Keszey Ágnes | 2021.07.31. 09:00
Még két nap művészet, kultúra, szórakozás
Igazi kulturális élmény, felhőtlen szórakozás, művészeti elmélyülés, feltöltődés és élmények sora - ez a Művészetek Völgye. Még vasárnapig várja a látogatókat a rendezvények sora.

Jubileumot ünnepel a Völgy. Igaz a harmincadik évforduló tavaly lett volna esedékes, de akkor a járvány miatt kicsit másképp rendezték meg az eseményt. Idén azonban minden hagyományos a Művészetek Völgyében. A tíz napos fesztivál záró hétvégéje előtt állunk. hiszen az ország legnagyobb összművészeti eseménye augusztus 1-ig várja a kultúra és természet kedvelő közönséget – s még számtalan program várja látogatókat. De mielőtt ezekből szemezgetnénk, idézzük fel a hamisítatlan Völgy-hangulatot.

Több mint negyven helyszín, közel kétezer program, a művészetek és kultúra megannyi műfaja, színes kavalkád – címszavakban ez a Művészetek Völgye

A tíz napos fesztivál első felében napi tízezer látogató érkezett a Völgybe. Őket színház, irodalom, koncertek, újcirkusz, kiállítások, opera, minden udvarban, épületben, téren más hangulat és program várja – felfedezni mindezt igazi
kincskeresés.

A hangulat

Ez az, amit nehéz szavakba önteni – át kell élni. Magával ragadja az embert a művészetek megannyi ága, lehet itt mély és értékes eszmecseréket folytatni művészetről, kultúráról, az életről – akár olyanokkal is, akikkel először találkozunk. El lehet mélyülni az udvarok programjaiban, s aztán megbeszélni egymás között mindazt, amit átéltünk. Le lehet heveredni a patak partjára, ücsörögni egy árnyas fa alatt, sétálni akármerre érdeklődve és kíváncsian, finomakat falatozni valamelyik vendéglátóhelyen, nézelődni és válogatni a kézművesek portékái közül – mindenre van idő és lehetőség.

Ilyen a Völgy – a mi szemünkkel, avagy Völgységi Kisokos

Régóta minden évben visszatérő látogató vagyok, így mondhatom, jól ismerem a helyszínt és az eseményt. Így most egy szubjektív összefoglaló következik arról, hogy mi tűnt fel nekem a rendezvényen. Nézzük a listát:

Fiatalok: az idei rendezvényen tűnt fel, hogy milyen sok a fiatal látogató. A középiskolás korosztály tagjai nagy létszámban vannak jelen a programon. Ennek talán két oka lehet. Az egyik, hogy a pandémia miatt nagyon sok nyári fesztivál elmaradt, így ez a rendezvény új látogatókat is vonzott. A másik ok talán az lehet, hogy már talán azok a fiatalok is ideérkeznek, akiknek szülei meséltek itteni ifjúkori élményeikről. Hiszen az első kapolcsi művészeti napok megrendezése óta bizony, eltelt három évtized.

Tisztaság: a nagyszámú közönséget vonzó rendezvényen szelektíven gyűjtik a hulladékot. Én azt tapasztaltam, hogy mindenhol pár méternyi séta után találok hulladékgyűjtőt, s a zacskókat gyakran cserélik, azaz nem csordul túl és halmozódik fel a szemét.

Étkezés: itt aztán tényleg van minden, ami szem – szájnak ingere. Húsok, egytálételek, kolbász, hal, lángosok, lepények megannyi feltéttel, rétes, kürtöskalács, gyümölcssaláták – s idén már fagyi is szerepel a kínálatban. S persze szörpök, borok, fröccsök, sörök – számtalan helyen szerezhetünk be szomjoltót, vagy éppen alkoholt. A boltok is várják a vásárlókat, s ne feledkezzünk meg a Kék abroszos vendégasztalok kínálatáról. Reggeli rántotta, vagy ebédre leves, lecsó, főzelék, pörkölt – csak néhány a kínálatból. A húsevők mellett a vegánok is találnak kedvükre való helyet.

Víz: a nagy nyári melegben hamar megszomjazik az ember. A Művészetek Völgyében több helyen is találunk kültéri csapot, ahol megtölthetjük a kulacsunkat vagy a magunkkal vitt újrapoharat, vagy kezet moshatunk.

Illemhelyek: ingyenes mobil wc-t pár perc alatt talál az ember, bármerre sétál. Kapolcson több olyan épület is van, amelynek illemhelye nyitva áll a látogatók előtt- ezekben 200 forint a használati díj.

Biztonság: önkéntesek és biztonsági őrök is figyelnek a rendre, a nyugodt szórakozás feltételeinek megteremtésére. Rajtuk kívül polgárőrök, rendőrök is járőröznek nagy számban, s tűzoltók, mentők is jelen vannak a Völgyben. Ez számomra azt a megnyugtató érzést kelti, amit meg is tapasztaltam: ez egy biztonságos hely.

Információ: önkéntesek és információs pontok is pár perc alatt elérhetőek- az itt dolgozók kedvesen válaszolnak minden kérdésre, legyen szó akár egy-egy helyszínnel kapcsolatos útbaigazításról, vagy programokról való érdeklődésről.

Parkolás: csak a kijelölt helyen parkoljunk! Igaz, ezek fizetősek, de ne sajnáljuk a parkolójegyre a pénzt! Gondoljunk bele abba: ez a lehetőség olcsóbb, mintha az út szélén hagynánk az autónkat, s a tiltott helyen való parkolásért kapott büntetést kéne megfizetnünk! Arról nem is beszélve, hogy ha az út mentén parkolunk szabálytalanul, megnehezítjük a többi ember – gyalogos vagy autós közlekedését. A kijelölt parkolókban elegendő a férőhely a Völgylátogatók autói számára.

Sátorhely: a Művészetek Völgye több lakója, szolgáltatója kínál sátorhelyeket, akár az utolsó napokra is találhatunk szabad helyet, igaz, ekkorra azért már kevés a lehetőség, de nem lehetetlen.

Programok, rímek, dallamok, élmények

Az ember a Művészetek Völgyében a bőség zavarával küzd. Rengeteg program, színes rendezvénykavalkád, melyből néhány színfoltot villantunk fel.

A Momentán udvar improvizatív előadásai mindig nagyszámú nézőközönséget vonzanak: az érdekes történetek, a helyszínen formálódó történetek, a rögtönzött cselekmények érdekfeszítő egyvelege ez az udvar. A Kaláka versudvar is tele van improvizációval: játék a szavakkal, versek és dallamok, érdekes beszélgetések a költészetről, irodalomról – itt igazán megmerítkezhetünk irodalomban, költészetben.

A zene szerelmeseit várja a Harcsa Veronika udvar, van Völgykomolyzene, őseink dallamait, s az élő népzenét bemutató Folkudvar, s számos programja mellett a Pest-Buda udvar is kínál zenei csemegéket. Klasszikus dallamok is felcsendülnek: a Völgykomolyzene széles kínálatában a kapolcsi templomban. A természetvédelemé a főszerep a Művészetek Zöldje udvarában, a képzőművészetek pedig idén is a MANK Artportába költöztek. Taliándörögdön a színházé, az irodalomé és a lelki elmélyülésé a legnagyobb szerep, Vigántpetend pedig a cirkusz világa. De ez a sok minden csak szűk szemezgetés a kínálatból.

Ez vár ránk a hétvégén

Minden udvar kínál kulturális csemegéket, szórakoztató programokat az utolsó három napban is. Mint ahogy a szervezők közölték: Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden átalakultak a terek, irodalmi helyszín az óvoda udvar, galéria a tűzoltószertár és a buszmegálló, színház a közösségi ház, hangversenytermek a templomok.

Kapolcson saját udvart vezet többek között Harcsa Veronika, a Kaláka és Lackfi János, Kőbánya, a Nemzeti Filmintézet, a Momentán Társulat, a Hagyományok Háza, a MANK és a Budapest Fejlesztési Központ, gyalogos és e-bike túrákat szervez az Aktív Magyarország. Taliándörögdön helyszínt indított a Petőfi Kulturális Ügynökség, visszatért a Fonó és erősödött a Hangfoglaló Udvar. Vigántpetendre költözött Hobo, és idén először itt szervez programokat Vecsei H. Miklós és a POKET.

A hazai kulturális élet szinte minden tagja fellép hol kisebb, hol nagyobb színpadokon, hol spontán a tábortűz mellett.

A csodálatos, egyedi portékák és a színes vásári hangulat fontos eleme a Művészetek Völgyének. 2021-től a Malomsziget is kicsit átalakult, egy részét átadták a piknikezni, fűben ücsörögni vágyóknak, a másik fele pedig a Szurdi Éva keramikusművész által létrehívott fazekastalálkozó otthona. A további kiállító standoknak több új udvar ad helyet, például Kapolcs új főtere, a MűvészVölgy Kúria is megtelt kézműves termékekkel. Így a malomszigeti sokadalmat kicsit felszabadítva, a vásári pezsgést szellősebbé téve, mindennek kellő teret adva és a sokszínűséget megőrizve várják a látogatókat a Völgyben.

S ízelítőül csak néhány rendezvény az utolsó három nap gazdag és színes kínálatából: szombaton a Völgykomolyzene egyik programja a Budapesti Vonósok Kamarazenekar koncertje, a Folkudvar világzenei kínálatát színesíti a Cimbalom Brothert, a Kőbánya udvarba érkezik a Blahalouisiana, s irodalmi programok, beszélgetések is lesznek szép számmal – például a Petőfi udvarban, ahol kortárs szerzők, költők társalgásainak lehet részese a közönség és felolvasásokat is hallhatsz. Érdekes keverék az a programsorozat, melynek házigazdája Szőke András: ő az Ősök házában várja a közönséget a Beszélgetés és főzés a „Régi völgy” kapcsán című rendezvényére, melyben gasztronómia és kultúrtörténelem keveredik.

A Panoráma színpad pedig a nagykoncertek helyszíne. Itt pénteken este 20.30-kor az Anna and the Barbies, majd 23.00-kor a Quimby lép fel. Szombaton este fél kilenckor a Random Trip, 11 órakor Szabó Balázs Bandája zenél. A 30. Művészetek Völgyét pedig Rúzsa Magdi nagykoncertje zárja.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva