Péter B. Árpád / zaol.hu | 2022.04.12. 16:00
Sokat ülsz a melóban? Gyere fürdőzni a Hévízi-tóra!
Ha sokat ülsz a monitor előtt, akkor már harmincévesen is lehet derékfájásod, amit egy hévízi gyógykúra sikeresen gyógyíthat, sőt, meg is előzhet.

Fáj a derekad? Úszkálj a tóban

A mozgás és az egészséges táplálkozás fontosságára akarták felhívni a figyelmet a WHO egészségügyi világnapja alkalmával a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórházban.

Czene Alexandra kommunikációs és marketingvezető elmondta: főként a megelőzésre koncentráltak, hiszen sokan ülnek gép előtt, s ezért érezték fontosnak, hogy akár már a 30-as korosztálynak is megmutassák: mit tehetnek a későbbi problémák elkerüléséért.

A Tófürdő nemcsak a fürdőzésre és a tradicionális kúrára koncentrált a program során, tette hozzá a szakember, éppen ezért szerveztek például vízi tornát és jógafoglalkozást, a kórház mozgásanalizáló laborjának szakemberei pedig testösszetételt mértek, amelynek ismeretében tanácsot adtak az érdeklődőknek, miben kell változtatniuk egészségük érdekében.

Fotó: heviz.hu

Fontos a megelőzés

Czene Alexandra elmondta, egyre inkább fiatalodik a vendégkörük, mivel mind többen belátják, hogy a nyak-, váll- vagy hátfájás ellen valamit tenni kell, mielőtt roszszabbra fordul a helyzet.

Olvasd el, mit tanácsolnak a hévízi gyógytornászok derékfájás ellen.

A következő nagyobb program a Föld napjához kapcsolódik a Tófürdőn. Akkor főként a diákokat, helyi fiatalokat szeretnék megszólítani a környezetvédelem jegyében, arra hívva fel a figyelmüket, hogyan óvhatják meg bolygónkat és az itt található vízkincset. Az április 22-i projektet pedig a Giro d’Italia követi, amelynek hévízi szakaszát szeretnék még emlékezetesebbé tenni.

Nyitókép: heviz.hu / hivatalos sajtófotó
Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva