeticsek legjobb szőlődűlői is. Büszkék vagyunk eleinkre és a ma is ezzel foglalkozó családokra – zárta gondolatait a polgármester.

Az ünnepi program számos fellépővel, koncerttel, majd táncos mulatsággal folytatódott.

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: zaol.hu
Nyitókép: Az ünnepi szüreti menet a település múltjára is emlékeztette a résztvevőket
Forrás: Gyenesdiás

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva