origo.hu | 2023.03.01. 18:00
A Balaton-felvidéken is végigszáguld a Tour de Hongrie kerékpárverseny
A hetven nap múlva rajtoló körversenyen a világklasszis kerékpárosok öt nap alatt közel ezer kilométert tesznek majd meg.

 

Szentgotthárdról rajtol és az idén 150 éves Budapesten ér véget a május 10. és 14. között sorra kerülő Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.

Fotó: Polyák Attila/origo

A 44. Tour de Hongrie versenyére 2023. május 10. és 14. között kerül sor, várhatóan 22 csapat részvételével, ahol világklasszis versenyzők rójják majd a kilométereket Magyarország útjain.Hetven nap múlva rajtol el a kerékpáros körverseny, ami az évek alatt egyre magasabban jegyzet versenysorozattá vált a világon. Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős államtitkár szerint az idei verseny szintlépés lesz, ami egy ötéves fejlesztési terv eredménye.

— A Giro d’Italia bár elmaradt 2020-ban, a Tour de Hongrie-re sok csapat eljött, és remekül érezték magukat Magyarországon. A 2022-es évet szerettük volna túlszárnyalni a 2023-as évben. A verseny besorolása emelkedett. Egy magyar kontinentális csapat is el tud indulni az idei versenyen, ami nagyon fontos a sorozat történetében. Az országot is szeretnénk bemutatni a világnak a verseny alatt — nyilatkozta Révész Máriusz.

Ezt követően a korábbi világbajnok kerékpáros, Stephen Roche lépett a színpadra.

Stephen Roche
Fotó: Polyák Attila/origo

Magyarország kis ország, de ennek ellenére óriási szenvedélyt éreznek itt az emberek a kerékpársport iránt — kezdte beszédét Roche. —Nem az útvonal, hanem a versenyzők határozzák meg milyen a verseny. Leginkább sprintekre alkalmas útvonalak vannak, de azért lesznek emelkedők és dombok is, hogy még izgalmasabb legyen a verseny — mondta a korábbi világbajnok kerékpáros.

Fontos, hogy a magyar versenyzők megkapják a lehetőséget, és ez a fiatalokra is jó hatással lehet. Így a fiatalok is bízhatnak abban, hogy egy napon elérik azt a szintet, amit mondjuk Valter Attila — zárta le mondandóját Roche. 2023-ban a gigászok csatája megismétlődhet a Tour de Hongrien: Dylan Groenewegen és csapata, a Jayco AlUla már korábban megerősítette, hogy visszatérnek hazánkba, illetve a Soudal Quick-Step csapata és Fabio Jakobsen nemrégiben jelentette be, hogy ismét részt vesznek a Tour de Hongrie-n. A két klasszis versenyző csatája páratlan izgalmakat ígér majd a sportág szerelmeseinek. Az M4 Sport minden egyes szakasz versenyeit élőben közvetíti.

A Tour de Hongrie főszervezője, Eisenkrammer Károly elmondta, hogy idén nyugatra vitték el a körversenyt. Szentgotthárdról rajtól a mezőny, majd délkelet felé halad a verseny egészen Körmendig. A 166 kilométeres etap a főleg sprintereknek kedvez.

A szlovén és horvát határmentén sok szurkolóra számítunk. A második etap Zalaegerszegről indul, majd innen Nagyvázsonyba vezet az út, egészen Keszthelyig. A Balaton felvidék adta magát, az útvonal így adodótt. A legismertebb turisztikai célpontok itt vannak — mondta el Eisenkrammer Károly. A harmadik szakasz Kaposváron indul, majd délre fordulnak a versenyzők egy emelkedő résszel. A cél Pécs lesz, az állatkert előtti célba érhetnek be a versenyzők.

A negyedik szakasz Martonvásáron kezdődik, majd észak felé halad a mezőny Etyeken át egészen Dobogókőig. Itt fog eldőlni az összetett verseny.

Az útvonal sok magyar profi kerékpáros kedvenc útvonala. Valter Attila volt a tanácsadónk, mert neki is a kedvenc edzéshelyszíne a Pilis

— árulta el Eisenkrammer Károly. A főszervező szerint komoly logisztikai kihívásoknak kell eleget tenni, és bíznak benne, hogy sok szurkoló látogat majd ki ide is.

Fotó: Polyák Attila/origo

 

Az ötödik etap Budapesten, a Műegyetem előtt kezdődik, és ide is térnek vissza a versenyzők.

— Egy álom valósul meg, és nagy köszönettel tartozunk a fővárosnak. Két hidat zárunk le, és fontos útvonalakat veszünk el a fővárostól, de cserébe adni is akartunk — mondta Eisenkrammer Károly, aki szerint a főváros legszebb helyszínein tekerhetnek át a versenyzők. Valter Attila is megszólalt az eseményen egy videóhívás keretében, és a magyar kerékpáros kiemelte, hogy mennyire sokat adtak neki a magyar szurkolók a Tour de Hongrien.

— Szeretnék én is visszaadni ebből a szeretetből — mondta el Valter Attila, aki szerint nemcsak sprinter sztárok, hanem hegyimenők is lesznek a magyar körversenyen. Kusztor Péter, a Team Novo Nordisk versenyzője kiemelte, hogy nagyon várja a versenyt, és minden útvonal nagyon tetszik neki. Filutás Viktor, a HRE Mazowsze Serce Polski kerékpárosa nagyon várja a budapesti befutót, mivel tavaly is sok barát és családtag szorított neki. A 2023-as verseny körülbelül 880 kilométert fog lefedni.

 

A 44. Tour de Hongrie szakaszai

 

1. szakasz, május 10., szerda: Szentgotthárd – Őriszentpéter – Zalalövő – Körmend (167 km)

 

2. szakasz, május 11., csütörtök: Zalaegerszeg – Zalabér – Sümeg – Tapolca – Zánka – Keszthely (175km)

 

3. szakasz, május 12., péntek: Kaposvár – Sásd – Mánfa – Pécs – Orfű – Pécs (180 km)

 

4. szakasz, május 13., szombat: Martonvásár – Tárnok – Etyek – Zsámbék – Esztergom – Dobogókő (206km)

 

5. szakasz, május 14., vasárnap: Budapest körpálya (150km) 15 kör

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Forrás: origo.hu
Nyitókép: Polyák Attila/origo

 



Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva