Jóna István / zaol.hu | 2020.12.21. 14:00
Hévíz most a nyugalom szigete
A város továbbra is nyitva áll azok előtt, akik biztonságban kimozdulnának, sétálnának, vagy vásárolnának, távol a tömegektől.

Hévíz, vendégek nélkül, most a „nyugalom szigete”, ugyanakkor élményeknek ezekben a hetekben sincs híján, hiszen karácsonyi fényben ragyognak az utcák, a Festetics téren ott áll a feldíszített karácsonyfa, betlehemből pedig kettő is van: az egyik a belvárosban, a másik az egregyi Árpád-kori templomban – szögezte le Papp Gábor polgármester.

Részletgazdag az egregyi betlehem
Fotó: Mihály Szilvia

A városvezető azt is elmondta, a Nyugat-Dunántúl egyik legjobb termelői piaca is működik: kedden és szombaton várja a vásárlókat, akik beszerezhetik az alapanyagokat akár az ünnepi asztalra kerülő menühöz, illetve ajándékokat is vásárolhatnak a kézműves portékák között válogatva.

Az adventi fényesség és a karácsonyfa idén is várja a látogatókat Hévízen

Várják azokat, akik a város kivilágított utcáin vásárolnának a helyi üzletekben, akik valamelyik helyi étteremből vagy szállodából rendelnének maguknak finom ételeket az ünnepi asztalra vagy süteményért érkeznek.

– A járványügyi szabályok betartása mellett a belvárosban több üzlet is nyitva áll – folytatta a polgármester –, sőt egyes helyeken kedvezményt is biztosítanak a zalai lakcímkártyával rendelkezők számára. Ez akár 40-50 százalékos engedményt is jelenthet, ráadásul az akció január 15-ig tart. Minderről a város hivatalos oldalán adunk bővebb tájékoztatást.

Papp Gábor elmondta, az önkormányzat figyelemfelhívással, marketingtámogatással és számos más módon is segíti a helyi vállalkozásokat és felkarolja kezdeményezéseiket.

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva