Péter B. Árpád/zaol.hu | 2021.04.21. 14:00
A Festetics-kastély a kártyaprogramban: látogatottabbá tennék az örökségvédelmi helyszíneket
A Festetics-kastély is bekerült az országos kastélykártyaprogramba. Ez az egyik hozadéka annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. és a Magyar Turisztikai Ügynökség kötött.

A két szervezet a jövőben kölcsönösen támogatja majd egymás marketingtörekvéseit, illetve kidolgozza a hazai kastélyok, várak minősítési rendszerét. A legfontosabb cél az, hogy minél több hazai és nemzetközi turista keresse fel Magyarország legszebb épített örökségi helyszíneit. A turizmus visszaépítésében kiemelt szerepe lesz a két szervezet közös munkájának, hiszen a jövőben még inkább felértékelődnek az olyan hazai attrakciók, mint a kastélyok, várak, kastélykertek és -parkok, hangsúlyozta az MTÜ az aláírás kapcsán.

A megállapodás aláírása kapcsán a NÖF emlékeztetett: a Nemzeti kastélyprogram és a Nemzeti várprogram keretében országszerte 30 műemlék (18 kastély és 12 vár, köztük a sümegi) újul meg.

Fotó: Mészáros Annarózsa

Közös, a hazai kastélyokat és várakat bemutató kiadvány készül

A dokumentumot Könnyid László, az MTÜ vezérigazgató-helyettese és Glá­zer Tamás, a NÖF ügyvezető igazgatója írta alá, bejelentve: közös, a hazai kastélyokat és várakat bemutató kiadvány készült, amely hamarosan elérhető lesz a tourinform­irodákban és a NÖF kezelésében lévő intézményekben. Az is része a megállapodásnak, hogy a turisztikai ügynökség kezelésében lévő keszthelyi Festetics-kastély is megjelenik elfogadóhelyként a NÖF kastélykártyaprogramjában, amely kedvezményeket, illetve exkluzív tartalmakat biztosít a látogatóknak.

Glázer Tamás hangsúlyozta, történelmi örökségünket láthatóbbá kell tenni s be kell kapcsolni az ország turisztikai vérkeringésébe, és szükség van a hazai várak és kastélyok pozíciójának megerősítésére a Kárpát-medence közösségi, kulturális és turisztikai életében. Könnyid László pedig leszögezte: az örökségvédelmi helyszínek kiemelt vonzerőt képviselnek a kulturális turizmus területén, éppen ezért lényeges, hogy minél több hazai és nemzetközi turista megismerje ezeket a történelmi épületeket, nemzeti emlékhelyeket, és ha már utazhatnak, fel is keresse őket.

A fehér tükörterem
Fotó: Mészáros Annarózsa

Az érdeklődés jól kimutatható, hiszen a kastélyokban, várakban, örökségvédelmi helyszíneken 2020 júniusától kezdve a november 11-i lezárásig sorra megdőltek a korábbi látogatószámok, annak ellenére, hogy az épületekben szigorú létszámkorlát volt érvényben. Augusztusban például csaknem 50 százalékkal többen keresték fel az Örökségvédelmi kft. kezelésében lévő létesítményeket, mint az előző évben.

Nem áll meg az élet a keszthelyi kastélyban

A lezárások idején sem állt meg az élet a Helikon Kastélymúzeumban. Az intézmény legutóbb azt közölte, hogy megkezdték a XVIII. században Meissenben készült, labdarózsás porcelánvázák restaurálását, amire a Nemzeti kastélyprogram biztosít forrást. A szakemberek az első műtárggyal már végeztek is. A vázák különlegessége, hogy teljes felületüket apró, plasztikus virágok díszítik, amelyek olykor gömböket formáznak, a labdarózsa virágára emlékeztetve. A vázákon leveles indák futnak körbe, és színesre festett plasztikus madarak is láthatók rajtuk.

Különleges élmény visszasétálni a múltba
Fotó: Dezslik Magdolna

Forrás: zaol.hu

Nyitókép: Mészáros Annarózsa

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva