Varga Andor | 2023.09.27. 18:00
Ezen a hétvégén még madarakat is gyűrűzhetsz
A 31. Európai Madármegfigyelő Napokat szombaton és vasárnap (szeptember 30 - október 1.) rendezik meg, többek közt Fenékpusztán is. Madárgyűrűzéssel és -megfigyeléssel, kenuzással teheted teljessé a hétvégét.

A Madármegfigyelő Napok története és célja

Az Európai Madármegfigyelő Napok programot a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a BirdLife International indította 1993-ban. Az eseményhez azóta közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így a hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény immáron két kontinens őszi madárvonulásáról gyűjt adatokat a lakosság segítségével – hívta fel a figyelmet közleményben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Fotó: Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Programok és tevékenységek Fenékpusztán

A szervezet az előttünk álló hétvégén minden vármegyében várja programokkal a közönséget, Zalában az érdeklődőknek ezúttal is a fenékpusztai Balaton-parton található gyűrűző állomásra érdemes ellátogatniuk. A helyszínen szombaton és vasárnap is 9 és 15 óra között várják az érdeklődőket madárgyűrűzéssel és -megfigyeléssel, sőt, kedvező időjárás esetén a bázis kenujai is elvihetők egy-két órára. Utóbbihoz azonban előzetes regisztrációra van szükség, amit Benke Anikónál (20/290-80-60), vagy Benke Szabolcsnál (20/519-27-21) lehet megtenni.

Fotó: Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Hogyan vehetsz részt a megfigyelésekben?

A rendezvényekhez bárki csatlakozhat akár otthonról is, a megfigyeléseket elektronikus űrlapon lehet rögzíteni és jelezni a szervezőknek. A szükséges kapcsolatok és segítség megtalálható az MME hivatalos honlapján.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: zaol.hu
Nyitókép: Balaton-felvidéki Nemzeti Park

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva