— Honnan ered a Város Művésze ötlete?
Szálinger Balázs: — Az ötlet nem az enyém volt, mert talán 10 éve olvastam, hogy Garaczi László nyert Grazban város írója pályázatot. Ezt a pályázatot kifejezetten közép-Európai írókra, költőkre írják ki, egy éves időtartamra. Az óratorony aljában lakhat az illető, bejáratos minden múzeumba, színházba, természetesen ösztöndíjjal.
Amikor haza költöztem Keszthelyre, akkor jött az ötlet, hogy valami ehhez hasonlót megvalósíthatnánk itt is. Nagyon sokat foglalkoztam Nagybányával, a művészteleppel, s az az alkotókör is így indult. Alkalmas volt rá a város, hogy festők nőjék ki magukat onnan, akik ott inspirálódnak, alkotnak, illetve a későbbiekben születtek olyan alkotások, amik onnan gyökereznek.
S azt gondolom, hogy pont így Keszthely is teljesen alkalmas arra, hogy művészek induljanak innen, teljesedjenek ki. Hiszen itt van a Festeticsek által alapított ősi Helikon hagyománya, ami költőversenyként indult. A mai Helikon a Dunántúl legnagyobb középiskolás művészeti seregszemléje. Két évenként itt van 1200-1400 feltörekvő ifjú, akik megmutatják magukat. Kész van a virágágyás, ebbe csak palántákat kell ültetni.
— Hol lehetett találkozni ezzel a felhívással? Milyen csatornákon jutott el a leendő pályázókhoz az ösztöndíj híre?
— Irodalmi portálokon, művészeti egyetemeken hirdettük meg a pályázatot, ami nagyon nagy sajtóvisszhangot keltett. Így az érdeklődés is nagy volt, hiszen ez egy tiszta dolog és teljesen unikális itthon. 41 pályázat érkezett, amelyet előszűrtünk. 10 pályázatot adtunk át a diák zsűrinek, amiből 4 író, költő volt és 6 képző-, iparművész. S a régi Helikon szellemében lett kitalálva, hogy diákzsűri döntsön. Hiszen Festetics gróf is az eredeti Helikonon, ami költőverseny volt, összeengedte például Berzsenyit, Dukai Takách Juditot, a kor profijait, agrár egyetemista, akadémista hallgatókkal, diákokkal. S a költőverseny együtt versenyeztek. Hiszen a pályakezdő művész az nem kisebb vagy rosszabb művész, mint a Kossuth-díjas. Ha megnézzük az újkori Helikonokat, akkor nagyon sokan innen nőttek ki. Danis Lídia, Bödőcs Tibor például. A Helikon az egy nagy dolog, s abszolút a gróf programját hirdeti 2022-ben is. Ennek a jegyében írtunk az itteni középiskoláknak, kiegészülve a hévízi Bibóval, akik szintén Helikonon belüli intézmény, s még belevettük az zeneiskolát, mint művészeti intézményt, s megkértük őket, hogy jelöljenek egy-egy olyan diákot, aki művészeti versenyen, vagy akár a Helikonon helyezést ért el. Ez 6 fő. S ők kiegészültek Cséby Gézával, aki többek közt nagy Festetics-kutató. Ez a zsűri, az, ami teljesen tisztán választott ki olyan művészeket, akikre kíváncsiak a diákok, a fiatalok, aki már nagyon komoly művészeti érdeklődéssel bírnak. S a terv valóban bejött, hiszen ezek a srácok már az első percben megtalálták a közös hangot, a témát a két művésszel.
Szálinger Balázs, Mohácsi Balázs, Schuller Marcsi és három fő a diákzsűriből. Fotó: Balatoni Múzeum
— Hamarosan a végéhez ér a projekt, lesz következő etap?
— Lesz második és harmadik projekt, ez már biztos. Van rá szándék és akarat. A mostani két művésszel lesz későbbi visszacsatolás, szeretnénk őket elhívni a következő turnusokra, hogy számoljanak be a mostani élményeikről és ismerkedjenek meg az utódaikkal. S nézzék meg mi lett a mostani zsűritagokkal, a mostani középiskolásokkal. Ha úgy tetszik; ők most már picit ide vannak kötve, bekerültek a keszthelyi keringésbe.
A Város Művészei 2022-benSchuller Marcsi1990-ben született Debrecenben, Budapesten él. A ELTÉ-n hallgatott film- és művészettörténetet, a MOMÉ-n szerzett diplomát mint divat- és textiltervező művész. Pályázata alapján azt tervezi, hogy Keszthelyen a balatoni táj és a balatoni ember kapcsolatát kifejező alkotások készít. Mohácsi Balázs1990-ben született, Pécsett él. Költő, kritikus, műfordító, a Jelenkor folyóirat szerkesztője, a Versum főszerkesztője. Korábban Bécsben és Újvidéken töltött hosszabb időt, ezen élményekből mindig tárcanovellák és versek készültek. A keszthelyi tartózkodás alapján is ez várható. Emellett Bertók László költészetével foglalkozik, illetve következő kötetének itteni befejezésére készül. |
Schuller Marcsi
Schuller Marcsi, a két kiválasztott művész egyike. Debrecenben született, Nyíregyházára járt középiskolába, majd Budapesten egyetemre. Azóta is ott él és alkot.
— Hogyan jött az ötlet, hogy megpályázd ezt a programot?
— Nyáron elhatároztam, hogy fogok egy visszavonulást csinálni a városi életből. Gyakran járok kirándulni, s akkor mindig megfogalmazódik bennem, hogy egy hosszabb időt kellene a városon kívül tölteni. Úgy terveztem, hogy elmegyek a Bükkbe, a Kéktúrára, egyedül. Teljesen a hátamon a házam – szerűen. De akkor nagyon rossz idő lett. S egy barátnőm tudta ezt az elvonulási szándékomat, s látta ezt a pályázatot. Ő maga szeretett volna nevezni, de ő nem engedhette meg magának, hogy egy hónapot távol legyen. S rám gondolt, majd átküldte nekem ezt a nevezési lehetőséget. Én pedig neveztem, és elnyertem. Így kerültem Keszthelyre, ami számomra nagy öröm.
— Milyen újdonságot adott neked az itt töltött idő?
— Én eredendően debreceni vagyok, Nyíregyházára jártam a Művészeti Szakközépiskolába, majd egyetemistaként kerültem Budapestre, azóta ott is élek.
Számomra nem csak az az érdekes, hogy a nagyvárosból és abból a művészeti közegből eljövök, ami tökéletesen otthonos egy eddig számomra ismeretlen helyre, hanem belecsöppentem egy irodalmi közegbe. Mohácsi Balázzsal együtt nyertük el a pályázatot, aki költő, s Szálinger Balázs is, a projekt fő koordinátora is az irodalmi pályán mozog, így főként olyan beszélgetések indukálódtak, amelyek inkább az irodalom, a költészet irányába terelték az elmúlt egy hónapot. Ami számomra nem feltétlen hazai pálya, de másként mozgatta meg a fantáziámat, mint az eddigi tapasztalatok.
— Mohácsi Balázzsal, a pályázat másik nyertesével terveztek közös munkát?
— Mindketten úgy gondoljuk, hogy a későbbi műveinkben, alkotásainkban jelen lesz Keszthely. Most azt tervezzük, hogy Balázs egy most születő versét illusztrálom. Örülök ennek a feladatnak, az együtt gondolkodásnak.
Már most van egy alkotás, ami hordozza ennek a nyomát és ezt a majd szívesen megmutatnám Keszthelyen. A Szigligeti Alkotóház munkájába szívesen becsatlakoznék. Tagja vagyok a MANK-nak, idén a Kozma Lajos ösztöndíjat elnyertem, így ebben az évben ezeken a kereteken belül is alkotok. Így Szigliget, a Balaton egyik nyüzsgő művészi színtere bővítené a balatoni élményeimet.
— Neked nem ez az első találkozásod a Balatonnal, hiszen kollekciód is készült a tó által inspirálva. Mesélj erről!
— Tavaly elkezdtem dolgozni a PAD Alapítvánnyal, akik a Baltoriumot is szervezték. Egy barátnőmmel, Vértesi Borbálával megterveztünk egy 6 darabos ruhakollekciót, természetes anyagokból, amivel azt szerettük volna prezentálni, ha az ember végig megy a természetben, akkor ő maga is egy tájformáló tevékenységet végez. S ezt a performansz szerű tájbejárást, amit slowwalk-nak is hívunk, összekötöttük egy ökológiai előadással. Tehát aki részt vesz egy ilyen sétán, az egyfelől egy lassú tájbejárásnak is részese lesz, ami teljesen más értékeket nyit ki, mintha az ember csak simán túrázik. Valamint a Balaton-felvidék felső, legelős környezetének ökológiai kérdéseit járjuk körbe. Ennek volt egy dörgicsei hétvégéje, ami egy elő-tájbejárás volt, ez volt a főpróbája a bemutatónak, hiszen ekkor már készen állt a kollekció. S az azt követő Balatoriumi hétvégén volt egy performanszunk, amikor zsebeket, párnácskákat gyártottunk magoknak, növényi részecskéknek, amiket a sétán lehetett gyűjteni. Ebből a látogatók kaptak, magukra tudtak rögzíteni a párnákat. Ezeket tavasszal el fogjuk ásni és megnézzük, hogy mik kelnek ki belőlük. Így ennek a programnak lesz még folytatása. A nyárra is tervezünk még performanszokat.
Fantasztikus, hogy lehetőségünk volt egy kollekciót létrehozni, hiszen ez az ember életében nagyon ritkán adatik meg. Ennek a kollekciónak ez a séta a kerete, nem lesz más bemutatója, ez nem divatbemutató, mert ez ide készült, itt tud érvényesülni.
szabadonbalaton x dr. Varga Anna x Schuller Mária – Vértesi Borbála: Slowerálos tájlenyomatolás.
Fotó: Zellei Boglárka / BALATORIUM x szabadonbalaton
— Mi a legkorábbi és a legkedvesebb balatoni emléked?
— 12 éves korom körül jártam először a Balatonon. Felnőtt koromban viszont rendszeresen jártam Balatonalmádiba. Nyaranta ott karikatúráztam. Inkább munka volt ez, mint nyaralás, de nagy hatással volt az életemre.
Balatonalmádiban 2010-ben
A másik kedvenc településem Balatonhenye. Egy barátnőm családjának van ott nyaralója. Az a kicsi zsákfalu, a szívem csücske. Nem is kellene nekem más az élethez, mint az ottani nyugalom.
Balatonhenyei emlék, 2016-ból
De most az elmúlt hetek hatására, amit itt Keszthelyen töltöttem, ez a település is feliratkozott a favoritok közé.
Nagyon tetszik, hogy gyalog bejárható az egész város. A Balaton-parton a móló lett a kedvenc helyem. Szeretek oda kisétálni. Kétszer is volt olyan tapasztalatom, hogy viharban voltam kinn. Ez egy új tapasztalás, hiszen most nem menekültem el a vihar elől. Eső, sötét, ősz… így még nem láttam a Balatont.
Volt már olyan, hogy télen leutaztam a tóhoz, nézni a téli, havas tájat. De ilyen még nem volt, hogy éjszaka, a sötétben viharban legyek. Ezek nagyon inspirálóan hatnak.
Én nagyon élvezem a Keszthelyen töltött időt, hogy megismerhetek egy számomra új települést, az itt élőket, az itteni értékeket. Csodálkozom, hogy már ilyen gyorsan elrepültek ezek a hetek. Ki volt töltve az időnk, sok helyütt jártunk. Az egy nagyon jó érzés, hogy mindenhol megtalálja az ember a hozzá hasonszőrűeket. Azt érzem, hogy bárhová letesznek a világban, ott jól tudom érezni magam, megtalálom azt a közeget, ami inspirál.
A keszthelyi móló szélcsendben.
Fotó: Schuller Marcsi
Keszthelyre tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!
