Gyuricza Ferenc | 2023.11.07. 12:00
Mintegy háromszáz díszmadár és kisállat volt megtekinthető Balatonmagyaródon
Mintegy háromszáz díszmadár és kisállat volt megtekinthető azon a kiállításon, amit már 12. alkalommal szerveztek meg Balatonmagyaródon, a község művelődési házában. A helyi madárbarátok és az önkormányzat által közösen rendezett programra szombaton és vasárnap várták az érdeklődőket.

A bemutatott állatok között szerepeltek galambok, papagájok, fürjek, különböző díszbaromfiak, de nyulak, teknősök és tengerimalacok is. A szervezők igyekeztek áttekinthető módon elhelyezni őket, így nemcsak a művelődési ház nagyterme, hanem az előtér is megtelt kalitkákkal és ketrecekkel.

– A kiállítók egy része helybéli, a többiek jellemzően Zalából érkeztek, illetve van néhány veszprémi társunk is – mondta Horváth Tamás, aki immár második éve látja el a program szervezői feladatait. – Ez már a 12. alkalom, egy évet, a 2021-es esztendőt a koronavírus járvány miatt ki kellett hagynunk. azt leszámítva minden évben megrendezzük.

Horváth Tamás hozzátette: annak idején azért honosodott meg a községben a kiállítás, mert voltak olyan helyiek, akik hobbiszerűen foglalkoztak díszmadár-tartással. Az első alkalmak idején szinte csak ők mutatták be állataikat, s jószerivel csupán madarakat lehetett a tárlaton látni. Ez a kezdeményezés fejlődött fel olyannyira, hogy a balatonmagyaródi rendezvény ma már az egyik legnagyobb díszmadár és kisállat kiállításnak számít Zalában.

– Sajnos, egyre kevesebben foglalkoznak ezzel a hobbival, hiszen a kisállatok tartása sok odafigyelést, mindennapos gondoskodást, illetve folyamatos takarmányozást igényel – folytatta Pavlicz István, aki szintén rendszeres kiállító. – Ezért szükséges hozzá jó értelemben vett megszállottság. A fiatalokat különösen nehéz megszólítani, mert számítógéppel vagy a mobiltelefonnal nem egyszerű felvenni a versenyt. Szerintünk viszont egy nagyon jó hobbi, remek kikapcsolódás.

A művelődési házba érkezők száma is azt mutatja, van érdeklődés a kisállatok iránt, hiszen egymást követően jöttek a nézelődők, elsősorban a kisgyermekes családok. Többen közülük ügy fogalmaztak, azért is látogattak el Balatonmagyaródra, mert a környéken nincs hasonló rendezvény.

 

 

 

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva