likebalaton.hu | 2021.04.25. 17:00
Gyenesdiás az első klímabarát község
Nemcsak fizikai beruházásokban, hanem a közösség szintjén is megvalósuló jövőépítő beruházásoknak, tevékenységeknek köszönhetően nyerte el a községek kategóriájában a klímabarát díjat Gyenesdiás.

Először tavaly pályáztatták meg a klímabarát településeknek szóló díjat, amelynek eredményeként négy kategóriában hirdettek nyertest. A pandémiás helyzet miatt a díjkiosztó ellehetetlenült, ezért a nyertesek saját településükön veszik át a díjakat.

Gyenesdiás abszolút nyertes a 3200 hazai település között

– A mintegy 3200 magyarországi település közül kevés a fenntartható jövő iránt elkötelezett, Gyenesdiás azonban nemcsak a beruházások terén, hanem a közösség szemléletformálásában elért eredményei miatt is érdemelte ki a kategória első díját. A zsűriben a Belügyminisztérium, a Budapesti Műszaki Egyetem, valamint a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa is képviseltette magát – emelte ki Kovács Lajos, a KTSZ elnöke.

Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere elmondta, hogy az 1990-es évek végén az elsők között fogalmaztak meg települési környezetvédelmi programot, később pedig klímastratégiát is alkottak. A szemléletformálásban a civil szervezetek, az oktatási intézmények is szerepet kapnak, a „Természetesen Gyenesdiás” szlogen is azt jelenti, hogy a természet- és a klímavédelem kiemelt jelentőségű a Balaton-parti településen.

Az itt élők minden évben palántákhoz, szőlőoltványokhoz, madáreleséghez jutnak egy-egy időszakban az ökotudatosság jegyében. A településnek gyerekekből álló tanácsadó testülete is van, amely a jövő nemzedéke számára fontos kérdésekben nyilvánít véleményt.

Gyenesdiás, strand. Fotó: Fábos Erika

Nyitókép: A gyenesdiási Lidó strand
Fotó: Keszey Ágnes

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva