2019.04.30. 08:00
Időutazásra várnak bennünket Hévízen
Számos újdonságot tartogat a Boldog Békeidők Hévíze, s természetesen a hagyományoknak megfelelően békeidős hangulattal, sok-sok vidámsággal, színvonalas produkciókkal és széles gasztronómiai kínálattal készülnek a szervezők.

– Hévíz alapvetően négy évszakos turisztikai célpont, de természetesen ebben is vannak azért hullámzások, emiatt szüksége van a városnak olyan neves és nívós s ma már hagyományos rendezvényekre, amelyek miatt érdemes a vendégeknek ideutazni hozzánk. Az idén már kilencedik alkalommal megrendezett békeidős program egyértelműen ilyen – szögezi le Papp Gábor polgármester.
– Bár Hévízt Magyarországon vélhetően mindenki ismeri, sokak érdeklődésének középpontjába e rendezvény miatt került a város. Számukra fontos, hogy a gyógyvíz, a rekreáció és a pihenés mellett aktív kulturális élményt is kapjanak. Ily’ módon a program megszólított, megszólít egy új vendégkört is.

Papp Gábor a kezdetektől, idestova nyolc esztendeje adja arcát a rendezvényhez Fotó: ZH Archívum

A ma már nemzetközi hírű rendezvény persze nem csak a belföldi turisták körében népszerű, értik, értékelik, szeretik és várják a külföldiek is – nemcsak a felvonulást, hanem a különféle kísérőprogramokat is. Kimaradni senki nem szeretne belőle, a városban működő szolgáltatók, szállodák, éttermek, kávézók, kisebb-nagyobb üzletek és természetesen a városi intézmények, köztük a múzeum és a filmszínház a kezdetektől szívesen kapcsolódik hozzá – akár úgy is, hogy ezekben a napokban békebeli hangulattal, korabeli ruhákban és menükkel fogadják a hozzájuk betérőket, emellett a Fontana moziban futó válogatott filmek is segítik a korszellemre való ráhangolódást.

– Turisztikai jelentősége mellett a Boldog Békeidők Hévíze fontos küldetést is teljesít: ezzel a programmal tisztelgünk ugyanis elődeink munkája s a korszak vívmányai előtt, hiszen a modern fürdőkultúra megalapozásával városunk ekkor indult el a világhírnév útján – folytatja Papp Gábor. –A hagyományokat pedig élővé kell tenni s életben tartani.

Fotó: Mihály Szilvia

A nagyrendezvényre az önkormányzat és intézményei már jó ideje gőzerővel készülnek: a Gamesz például a nagytakarítás mellett a felvonulás hátterét képező csodás virágágyakat szolgáltatja rendre minden esztendőben. S a dolgozók, legyen szó a polgármesteri hivatalról, az idősek otthonáról vagy a szervező művelődési központról, természetesen idén is korabeli ruhát öltenek és részt vesznek a felvonuláson, sokan családjukkal együtt. Nem egy példa volt rá az elmúlt esztendőkben, hogy a vonakodó édesapát hercegnőnek öltözött leánykái lelkesedése ragadta magával, s tette a program feltétlen hívévé.

Fotó: Mihály Szilvia

Papp Gábor a kezdetektől, idestova nyolc esztendeje adja arcát a rendezvényhez, a kezdetek óta ő vezeti a felvonulást. S nem lesz ez másként idén sem. – Hévíz fénykorának ilyen formában való felidézése számomra is jó érzés, hiszen családom generációk óta itt él és különböző területeken dolgozik a városért – jegyzi meg a polgármester.

Mint mondja, a rendezvény sikere mögött rendkívül sok munka és anyagi áldozat van. Ám, ha a résztvevőket sikerül visszarepíteni a boldog békeidőkbe, az minden fáradtságot megér. Papp Gábor kiemeli: a városban most zajló és a következő időszakra tervezett infrastrukturális fejlesztések hatással lesznek Hévíz programkínálatára is.

Az évek során a hévízi polgárok és vendégek mellett egyre több civil szervezet és szálloda kapcsolódott be a felvonulásba, amelyen természetesen az önkormányzati intézmények és az iskolák is részt vesznek. Három esztendeje a polgármesteri keretből jelmezeket biztosított számukra a város, ezzel is bemutatva Hévíz múltjának és jelenének sokszínűségét.

Ennek megfelelően a szerteágazó tevékenységet végző Gamesz dolgozói mérnöknek, gazdásznak, gépírókisasszonynak, szakácsnőnek öltöznek, s vannak a soraikban korabeli kertészek, konyha- és szobalányok is. A Bibó-gimnázium diákjai mintha az Abigél című filmből lépnének ki.

Az általános iskolások matrózblúzban és népiskolásként vonulnak, az óvodások apácák felvezetésével árvaházi gyerekekként, a polgármesteri hivatal dolgozói pedig békeidős hivatalnokként. A hagyományoknak megfelelően korhű ruhába öltözik s felvonul a Hévízi Önkéntes Tűzoltó Egyesület több tagja is.

Korhű ruhába öltözik a Hévízi Önkéntes Tűzoltó Egyesület több tagja is, középen Strázsai Zoltán egy korábbi felvonuláson Fotók: ZH Archívum

Strázsai Zoltán elnök emlékeztet, a helyi tűzoltó szervezetek az 1870-es évektől alakultak országszerte, a hévízszentandrási 1924-ben jött létre, s akkoriban az Örkény István Tóték című művében is lefestett egyenruhák voltak divatban.

– Vagyis a fehér nadrág és a kék zubbony – mutatja be a korhű viseletet Strázsai Zoltán. – A sisak és az egyenruha ékítményei pedig a rendfokozatnak megfelelően változtak. Akkoriban nem őrnagyok vagy századosok voltak, hanem például kapitányok, csővezetők, főcsővezetők, beosztott tűzoltók, illetve a ma is létező szer- és rajparancsnokok. Ez a megjelenés nagyjából hatvan éven át jellemezte a magyar tűzoltókat, egészen a második világháború végéig.

A szobakiadók is minden évben képviseltetik magukat a menetben

A hévízi tűzoltók Nagykanizsáról kölcsönzik a korhű viseletet, az ottani parancsnokság első emeletén ugyanis komplett és rendkívül gazdag gyűjtemény van ezekből s a kollekcióból szívesen adnak néhány darabot különféle alkalmakra a helyiek.

Idén is tartogat újdonságokat a program: a mozinál a régmúltat idéző angol teaház, a Deák téren pedig kosaras körhinta várja a vendégeket.
S természetesen a hagyományoknak megfelelően ezúttal is békeidős hangulattal, sok-sok vidámsággal, színvonalas produkciókkal és széles gasztronómiai kínálattal készülnek a szervezők, ígéri Hermann Katalin, a Festetics György Művelődési Központ vezetője.

A város több pontjára kitelepülő karikaturisták a jelmezes résztvevőket idén is ingyen lerajzolják Fotó: ZH Archívum

A program elmaradhatatlan résztvevőjeként eljön a verklis, és idén először Mister Piano is végiggurul a város utcáin pompás fekete zongorájával. Lesz népi játszótér az átriumban, s nem maradhat el a mindig népszerű nosztalgiafotózás sem. A Deák és a Festetics téren pedig minden nap 12 órától gasztronómiai vásárral és a különleges kézműves termékeket kínáló Míves portékák utcájával várják a falatozni és vásárolni vágyó fesztiválozókat.

A városnapi ünnepség május 1-jén 11 órakor kezdődik a Városháza téren, a hagyományoknak megfelelően ekkor adják át Hévíz kitüntető címeit. A rendezvény házigazdája Kautzky Armand színművész lesz, s ő látja el aznap 15 órától a békeidőbeli felvonulás ceremóniamesteri teendőit is.

A menet ezúttal is a sétálóutcáról indul, majd a Schulhof sétányon téve egy kört a Festetics térre érkeznek a felvonulók, ahol a Happy Dixieland Band rövid műsorral szórakoztatja az érdeklődőket. A karikaturisták pedig idén is ingyen lerajzolják a korabeli jelmezt viselő résztvevőket.

Kiemelt kép: heviz.hu

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva